VÁLTOZÁSOK
Április szeszélyes, nem csak az időjárás, az emberek is. A természet
újraéled, minden újra zöld, az emberek meg olyan arcukat mutatják, amit eddig
még soha sem láttam. Hihetetlen változásokat történnek mostanában körülöttem,
amiket még fel kell dolgoznom.
Csanád 8. szülinapjára bulit kért és kapott. Mivel azon a hétvégén,
amikor a napja volt, dolgoztam, ezért egy héttel eltoltuk. Természetesen Csanád
nem egyezett bele, és csak azért is, meghívó nélkül meghívta az egész osztályát
tanárostul. Nagy bonyodalmat okozott, de szerencsére megúsztuk, senki sem vette
komolyan. A teljes osztálylétszámot leredukáltuk 12 főre, amiből 9-en jöttek
el, ami tekintettel a hosszú hétvégére magas létszám volt. Hááát… volt már
részem bulikban, táboroztattam is gyerekeket, tehát mondhatni van elég
tapasztalatom, de ez… alig vártam a végét. A két órás időtartam utolsó másfél
órájában igen sűrűn nézegettük az órát. Az ír gyerekek -beleértve a lányokat
is- nem szégyellősek. Elég szabadjára vannak engedve, ezért elég sok mindent
megengednek maguknak. Az, hogy a kérésünk ellenére kimentek a kerten kívül az
egy dolog, hogy felmásztak a kerítés tetejére és egyensúlyoztak rajta az egy
másik, de hogy szándékosan szétszórták az ételt, hogy úgy tömték magukat, mint
akik egész nap nem ettek, hogy üdítővel locsolgatták a kerti asztalt, az már
nehezebben volt emészthető. Viszont a jóhír az volt, hogy állítólag mindenki
nagyon jól érezte magát. Túl vagyunk rajta ez a lényeg. Érdekes volt az
ajándékozás, amin nagyon meglepődtünk, ugyanis nagyrészt pénzt kaptunk. Mint
később kiderült, ez itt szokás, és így utólag nagyon jónak tartom én is.
Ugyanis a sok apró szirszar helyett egy nagyobb ajándékot is vehetnek a szülők.
Szeretek itt lakni, de tudom, még sok meglepetést tartogat ez az ország nekünk.
Mint előzőleg már írtam megint költözködtünk. Nem terveztük előre, a
hátunk közepére sem kívántuk, remélem azért jó döntésnek bizonyul. Egy évig
laktunk a második házunkban, amit hosszabbra terveztünk. Annak ellenére, hogy a
sógor nősülés előtt áll, és hónapokon belül közös külön életet kezd párjával
(jaj de nagyon drukkolok neki) azon gondolkodtunk, hogy maradunk a nagy házban
öten is. Ha megkapjuk a családi pótlékot, nem is lenne akadálya. És hogy miért
is cseréltünk házat? A sógor nézegette a lakásokat, és rábukkant a lakópark
másik üresen álló ugyanolyan lakásának hirdetésére, 200 (!) eu-val olcsóbban
mint amennyiért mi béreljük. Hát… nem kis pénz. És… talált másik, nagyobb, az
iskolához ugyanolyan távolságra lévő házat is, ugyanígy 200 euval olcsóbban.
Felvetődött… mi legyen. Az első lépés az volt, hogy megkérdeztük a tulajt, hogy
mi is fizethetnénk-e kevesebbet. A válasz késett, a megbeszélt dolgokat
továbbra sem teljesítette, így úgy döntöttünk: megyünk. (A történethez
hozzátartozik, hogy az év folyamán számos megígért, és nem betartott dolog
keserítette az életünket). Az új ház tetszett mindenkinek, a gyerekek, -akik
miatt nem szerettem volna menni-, teljesen fellelkesültek, tervezték az új
szobájukat. (Milyen furcsa, hogy azt gondoltam jobb ha nem mozgatom őket,
eleget voltak már rángatva) Amikor bejelentettük a költözést, a régi tulaj
természetesen rögtön megsértődött, annak ellenére, hogy mi mindent betartottunk
amit a szerződésben rögzítettünk, ő viszont szinte semmit. Megvártuk a kötelező
egy hónapot, és újra felpakoltunk, annak ellenére hogy végül felajánlotta hogy
ő is enged 200 eut. Én nem akartam költözni, de mindenki más igen.
Az új ház szép, szintén új, most fejezték be. A falak több mint fél
méter vastagok, az ablakok nagyon jók, de ami jó a fűtés szempontjából nem jó a
híradástechnikának. Sajna nincs Internet és telefon térerő a házban. A telefon
csörög ugyan ha az ablakba rakjuk, de nem lehet hallani semmit. Ez nem túl jó
hír, de ez van. Majd kialakulnak a dolgok.
Más. Sokan kérdezik, hogy a gazdasági válság hogyan hat Írországra.
Néhány szót ez s megér, azt hiszem.
A szigeten a turizmus ez elsők között áll. Írország sajátos hangulata
sokakat vonz. Természetesen sokan látogatnak az anyaországba a világ összes
tájára vetődött írek és leszármazottaik, de valóban nagyon közkedvelt célpont
másoknak is. A válság elsődlegesen érinti a turizmust, így ezt nagyon megérzi
az ország. Mi, akik eddig sem éltünk ír színvonalon, nem sokat érzékelünk
belőle, kivéve azok akik elveszítették a munkájukat. Nagyon nehéz most munkát
találni, senki sem akar elmozdulni, ha valaki mégis úgy dönt, hazaköltözik (és
ezt nagyon sokan teszik) annak helyére ritkán vesznek fel új embert. A napokban
hallottam, hogy vannak olyan cégek, ahol körlevélben kérik a HR-eseket, hogy
elsődlegesen íreket alkalmazzanak. Ez elsőre diszkriminációnak hangzik, de
annak tudatában, hogy a legtöbb munkáltató szívesebben alkalmaz uniós országból
érkező külföldieket, mint saját honfitársait, ez azért már érthető. Igen, tény,
az írek között nagyon sok a link, aki csak a legszükségesebb dolgokat teszi
meg, azt is immel-ámmal, és nagyon könnyedén marad otthon, ha csak egy kicsit
is rosszul érzi magát. Jó hír viszont, hogy a munkanélküli segély majdnem annyi
mint a minimálbér, mellette fizetik a rezsi és a lakbér nagy részét is, tehát…
sokan jobban járnak mint ha dolgoznának. Igaz, kell hozzá két év ír
munkaviszony. Azért lehetőleg nem szeretném kipróbálni. Egy szó mint száz,
senkinek sem ajánlom hogy most induljon útnak ide, kivéve ha már megbeszélt
szerződéssel megerősített munka várja.
