AZ ÉLET MEGPRÓBÁLTATÁSAI… SOKADSZORRA

AZ ÉLET MEGPRÓBÁLTATÁSAI… SOKADSZORRA

Tudom, hogy vannak emberek, akiknek az életük annyira nehéz, annyira kilátástalan, hogy az épp ésszel fel sem fogható, mégis túlélik, élnek, szeretnek. Amikor az én életemben adódnak gondok, problémák, annak ellenére, hogy tudom, mások ezerszer nagyobbakkal küzdenek, mégis elég nehezen teszem túl magam rajtuk. Túlélő típus vagyok, folyton győzködöm magam hogy minden megoldódik, így alapvetően pozitívan állok a dolgokhoz. Mégis megfizetem az árát mindennek, amiről rendszerint nem beszélek, most mégis úgy érzem, hogy meg kell tennem.

Engem az életem folyamán rendszeresen félreértenek, s ebből adódóan számtalanszor kerültem és kerülök olyan helyzetbe, amikor mindent elölről kell kezdenem. Az élet engem igazol, mert később az emberek rájönnek arra, hogy igazságtalanok voltak velem, és ha sokszor nem is vallják be, érzem, hogy idővel másként néznek rám, és ez nekem pont elég. A megváltozott élethelyzetek pedig előrébb visznek.

DE

Az az út, amíg megoldom a gondjaim, számomra mindig gyötrelmesen nehéz. Hiszen egyik oldalt tudom, hogy minden megoldódik, és tudom, hogy a tudás, amit a buktatatókon keresztül szerzek az elengedhetetlen, de a másik oldal az esélylatolgatás, az önvádolás, a kételkedés, az útkeresés kivétel nélkül szinte széttépi a lelkem.

MINDENNEK ÁRA VAN.

Az emberek SOHA nem látják a másik énjét, bármennyire is nyílik az meg előttük. Hiszen vannak amit nem akarunk meglátni, van amit nem tudunk, hisz nem értjük a miértjét, van amit a másik titkol el előttünk tudattalanul. Én is csak próbálom magam adni, annyira amennyire csak lehet.

Szeretek beszélgetni, szeretem hallgatni a másikat, szeretem látni, a mások problémamegoldását, ezért van az, hogy én állandóan kérdezek olyan dolgokról is amiről senki sem mer beszélni. Nem tudom miért van, de sokaktól kaptam olyan visszajelzést, hogy nekem képesek megnyílni, éppen ezért gondolkodom a pszichológián is –bár még nem érzem magam teljesen felkészültnek rá-, hiszen ha megkaptam ezt a képességet, akkor segíthessek minél szélesebb körben.

Optimista vagyok, TUDOM hogy a dolgok akkor fordulnak jóra, ha én is azt akarom. Viszont… a JÓT ÉRTÉKELNI csak az képes, aki megélt valami rosszat is, különben a jó láthatatlan, értékeletlen marad, az élet üresnek látszódik.

Az életem éppen nehéz periódusába lépett, tudom meg kell látnom a miérteket, túl kell élni, erősnek pozitívnak kell maradni!

Mi is történt? Haladjunk időrendbe.

1. Ablak

Nyáron rettenetesen boldog voltam, hogy sikerült kicserélni az ablakainkat, és elhatároztuk, hogy ha ez sikerült, akkor jöhet a következő lépés: a kerítés. El is indult a gyűjtögetés, amit elvitt Csanád novemberi vizsgája (majd a januári jegy…), mert ugye… a ryanair megszűnésével négyszeresére emelkedtek a jegyárak nekünk. Kerítés tervben marad, úgyis sikerül kicserélni.

2. Féléves vizsga

Eddig február közepén utaztunk haza több okból is. A gyerekeknek akkor van iskolaszünet, akkor a legolcsóbb a repjegy, és a nyári tanulás miatt csak az őszi szünetben kezdjük el a következő vizsgára való felkészülést. Most január 14-re kaptunk időpontot, ami rettenetesen korai, és a decemberi sorscsapások miatt szinte semmit sem tudtunk haladni.

3. Csabi

Mint már írtam, nem vagyunk éppen egy hullámhosszon mostanság. Persze hullámvölgyek mindig vannak, csak most lényegesebben nehezebben viselem… és a régi jól bevált módszerhez folyamodtam: homokba dugom a fejem. (Megoldás későbbre halasztva)

4. Félreértések

Sajnos az utóbbi időben újra megszaporodtak azok az emberek akik mintha épp az ellentétemet látnák, mint ami vagyok. Szépen, lassan gyűlt a lista, egy darabig megbírkóztam vele, de mindig van utolsó csepp a pohárban… és rettenetesen bánt, MIÉRT? Az emberek már nem hisznek a másik szavának, már képtelenek elfogadni az őszinteséget, sajnos. Az bánt leginkább hogy sokan vannak, akikre szükségem van, és mégis hátat fordítanak nekem, mert a saját görbe, koszos tükrükön keresztül látnak, és eszükbe sem jut kérdéseket feltenni, hisz úgy gondolják… ők a valódi énemet látják.  Ördögi kör…

5. Fekete december

Hó, kevés munka, kevés pénz, elromlott fűtés, influenza, baleset, agyrázkódás, lelki gondok, halott barát. Ez nagyon sok volt egyszerre.

Írtam a havat, ezzel kezdődtek a megpróbáltatások. A forgalom mindenütt lecsökkent, majd olvadáskor a hotel egy hétre bezárt, a kútnál az alacsony forgalom miatt lecsökkentették a dolgozók számát. Pár összezörrenés után a főnökséggel (valódi megaláztatásokkal fűszerezve) nekem adtak legkevesebb órát, majd január első hetében már semmit sem. Ez az ír rendszer… könnyen mehetsz fizetés nélküli szabira, de neked is épp olyan könnyen adnak.

Karácsony hetében, hétfőn hirtelen nagyon beteg lettem. Délelőtt még semmi bajom nem volt, majd délután már ki sem bírtam kelni az ágyból. Gyötrelmes éjszaka után elvánszorogtam a hotelbe 2 órát takarítani, majd szerda délig ágyban maradtam. (de jól jött hogy épp nem dolgozom!) Se enni, se inni nem tudtam (úgy erőltettem magamba pár korty vizet) így eléggé legyengültem mentem 23-án este dolgozni. A jeges utak teljesen tönkretették a már amúgy is kopott gumijaimat, tény hogy siettem is, megcsúsztam, és a keskeny út kevésnek bizonyult a visszanavigáláshoz. Pillanatok alatt az utat szegélyező domb bokrain csúsztam a másik oldal kertje felé… már billentem volna át… nagy szerencsém volt, megúsztam, lehúzták a kocsit, egyszerre 5-6 ember szorgoskodott körülöttem… úgy hogy senki sem kérte őket.

A Tankcsapda koncert utáni kocsimentő akció eltörpült e mellett. Nagyon hálás vagyok, sohasem felejtem el az írek jóságát. 10 perc késéssel dolgoztam is kissé sokkos állapotban. Csak a fejem fájt kicsit,és  a kocsinak látszólag nem lett nagy baja.

Reggelre megérkezett a Jézuska Tamás egy minilaptopot, Sára egy kamerát, Csanád pedig legót kapott. Szerintem mindenki örült mindennek, bár láttam, hogy először kissé csalódottak voltak, a szokásos csomaghalom elmaradása miatt. Ezután Csabi kereket cserélt a fagyban, majd elindultunk bevásárolni az ünnepekre, a legnagyobb tömegben. Elég nehéz volt a betegség után karácsonyi menűt főzni, mivel teljesen elvesztettem az ízérzékelésem, fáradt is voltam, a fejem is fájt, és eléggé szétszórt is voltam. Karácsonykor többnyire pihentem, és aludtam, csak 26-án dolgoztam újra, este, igen kimerülten.

Karácsony előtt néhány nappal rettenetesen hideg volt Írországban. Új fűtési rendszert építettek ki néhány hete a házunknál, így előfordult néhányszor hogy nem volt meleg. Aztán szép lassan eltünt az emeleten a fűtés. Csabi napokig győzködött, hogy csak túl hideg van, és nem ér fel a meleg, aztán csak kiderült… még csak víz se megy fel… Karácsony után sikerült félig megoldani a problémát, aztán január elején újra hideg lakásra ébredtünk. Mint kiderült elfagyott a bejövő víz (érdekes a -2 ben igen.. a -20-ban meg nem…) a lényeg, most működik, bár ki tudja meddig.

December 28-án jött el az a pillanat, amikor orvoshoz fordultam. Az utóbbi 15 évben ha leszámítom a terhességeket, és szűrővizsgálatokat, 3 alkalommal voltam orvosnál… Most az történt, hogy egyszerűen elfelejtettem dolgozni menni. Próbáltak hívni, de épp nem volt térerőm, így 2 órával később, amikor észrevettem a hívásokat, már behívtak valakit helyettem. Hát… ekkor világosodott meg bennem, hogy valami nincs rendben. Hiszen beteg voltam ugyan, de 23-án lényegesebben jobban voltam, mint karácsony után, pedig sokat pihentem, sokat aludtam… Még aznap (28) elmentem az orvoshoz, aki beutalt a kórházba, hogy vizsgáljanak ki, mert agyrázkódásom van. Délután bealudtam (majd úgy gondoltam másnap kevesebben lesznek mert normál munkanap lesz végre) de a kocsi lerobbant a kórház felé útközben. Mint kiderült, a balesetkor a hűtő kilyukadt, az alváz pedig eléggé eldeformálódott… másnap pedig az is, hogy a biztosító nem fizet.

Következő nap Csabival eljutottam a kórházba, ahol néhány teszt után szintén azt mondták, agyrázkódásom van, ha a tüneteim rosszabbodnak, vagy újak lesznek azonnal menjek vissza. Szilveszterezni úgy indultam, hogy a kútnál a séf -miután egy szavamat sem hitte el- egyetlenegy napot sem adott január első hetére, de közölte, szabadságra nem mehetek, nagyfőnöki utasításra.

Az újév a sógoréknál telt Dublinban. Este mentünk, én éjfélkor aludtam pár órát, hajnalban haza és a család kipakolása után szokásos takarítás újév reggelén. A buli érdekessége az volt, hogy Tamás kissé sokat iszogatott, így sikerült berúgnia. Ő természetesen szégyelte magát, én pedig örültem, hogy ott voltam, és láttam, hisz jobb ha mindez előttem nem pedig mögöttem történik. Biztosan sokak szemében lecsúszok most, de én felvállalom, hogy engedékeny vagyok, hisz a gyerek énjét úgysem változtathatom meg, és sokszor mondom nekik, ha káros dolgokat akarnak kipróbálni, nekem szóljanak.

6. Pénz

Bármennyire is útálom, és ha lehetne kitörölném az életemből, mégis az élet része… sajnos. Hiába akarom kihúzni magam a bűvköréből… lehetetlen. December elején nyilvánvalóvá vált, hogy valami változni fog, ami rendesen megviselt. Szeretném ha újra tisztán látnék, ha újra az aggodalom háttérbe szorulna, de tudom, hogy még egy darabig nem így lesz. De erős a hitem, az akaratom, tudom hogy minden megoldódik.

Ugye Írországban kétfajta családi pótlék van. Az egyik a magyar megfelelője, minden gyerekre jár, a másik egyfajta kiegészítés, minden évben újra kell igényelni. Sajnos általában 8 hét átfutással (és idén sajnos egyszer vissza is dobták).  Nah most éppen ebben az időszakban vagyunk… emellett csak a félállásom van most éppen… szóval… nem a legjobb a helyzet. Igaz karácsonykor kaptam némi kiegészítő segélyt, de januárban sajnos csak ígéretet… csekket nem. Ez van… pénz nincs.

7. Halál

Szerencsés vagyok, hisz nagyon kevés szerettem halt meg. Apám keresztanyját és nagybátyámat még gyerekként -amit nem pontosan fogtam fel- a dédnagymamámat Sára születése után, nagyapám pedig két évvel később vesztettem el. Bulizós időszakom néhány arca is sajnos eltűnt, mert túlzásba vitték az élet élvezeteit. Néhány napja viszont egy számomra nagyon fontos ember haláláról értesültem, ami különösen megviselt. Nem tudom miért, talán mert különleges emlékek kötődnek hozzá, talán azért mert évek óta kerestem őt, és már sohasem tudok vele beszélni, nem tudom. Mindenesetre most érezem először életemben a halál IGAZI veszteségét.

 DE mint már mondtam, nem vesztettem el a hitem, keresem a miérteket, az üzeneteket. Már tudom, hogy arra figyelmeztetnek, hogy vannak dolgok, amire bármennyire is vágyunk, sohasem teljesülnek. De azt is tudom, hogy a veszteséget nyereséggé kell átalakítani, és hogy néhány lépést lehet, hogy csak más úton, más körülmények között, más megvilágításban érjük el.

Tudom teljes ellentétben áll ezen bejegyzésem az előzőekkel, a boldogsággal, azzal hogy jól érzem magam a bőrömben. Pedig nem így van. Mindenhol ott a boldogság, csak meg kell látni. Én is látom… most is… ez hajt előre.

Fontosnak éreztem elmondani, hogy annak ellenére, hogy az esetek 90%-ban határozott, megingathatatlan vagyok, ennek megvan a maga útja bennem, amit minden nehézség felmerülésekor végigjátszok a fejemben. Nem szégyen, nincs értelme eltitkolni. Elfogadni kellene, és segíteni… mindenkinek… a másik felé.