NOVEMBER KÖZEPE

NOVEMBER KÖZEPE

Mint ahogy az idő is a kedvem is elég borongós mostanság. Nem a lendületem veszítettem el, hanem előjöttek a türelmetlenség első jelei. Az egy dolog, hogy az ember tervez, és az is egy másik, hogy a terveit hogy viseli.

Nálunk az a helyzet, hogy a munkanélküliséget kezdjük nehezen viselni. Pedig ezzel számoltunk, hogy biztosan el fog telni egy kis idő amíg munkát kapunk, de ennek ellenére kezdem pedzegetni azt az érzést, amit egy munkanélküli érezhet.

Mostanság olvasgattam néhány magyar és isaszegi érdekeltségű hírt a neten. Igen elszomorított az egész, és ez is oka a borús hangulatomnak. Az ember nem is gondolja otthonról hogy hogyan látják az emberek az országot kívülről. Számtalan cikket elolvastam, és az ember életkedve is elmegy, ha beleolvas a magyarországi hírekbe. CSAK azt lehet olvasni, hogy elégedetlen, sztrájkol, emel, baleset, mi lesz most... szóval CSUPA NEGATÍV GONDOLATOT!
Ez az ami rátelepszik az emberekre, és rám is rámtelepedett anno és most újra, pedig én aztán mindig az élet szép oldalát próbálom meglátni.

Kapcsoljátok ki a TV-t, rádiót, ne olvassatok csak szórakoztató lapokat, ne beszélgessetek politikáról néhány napig, mosolyogjatok, és egyből jobb kedvetek lesz. Egy próbát megér!

Amúgy az élet zajlik, és mindezek ellenére azért minden rendben megy. Tamás 14-én 12 éves lett, és családi összefogással kapott egy egyszerűbb digitális fényképezőt. Remélem hamarosan fotókat is tudok küldeni, egyelőre még a játék a lényeg, napi 3 garnitúra elem elhasználásával (ami szerencsére tölthető...  hála az előrelátásomnak... hoztunk otthonról) A géppel lehet különböző színhatásokkal fényképezni, és elég hosszú videókat is felvenni, szóval igen jó játék még a felnőtteknek is, úgy, hogy eddig erre nem nagyon volt lehetőségünk, saját fényképező, kamera híján.

A játékból azért sincs hiány mert szert tettünk egy GPS navigátorra is. A főútvonalakon nem igazán lehet eltévedni (szerintem) de a mellékútvonalak itt igen bonyolultak, és semmi jelzés nincs merre menj. A környékbeli kirándulásainkon előfordult nem egyszer, hogy hirtelen azt sem tudtuk hol vagyunk, bár akkor ez nem volt fontos.

A városok viszont teljesen kiismerhetetlenek. Hetente többször megyünk Carlow-ba vásárolni, és szinte soha nem volt olyan, hogy ne tévedjünk el. És ez nem a bénaságunk miatt van hanem azért, mert itt hihetetlenül bonyolult és girbe-gurba az utcahálózat, és szinte egyáltalán nincsenek házszámok. Nem tudom, hogy hogyan oldják meg a levelek  és egyéb dolgok kézbesítését, egy egy üzlet felkutatását... de gyanítom mások is igen nehezen. Na ebben is nagy segítség  a gps.

Az iskola továbbra is tetszik a gyerekeknek, úgy tűnik szeretnek oda járni. Biztos van ebben egy jó adag „iskolába menni kell, ezt el kell viselni” dolog is, mindenesetre feltűnő az, hogy minden nap mesélnek az élményeikről. Otthon az iskolai történéseket szinte mindig  más szülőktől, vagy a tanároktól kellett megtudnom... bár én is ilyen voltam gyereknek. Megvolt a héten az első szülői is. Csanád osztályfőnökével már többször is beszéltem, ezért lepett meg az, hogy a szülőin ugyanazt mondta el, csak Csabinak. Nem volt szó arról, hogy igazából mi lenne a követelmény, mit is tanulnak már a többiek... szóval nem szólt semmiről, én igazából pofavizitnek éreztem, mert Csabit még nem ismerték. Tamás és Sára szülőije annyiban különbözött csak, hogy ott volt az angol tanárjuk és a két osztályfőnök, és nem igazán szedték össze még a gondolataikat sem. Sokszor volt, hogy csak ültük egymással szemben... nekem az volt az érzésem, hogy nagyon aggódnak azért mert nincs munkánk, és azon se csodálkoznék, ha egy nap egy állásajánlattal állnának elő. Feltűnt nekünk már korábban is, hogy nagyon aggódnak az anyagi helyzetünk miatt, mert több alkalommal is felajánlották, hogy ha probléma valami kifizetése, az iskola átvállalja az. Aztán az is lehet, hogy itt ez természetes ha több testvér jár az iskolába...

Az viszont mindkét szülőiről elmondható, hogy a központi téma az volt, hogy a gyerekek jól érzik magukat, ők mennyire örülnek és hogy milyen nagyszerű, hogy a gyerekek beilleszkedtek, vannak barátaik...

Megint voltam állásinterjún, (ami nem volt több annál sajna, hogy az üzletvezető kezébe adtam az önéletrajzom...) és egyre több visszajelzést kapok a cégektől is, aminek nagyon örülök... de tényleg szeretnék már dolgozni!

A kerítést végül én festem, ami nem kis munka, mert 100 m-ről beszélünk. Hétfőn még csak csak haladtam, de a hét többi részén hátráltatott az eső vagy egyéb elfoglaltságok, mint a szülői, fényképezővásárlás, és hogy pont akkor fogyott el a festék, amikor a legszebb idő volt.... jövő héten jön a tulaj, kíváncsi vagyok mennyit fizet... ha fizet...

ELSŐ HÉT AZ ISKOLÁBAN

ELSŐ HÉT AZ ISKOLÁBAN

Hát ez is eljött... végre elkezdődött az iskola a gyerekeknek. Hosszadalmas keresés, kutatás plusz körök után meglett az egyenruha. A következő köröket Sára szoknyagombjának és harisnyájának felkutatására tettük meg. Gombot nem kaptunk, (valszeg bénák vagyunk és nem találtuk) így azt megoldottam saját áttetsző gombbal. Vettünk nekik füzetet, uzsidobozt (ami itt „kötelezően ajánlott”, mivel a kenyerek hihetetlenül puhák, úgyhogy lapos palacsinta lenne doboz hiányában). Könyveket nem kellett még venni, csak egy füzetet és ceruzákat kértek.

Hétfőn reggel 6-kor keltem, hogy kivasaljam az ingeket, összekészítsek mindent... na persze hogy nem volt elég, a 9 órai induláshoz... első nap... úgyhogy szokás szerint most is rohanás lett a vége, mint otthon.

A kapuban már várt az igazgató, minden cécó nélkül bevezette a gyerekeket a termükbe, és ment a dolgára. Hát... ez egyszerűen ment.. a gyerekek szépen bementek a terembe, nem volt mégse menjünk, menjünk innen hiszti. Én csodálkoztam, hogy nem mutattak be a tanároknak, de amikor mentem értük, természetesen megkerestem minden tanárt. Elég érdekes volt a kommunikációnk... érteni nagyjából értettem mit mondanak, de a válasz az nagyon nehezen megy. Mivel teljesen zavarba vagyok ilyenkor, még magyarul sem jutnak eszembe a szavak, hát még angolul... De megoldottuk a problémát, viszek szótárt és jegyzetfüzetet legközelebb.

Az iskola 9.20-14-ig tart Csanádnak, Sárának és Tamásnak 15-ig. Minden nap tele élményekkel jöttek haza, tetszett mindegyiknek az iskola, amit érteni kellett, azt megértették. Már az első nap megtalálták őket a gyerekek, sokan barátkoznak velük. A játékok többségéhez nem kell szóbeli kommunikáció.

A hét végén azzal jöttek haza, hogy már jelentkeztek, egyre több mindent értenek.

Csani is ügyes volt, pedig neki nem csak az angol, hanem az iskola is új. Csanád a senior infants osztályba jár pre-shcool azaz itt az óvoda nagycsoportjának megfelelő iskolai csoportba. Sára harmadikos, Tamás meg 5. osztályos.

Az osztályokba körbeülik az asztalokat, a termekhez saját lány és fiú wc tartozik. Könyveket nem kell venni -kölcsönzik őket-, füzetet is csak Tamásnak. A könyveket nem viszik haza, az asztal közepén vannak feltornyozva, csak azt viszik haza, amiben az a „rengeteg” lecke van. Általában ez rajzolás, színezés, néhány matekpélda, olvasás.
Menza nincs, Írországban nem szokás. Mindenki viszi a kis dobozkáját szenyával, müzliszelettel, frissensütivel (persze az édesség tiltott de mégis mindenki visz, úgyhogy is bevásároltunk nasikat)
Minden teremben van egy számítógép Internet csatlakozással, ha valami kell azonnal kéznél van.
Tamás szerint jutalomból órán is lehet játszani.

A termekben több tábla is van, olyan amire táblafilccel lehet írni. A teremben rengeteg könyv van.
Mindent megoldanak 3 óráig. Hétfőn úszás van, elviszi a busz a gyerekeket délelőtt, aztán visszahozza őket. Senkit sem zavar hogy nincsenek az órán. Van még sport meg kézművesség, gondolom az is ilyen rendszerben. Kaptak egy angoltanárt aki külön foglalkozik velük, az is tanítási időben... minden nap egy órát.

Az oktatási rendszerük egészen más. Sokkal kevesebb dolgot tanulnak mint mi. Pl. matek sok minden 1-2 évvel lentebb, írás... azt hagyjuk. Itt van vonalas meg nagykockás füzet, semmi 1-2-3 osztályos csíkozás, szépen formált betűk, számok... sima nyomtatott betűkkel írnak, nem figyelve vonalra, kockára. Elsőben csak a kisbetűket tanulják, másodikban a nagybetűket, harmadikban az írott betűket. (Aminek igazából nem tudom, hogy mi az értelme, mert ötödikben mindenki nyomtatott betűkkel ír.

A tornaóra egyenruhában zajlik, nincs átöltözés... ja igen, egyenruha... a pulcsit, fehér inget mindenki hordja, de a lányok sötét nadrágot vagy farmert, a fiúk is farmert (van a aki sötétkék tréningalsót). Persze van akin a rendes egyenruha van piros nyakkendővel, fekete cipővel, de a többség lazára veszi a dolgot. Szoknyát is kevés lány hord, de Sára eddig mégis marad a szoknyánál, pedig felajánlottuk neki hogy kicseréljük, vagy veszünk nadrágot is..

Itt is van iskolabusz, de ellentétben az isaszegivel itt a busz várja a gyerekeket, 10 perccel hamarabb érkezik. Sajna felénk nem jár... úgyhogy kocsival megyünk, mert a suli 5 km-re van a házunktól.

Mindenki nagyon kedves, és nyugodt.. itt nincsenek nagyon stresszes gyerekek mint otthon... ezt mondták más írországi magyarok is, de én is látom, érzem.

Közben más vonalon is zajlanak a dolgok. Én kedden voltam az első állásinterjúmon Dublinban. Na egyáltalán nem az volt amire számítottam, mert egy hotelba hívtak, így azt hittem hotelmunka lesz, de egy FMI nevű cég toborzott munkatársakat. Sajna nem sokat értettem az előadásból de egyből levettem, hogy nem takarítókat keresnek, hanem nagy cégekhez, mint a Tesco, Dunnes Stores, Lidl, Spar stb. segítőket. Nem mondták hogy hostesek, de az. Kell hozzá a kommunikáció, de annak ellenére hogy az első mondatomnál kiderült az angoltudásom hiányossága azt mondták, ha jobban fogok beszélni hívjam őket... ez is valami.
Csabi közben dolgozik, megint a saját kertünkben, mint tavasszal amikor itt lakott. Én is segítettem amikor kellett, most éppen fűnyírás-gereblyézés, a jövő héten kerítésfestés a munka lesz. Nem tudjuk mennyi pénzt kapunk majd érte, de az a lényeg hogy valami...

Közben persze lehet gyakorolni az angolt, mert akinek segítünk természetesen ír.

Nem tudom, mekkora lehet a telek, gondoltam lelépem valamelyik nap, de így ránézésre legalább 100 m hosszú és 30 m  (a telek végén kb. 40 m )széles szóval nagyon nagy. Ez itteni viszonylatban aprónak számít.

AZ ELSŐ LÉPÉSEK

AZ ELSŐ LÉPÉSEK

Október 21. után végre kezdenek kirajzolódni a dolgok. Úgy döntöttünk itt maradunk Rathvillyben. A suli elég közel van, és kicsi, Kevés gyerek jár oda, kedves az igazgató, aki leginkább Károly hercegre hasonlít, viszont minden pompa nélkül. Szerintem a legideálisabb kis közösségben kezdeni az iskolát. A környék munkaerőpiacát igyekszünk feltérképezni. Voltunk megint kirándulni a tengerparton. Arklow környékén, majd egy másik nap Waterford környékén. Egyenlőre ez a sláger... A legközelebbi munkaügyi központ (FAS iroda) Tullowban nem sok segítséget nyújtott, kaptunk 3 fénymásolatot a CV-nkről és ki volt rakva a környék munkakínálata, ami ugye a neten is fent van. Jelentkezni sem lehet rá ott, csak Carlow-ba. Mindegy... én sem gondoltam igazán hogy a FAS tud munkát adni. Pénteken beírattuk a gyerekeket az iskolába, itt is őszi szünet lesz a jövő héten, így november elején kezdenek ahogy terveztem. A jövő héten a sulicuccok után megyünk már látom... A hétvége gyorsan elrepült, voltunk kisebb kirándulásokon nézegettük a munkalehetőségeket. A gyerekek közül Csanád viseli legrosszabbul hogy elköltöztünk. Aztán lehet, hogy csak kimerül a nap végére, és azért tűnik már már elviselhetetlennek a viselkedése. Ha valami nem úgy történik ahogy kitalálja, üvöltözik, elrohan, sír. Ez lehet egy olyan dolog, hogy be akarja csukni a kocsiajtót, bekapcsolni a rádiót, szóval bagatell apróság, de van amikor jogosan türelmetlen pl. amikor szinte elmegy az egész napunk a bevásárlással és a munkakereséssel.

Itt a halottak napi ünnepkört HALLOWEEN WEEKEND-nek hívják. Az október 31.-hez közel eső hétvége péntektől hétfőig halloween lázban ég. Már október elején mindenhol halloween volt. Üzletek, dekorációk, lakások. Mostanra szintem minden lakás ki volt dekorálva szellemekkel, szörnyekkel, boszorkányokkal. Pénteken volt az iskolákban, és az óvodának megfelelő pre-schools-ban az utolsó tanítási nap az őszi szünet előtt. Szinte mindenki jelmezben szaladgált az udvaron, jelmezben vásároltak a szüleikkel. A rádióból, tv-ből is ez folyt. Hétvégén MINDEN műsor Halloween műsor volt. Hétfőn bank hollyday - azaz bankszünet. A keddi viszonylagos csend után szerdán 31-én a gyerekek megint jelmezben voltak egész nap. Ezen az estén mennek a gyerekek cukorkát kérni házról házra, az emberek buliznak, számtalan tűzijátékot láttunk mi is úgymond a semmi közepén. Mi lehet ilyenkor egy nagyobb városban... Jó lett volna elmenni megnézni, de a mai nap elég fárasztó volt, mindenki hulla fáradt lett.

Ugyanis ma (31-én) sikerült megvenni a gyerekek egyenruháit. Pénteken voltunk a suliban, akkor kaptuk meg a jelentkezési lapot és a házirendet, amit elolvasva, kitöltve aláírva hétfőn kellett visszavinni. (mint már írtam hétfőn munkaszüneti nap volt, ennek ellenére reggel 8-ra bejött az igazgató az iskolába - ami itt egyébként is csak fél 10!-kor kezdődik, és pontosan elmondta mit kell venni és hol.) Szóval kedden tudtunk elindulni ruhát venni, ami itt sem egyszerű eset szezonon kívül. Voltunk a Tescoban és nagyobb áruházakban... az eredmény több leadott önéletrajz és 3-3 fehér ing volt. Egyenruhának még a hírét sem láttuk. Szerdán első utunk az igazgató által javasolt boltba vezetett, ahol lehetett kapni az iskola logójával ellátott pulcsit... azaz lehetett volna ha megtaláljuk... ami nem sikerült. Keresgélésnél szörnyű, hogy itt nincsenek általában házszámok, a jobbra, balra, körforgalom, lámpa útbaigazításnál, meg elég egyet eltéveszteni a sorból.

Aztán nagy nehezen sikerült megtalálni a gyárat, akik gyártják az egyenruhát, és az ő elmondásuk alapján sikerült megtalálni azt az üzletet, ahol év közben is árulnak uniformist... persze jó sokért, nem ám akciós tescos áron. De a ruhák minősége kiváló, végtére is ebben fognak minden nap suliba járni. Most csak egy garnitúrát vettem... remélem nem fogom megbánni.

A gyerekek először szörnyülködtek a látványon, majd otthon felpróbálva, mindegyik elégedett volt, Tamás kifejezetten jól érezte magát benne. (pedig pont ő volt, akinek nem tetszett az egész egyenruhásdi)

Csanád  is megnyugodott, pedig a legutóbb (tegnap) még haza akart menni, mert hogy ott jobban érezte magát. Estére átestünk a ló túlsó oldalára: itt jobb mint otthon. (Na így igazodj el egy 6 éves gyereken)