NYÁRI ÖSSZEFOGLALÓ
Jaj jaj szánom bánom, hogy ilyen régen nem írtam már megint, nem
védekezem, ez így alakult. Aki kíváncsi rám, az nyugodtan írjon levelet, mert
azt nagyon szeretem. Gyors összefoglaló következik:
A magyarországi látogatásunk (május vége) és a gyerekek nyaralása
között csak 4 hét telt el. De ez a 4 hét
elég sűrűre sikeredett. Először is mindenki lenyugodott, hogy nem kell egy
darabig tanulni. Az ír iskolai teszteket is megírták már a gyerekek, tehát itt
sem volt túl megterhelő az iskola. Mindenki nagyon várta hogy megérkezzenek a
rokonok, és én főképpen azt hogy találkozzam egy régi barátnőmmel.
Természetesen mindig ilyenkor jutok eszébe a kollégáimnak, tehát sokat kellett
dolgoznom is, nem is tudom, így visszagondolva, hogy is bírtam ki, hogy
nagyrészt 3-4 órákat aludtam.
Időközben itt is történtek változások, a sógor elköltözött közelebb
Dublinhoz, és a a barátaink is, akikkel együtt laktunk pár hétig tavaly
tavasszal. Ők Dublinon túl mentek. Akivel együtt dolgoztam a hotelben, sokáig
vacillált, végül Angliába próbált szerencsét. Sokan elmentek magyarok,
lengyelek, és egyéb más nemzetiségűek, mert Írországban is komoly gondokat okoz
a világválság. És itt is mint otthon, az igazi próbatétel a tél lesz, mivel
fűteni itt is kell, és nagyon sok mindenkinek lejár a munkanélküli segélye is.
Én is kaptam egy rossz hírt. A munkanélküli segélyhez itt két év folyamatos
munkaviszonyt vesznek figyelembe, és az csak jövő márciusra lesz meg nekem. A
két évem decemberre meglesz ugyan, de még jövő márciusig izgulhatok. Azután
kicsit könnyebb lesz, mert ha történik is valami a munkahelyeimmel akkor is
kapunk egy év haladékot (azaz segélyt ha nem találnánk másik helyet). Itt
ugyanis munkanélkülinek lenni nem olyan nagy probléma, mert az egyéb
juttatásokkal (lakbértámogatás, fűtéstámogatás, áramtámogatás stb. ami JÁR
ilyenkor) együtt több mint ha dolgoznék. Természetesen nem ere hajtok, nem
szeretek eltartott lenni, de mindenképpen könnyebb az ember lelkének, ha
biztosabbnak látja a jövőt.
Időközben megkaptuk itt is a családi pótlékot, ami szintén többszöröse
az otthoniénak, ami jókor jött, mert éppen most maradtunk egyedül a házban.
Nagyon sajnálom, de valahol örülök is annak hogy újra magunk vagyunk, csak a
szűk család, mert itt most lesz először hogy valóban csak magunkra
számíthatunk.
Aznap, amikor a reptérre mentük a családomért, akkor tudtam csak találkozni
egy régi régi barátnőmmel aki itt volt pár napig látogatóban. Igen érdekes
volt, mivel ír barátja van, aki történetesen tud magyarul, és Magyarországon
lakik több mint 10 éve. Amellett hogy jót beszélgettük, az első eset volt, hogy
Tamást érdekelte az ír kultúra és egy ír ember. Remélem sikerül vele tartani a
kapcsolatot.
A rokonlátogatás nem kezdődött simán. Ugyanis az egyik kocsink nem
csak hogy nem ment át a vizsgán, de el is romlott. Így meg kellett kérnem őket,
hogy béreljenek kocsit. Végül öröm az ürömben, hogy így megtudtuk, egyszerű a
bérlet, és máskor ha így adódik tudjuk az útját. Miért is izgultam a rokonaim
miatt? Az anyukám rendben, vele ugye sokat éltem együtt és mióta a gyerekek
megvannak rendszeres „hálóvendég” nálunk. De a húga és az unokatesóm… soha nem
voltam velük pár óránál hosszabb ideig egyhuzamban együtt. A nagynéném (milyen
furcsa, soha nem neveztem így) pedig nagyon kritikus típus, és mindig
megmondja, ha valami nem tetszik neki. Igaz, az ittlétekor kiderült, hogy
mégsem mindent… de ez egy másik történet. Szóval megérkeztek, és remélem jól is
érezték magukat. Sokat kirándultunk együtt, és külön is. Bejártuk a környéket,
nagyszerű időnk volt, az egész nyár legszebb, legszárazabb, legmelegebb hete
(25 fok körüli „hőséggel”) Egyetlen kirándulásunk volt, ami nem sikerült.
Természetesen a legmesszebbi (300 km-re), Írország legszebb magas tengerszirtje
a Clifss of Moher. Gyönyörű verőfényes nap, és 2 km-re az óceánparttól
belefutottunk egy felhőbe, és nem láttunk semmit. A szó szoros értelmében sűrű
ködben álldogáltunk. Szerencsére voltak fényképek és videók egy kiállító
teremben, és még a wc-k ajtajain is végig panorámakép volt ragasztva. Éjfélre
értünk haza dögfáradtan (másnap munka, suli…) és pár nap múlva kaptam egy
szerelmes levelet is a rendőrségtől gyorshajtás miatt…
A látogatás végén a gyerekek is mentek haza. Még soha nem izgultam
ennyire egyetlen repülőút előtt sem, mint most. Valószínűleg pusztán önzőség az
egész hiszen ha lezuhantak volna én ittmaradok nélkülük.
És akkor elérkeztünk a címben említett témához, azaz hogy így is
egyedül maradtam, mondjuk hál istennek sokkal egyszerűbb okból, miszerint ugye,
minden gyerek a jól megérdemelt nyaralását töltötte. Most nem volt olyan
vészes. Megint sokat dolgoztam, de rengeteget pihentem, és aludtam. Egyetlen
egyszer sem főztem a nyáron, mivel eszek meleg ételt a munkahelyemen. Még olyan
is megesett hogy Csabi úgy főzött magának, hogy én is kaptam belőle… Egyébként
Csabival keveset beszéltünk, keveset veszekedtünk, de sokat jártunk együtt
vásárolni ezt azt, apróságokat, nagyrészt összekötve apróbb kirándulásokkal.
Kaptunk egy jó hírt, mivel medical cardunk van, ezért ingyenes az iskolabusz
(amúgy 300 eu egy évre, előre kellett volna kifizetni júliusig)
Terveztem hogy nyelvtanfolyamra megyek, hogy úszni fogok járni, hogy
sokat kirándulok egyedül, hogy meglátogatom az ismerőseimet, és elmegyek
fogorvoshoz… hát ezekből nem lett semmi, mondjuk nem igazán bánom, mert minden
megvalósítható máskor is. Viszont a pihenés 3 ugribugri gyerek mellett… nem
igazán.
Természetesen most is nagyon üres volt a ház, nagy volt a csend, fél
embernek éreztem magam. Számoltam vissza a napokat, mert végül úgy alakult,
hogy sikerült néhány nap szabadságot kivennem, és én mentem értük. A nagy
izgalomban csak a Tamás vizsgája körüli bonyodalmak zavartak bele… de nagyon.
Az egész úgy kezdődött, hogy a tanárokkal megbeszéltük, hogy a nyár
folyamán Tamás bármikor levizsgázhat, mivel a hivatalos pótvizsgaidőszakkor
neki már itt kezdődik az iskola. A baj csak az volt, hogy a költözéskor
eltűntek a telefonszámok, majd mikor megkerültek, nem sikerült elérnem az
érintetteket. 2 héttel az utazásom előtt végre sikerült leegyeztetem a magyart,
de a földrajzot az utolsó pillanatig nem. Mivel a vizsgákhoz akartam igazítani
a Miskolc-Isaszeg-Pest tartózkodásomat, ezért ugye az utolsó pillanatban, azaz
az indulás előtti este döntöttem csak el, hogy bárhogy is alakul, először
Miskolcra megyek, hogy láthassam végre a gyerkőcöket. Így természetesen az
autóbérlés is az utolsó napra maradt, és mily meglepő, nem találtam egyetlen
olcsókategóriás autót sem. (Mondjuk a normálisabb cégek irodái meg 8-kor
zártak, a gép meg 8.05-kor száll le… tehát azok alapból kiestek) Végül néhány
órával az érkezés előtt lett kocsi, sima repülőút és pár óra autózás után
szerencsésen megérkeztem Miskolcra. Elég rendesen elfáradtam, mivel aznap
hajnal 4-től 1-ig dolgoztam aztán kocsi repülő kocsi a másik oldalon…. Éjfél is
volt mire megérkeztem. Mindenki nagyon barna volt és jókedvű, és nagyon nagyon
örültem neki, hogy Sára és Csanád úgy döntöttek, megint érzelmesebbek lesznek,
és folyamatosan hozzám bújtak. (Na szerencsére ez azóta sem változott) Tamás az
utóbbi időben nagyon nagyot nőtt és férfiasodott, különösen a nyáron.
Hihetetlenül megváltozott az elmúlt évben, megnövesztette a haját,
szerencsére elmúltak a pattanásai, és
elhagyott engem is magasságban (mondjuk azt a 160 cm-ert nem nehéz) Persze az
első utam másnap az öcsém legkisebb fiához vezetett aki június elején
született, óóóó milyen drágaszág…
Péntek szombat és vasárnap voltam Miskolcon, természetesen megint nem
fért bele minden ebbe a rövid időbe. Megint sikerült Vera barátnőmet
meglátogatnom, még ha csak pár órára is, és rettenetesen sajnáltam hogy nem
sikerült több időt együtt töltenünk.
Van néhány ember, akiknek a véleménye a tetteimről nagyon fontos
számomra, mindig alaposan megrágom, hogyan is látnak ők engem kívülről. Na, ő
is ide tartozik, és mivel mostanság igen sok minden foglalkoztat saját magammal
kapcsolatban, ezért különösen rossz volt hogy nem volt időnk beszélni. (ÚÚÚ már
megint ez a fránya egoizmus… mégis csak azoknak lesz igaza akik egy önző
embernek tartanak?)
Vasárnap délutánig még mindig nem tudtam elérni a földrajztanárt, és
már elég rendesen izgultam, hiszen hétfőn este repültünk vissza. Jó későn
érkeztem Isaszegre, mert lassan haladtunk a Bükkön keresztülvezető úton (ami
valóban csodaszép volt, de a fene se gondolta hogy eddig fog tartani) így már
este nem sikerült újra a Tamás tanáraival beszélnem.
A tanulásról azért még ejtek néhány szót, mert fontosnak tartom. Már
írtam róla hogy tudom, soha sem közelíti meg a magántanulóként a gyerekeim
tudása azt, amit az iskolában szereznének, de ugye ők angolul is tanulnak az ír
iskolában Sára, Csanád emellett még az Ír nyelvet is, ami szerintem nem kis
teljesítmény tőlük. Tamás rossz korban van, erről is beszéltem már, nehéz
beleverni a fejébe a tananyagot, és az év folyamán rengeteget szenvedtem vele,
hogy végigvegyük vele lehetőleg minden fontosat. Hát szegény anyukám is panaszkodott
eleget, hogy emberfeletti teljesítmény kellett ahhoz, hogy sikerüljön
végigvenni amit kellett. A földrajzzal még nem is volt olyan nagy gond, de az
irodalom… viszont anyám büszkén újságolta, hogy azt a témazáró feladatsort,
amit év végén kaptunk 3. és 4. nekifutásra szinte hibátlanul sikerült Tamásnak
kitöltenie, pedig évszámokból, költőink, íróink műveinek párosításából, és
irodalmi műfajok meghatározásából állt. Sajnos minden verset nem sikerült
megtanulni, és a kötelező olvasmány összefoglalására és elemzésére is csak az
utolsó nap került sor, de szerintem akkor is szép teljesítmény volt tőle.
És akkor a visszautazásunk reggelén jött az igazán nagy probléma.
Mindenféle jogszabály, és jónéhány -mások által és máshol vétett-
szabálytalanság miatt az iskola vezetősége nem engedélyezte Tamás vizsgáját
iskolaidőn és iskolán kívül. Persze rögtön pánikba estem, hogy szerencsétlen
gyerek egész nyáron tanult, és ha most nem vizsgázik le a nehezen belevert
tananyag néhány hét alatt kiesik a fejéből. Szerencsére az igazgatónő és a
tanárok megértőek voltak, és sikerült megoldani a vizsgát, ami du. 3-ra már meg
is lett. Igaz hogy az egész napom erre ment rá, és nem tudtunk elmenni pl. az
orvosi vizsgálatra, és a házamba sem sikerült bekukkantanom, de most ez volt az
első és legfontosabb. Neki már csak egy évet kell szenvednünk hogy befejezze a
8. osztályt, mert középiskolát már otthon bármikor bárhogy elvégezheti.
Bár a megkönnyebbülés még nem jöhetett el a számunkra, mert azon
kívül, hogy hátra volt még egy hosszú utazás (Isaszegtől Rathvillyig kb. 7 óra)
még az anyósom is jött velünk, aki 10 napig maradt.
Az izgalom oka ugyanaz volt, hogy mint a
nagynénémékkel, vele sem voltam együtt néhány óránál hosszabb ideig
egyhuzamban, és ezen kívül nagyon nagyon más az életformánk is. El sem tudtam
képzelni milyen lesz majd ennyi ideig együtt, de nagyon bíztam benne hogy jó
lesz, és sikerül kicsit közelebb kerülni hozzá, hiszen alig ismerem, és a
gyerekek is így vannak vele. De az hogy milyen volt és hogy milyen volt utána a
párizsi DISNEYLAND-ben azt majd legközelebb mesélem el. (Előzetesben annyit,
hogy mindent összevetve azért jól sikerült az egész, és az, hogy sikerült
Párizsba eljutnunk, az különösen jó érzéssel töltött el mindannyiunkat.)
