ÁPRILIS 6.
Az első nap, hogy hazavágyom a
régi életembe… Isaszegre, hogy része legyek megint a Csatának. Milyen jó lenne,
most egy webkamera, hogy nem csak Én, hanem azok is láthassák az Isaszegi
Csatát, akik, messze élnek, vagy épp egyszerűen nem áll módjukban elmenni.
Tegnap megkérdezte a főnököm, szeretem-e a lóversenyt, ma én meséltem neki a
csatáról, hiszen a lóverseny elbújhat a Tavaszi Hadjárat látványa mellett.
Egyébként az április itt is
olyan szeszélyes, mint otthon. A napokban 15 fok körüli meleg, és napsütés
volt, esőnek még a nyomát sem láttuk, a szél is csak elvétve fújt. Tegnap kissé
lehűlt az idő, és két napsütés között többször jégeső esett néhány percig.
Reggelre hóesésre ébredtünk, egy órával később már ragyogó napsütés volt, igaz
már hűvösebb levegővel. A sógor szerint Írország időjárása mindig ilyen szeszélyes… amit hogy
őszinte legyek, igazán élvezek.
Szerencsére nem szürkülnek el a
hétköznapok, mert két héten belül érkeznek a barátaink, én meg megyek haza
újabb egy napra, hogy beírassam Csanádot az iskolába. Remélem sikerül majd,
mivel idén nem járt óvodába, így nincs óvodalátogatási papírunk. Bár csak
elfogadják az iskolalátogatási papírt innen…
Mostanában sokat gondolok
Magyarországra, hiszen attól, mert távol vagyok engem is megérintenek a
politikai viharok. Nem szeretem a politikát, már írtam arról, hogy mennyire le
tudja nyomni az emberek hangulatát, a hétköznapokban is. Az első nagy tüntetés
után egyszerűen nézni kellett a híradókat. Fájdalmas volt látni az elkeseredett
embereket, és a „balé” vonzotta fiatal bajkeverők tömegét. Itt valahogy nem
lehet átérezni azt az érzést, ami otthon kerített hatalmába, amikor
sztrájkokkal, tüntetésekkel, politikai csatározásokkal volt tele az ország.
Hiányzik Magyarország, természetesen, de egy cseppet sem hiányzik az, hogy megint
a feszültségektől töltött légkörben éljek. Itt nem tudom elégszer elmondani,
mennyire nyugodt minden.
Közben
eltelt egy hét….
Megint érkeztek hozzám féltő
gondolatok, ezért tartottam fontosnak, hogy újra írjak ittlétünk miértjéről.
Az hogy megtanuljanak a
gyerekek egy nyelvet anyanyelvi szinten, és mi is tudjunk angolul, annak
hasznát senki sem vitatja. Nem kis befektetésbe került eddig, de ugye, mint
ahogy mondani szokták, a gyerek a legjobb befektetés. Az, hogy néha a gyerekek
is visszavágynak a régi életükbe, az néha honvágyuk van, és hisztisebbek a
kelleténél, ennek velejárója, de ugye iskolába sem szeretnek járni sokan,
tisztelet a kivételnek. Egyébként a hetekben érezhetően nyugodtabbak lettek ők
is, amihez az is hozzájárult hogy a szomszédba újra két ló érkezett, akiket
kézből lehet etetni. (Szomszédoló, kutya, macskák, kertszomszéd lovacskák,
tehenek, és közelben bárányok is… mi kell még?)
Otthon mind a ketten dolgoztunk,
és én főállású anya voltam, tehát mondhatjuk, hogy mindketten teljes állásban
voltunk. A bevételeink, -ami nem a minimálbér volt- fedezték ugyan
mindennapjainkat, de nagyobb plusz kiadások bizony komoly problémákat okoztak.
És ezzel nem vagyunk egyedül, sokan vannak így, még ha nem is vallják be.
Szerencsés helyzetben vagyok, mert van egy anyukám, és van egy családom, akikre
tudom, ha bármi problémám adódik, számíthatok. Mégis hihetetlennek tartom, hogy
rendes munkával évek óta csak vegetálunk. És Írország esély arra, hogy
továbbléphessünk.
Itt ha valaki minimálbért keres
(ami adózástól függően havi 220-270.000 Ft) és az elég arra, hogy egy szobát
béreljen (vagy vidéken egy szoba-konyha-nappalis lakást) és ha nem is nagy
lábon, de megél. És ha ezt a munkát nem hétfőtől péntekig, reggel 8 és délután
6 között teszi, kötelező plusz juttatásokban részesül, ami adott esetben akár
majd duplafizetést is eredményezhet. És ne feledkezzünk meg arról, hogy itt
ritka az, ha nem jelentik be az embert.
Én heti 27 órát dolgozom, de
ebből két napot hétvégén, így én is ebbe a kategóriába esem. Így hogy ketten
béreljük a házunkat vidéken, ez szűken nekünk is elég. És csak én dolgozom,
részmunkaidőben. Ha végre adódna Csabinak valami éjszakai munka meg lennék
elégedve. Akkor akár önállóan is tudnánk 3-4 szobás lakást bérelni, és
szabadidőnkben beutazni az országot, elmenni nyaralni, vagy nagyobb ütemben
törleszteni adósságainkat.
Érlelgettem sokáig a
gondolatot, hogy meddig húzzuk a kinttartózkodásunk. Még mindig nem tudom a
választ, de az valószínű, hogy még maradunk egy darabig, ezért Csanádot is
magántanulónak iratom be az iskolába.
Jelenleg az Ír családi pótlék
igényléséhez szedjük össze a dokumentumokat. Az itteni családi pótlék ugyanis
többszöröse az otthoniénak, igaz, hogy legalább fél év, amíg megkapjuk…
Valószínűleg szűrő ez, ugyanis s PPS szám (itteni személyi azonosító) egy hét
alatt megérkezik, elképzelhetetlen számomra, mi tarthat ezen olyan sokáig. De
mit észrevettem az Írek egyáltalán nem hülyék, nagyon okosan csinálják a
dolgaikat, hogy az emberek is jól érezzék magukat, és az ország is fejlődjön.
Mivel semmi sem tökéletes, és
bármikor előfordulhat, pl. hogy megszűnik a munkám, vagy egy nagyobb kiadás elé
nézünk, még mindig naponta nézem az álláshirdetéseket, mert nem szeretnék újra
segítségre szorulni, vagy „padlóra” kerülni.