ÁMULAT
Előző bejegyzésem pont azt a hatást érte el amit vártam tőle: a
semmit. Az emberek nem képesek kezelni az őszinteséget. Az a néhány reakció
amit kaptam, pedig igazolta számomra azt hogy jó embereket fogadtam a
bizalmamba.
Néhány hónappal ezelőtt megjegyeztem, milyen nehéz úgy beszélni
valamiről, hogy bizonyos részleteket kihagyok, de mindig hagytam magamnak
burkolt megjegyzéseket, amik később emlékeztetnek a valóságra. Innentől is ezt
fogom tenni, bár sokszor gondolkodom egy napló újrakezdésén is… mindegy… a
lényeg, hogy a bejegyzéseimből a közeli barátaim is tudhatják mi történik velem
„mélyebb rétegekben” anélkül, hogy mindent közszemlére tegyek.
Az írás rettenetesen megnyugtat, felszabadít, az erre fordított idő
százszorosan, ezerszeresen visszajön azáltal, hogy energiával tölt fel.
Ámulat. Azért adtam ezt a címet, mert néhány hete egyik ámulatból esek
a másikba. Azt eddig is tudtam, hogy ha az ember a helyes úton jár az élet magától
sodorja felék a következő lépéseket, melynek helyességén el sem kell
gondolkodnunk, mert úgy illeszkednek egymásba mint a kirakójáték darabjai.
Ha kinyílik a szemed, hirtelen észreveszed, mi az ami már évek óta
előtted volt, és visított hogy vedd észre. És bár természetes emberi reakció
ilyenkor a sajnálat, hogy elvesztegettem az időmet, én úgy gondolom, a helyes
az, ha nem rágódunk azon mi történt. Mert ami történt, megtörtént, a múltat nem
változtathatod meg, akkor minek keseregni. Az viszont fontos, hogy a hibáinkból
tanuljunk. Nem kell más emberré válnunk, csak önmagunkká.
Ha valamit annak ellenére is fenn akarunk tartani, hogy az nem
működik, annak mindig meg van az oka. És az élet majd visszaigazolja, hogy
miért.
Őszinteség. Nézz rá egy néhány éves gyerekre, és… AZT HISZED tudod mit
jelent. Mindigis őszinte embernek vallottam magam, mert azt hittem az vagyok.
És őszinte vagyok, hisz úgy gondolom, hogy őszinte az ahogy élek.
DE
Már a néhány éves gyerekek is sok mindent az édesanyjuk kedvéért
tesznek meg, nem azért mert meg akarják enni az utolsó falat spenótot. A
keménykezű apuka sem azért nem enged, mert kevésbé szereti a fiát mint az
engedékeny anya… hanem mert a fiának szán jobb életet.
Apró hazugságok az őszinteségen belül… pont elég ahhoz, hogy
kellőképpen összezavarjuk önmagunk és mások fejét is. És ha a teljes
őszinteséget várjuk el… hogyan is lehetne ennek megfelelni. Én maradok annál, amit
eddig is tettem. Úgy gondolom, hogy megpróbálok a legőszintébb lenni. És bár
sokszor magamtól nem mondom el a teljes igazságot, a feltett kérdésre akkor is
válaszolok, ha az rettenetesmód kínos számomra. ÉS AKKOR LEHET NYUGODTAN
KÉRDEZNI. (bár eddigi tapasztalatom az, hogy az emberek többsége a kérdéseket
is fél feltenni)
Őszinteség. Bárhonnan is nézem, mindig a legjobb megoldás. Amikor
álmodozol valamiről és saját magad sem akarod elhinni, és folyamatosan
elhesegeted a visszatérő gondolatokat. Amikor „véletlenül” megtörténik, sokszor
belezuhansz egy szakadékba. Amikor felvállalod és a lenézés, sajnálkozás a
jutalma. Igen ilyenkor az ember úgy érzi nem érdemes őszintének lenni. DE
Ha egyszer, egyetlen egyszer a hited erősebb annál a lavinánál amit az
őszinteség elindít, rájössz, csakis ez a legjobb megoldás. Ha van hited túlélni
a rosszat, mindig megkapod a jutalmad. MERD ÉLNI AZ ÁLMAIDAT, DE LEGINKÁBB MERD
FELVÁLALNI ŐKET!!! És a jutalmad az lesz hogy egyik ámulatból esel a másikba J.
A rettenetesen fellengzősnek, okoskodónak és lenézőnek tűnő, bár
számomra rengeteg tanulsággal járó „rébuszok” után akkor térjünk rá a hétköznapi
életre. Mi is történt az elmúlt pár hétben.
A nyár utolsó pár hete, az elvártnak megfelelően alakult. Hiányzott a
családom, és lépésről lépésre változtam vissza önmagamból édesanyává (amit
sokan megkérdőjeleznek bennem… bár ezen már szerencsére csak nevetni tudok) A
háztakarítás apró lépései mögött egyből átláttam, hogy nem tudom befejezni amit
elterveztem, rögtön aggódni kezdtem a gyerekekért, a hazautazás körülményeiért…
és hogy mi lesz azután ha újra együtt lesz a család. Az aggódás, félelem pedig
mindig rossz tanácsokat súg a fülünkbe… de ezt bármennyire a tudatában vagyok,
akkor is mindig a csapdájába esem.
Jaj csak kész legyen a takarítás… aggódtam… persze hogy nem lett
Jaj csak jó legyen a vacsora… persze hogy odakozmált
Jaj csak időben megérkezzek… persze, hogy rohannom kellett…
jaj csak jól sikerüljön az újratalálkozás… persze hogy a lehető
legrosszabbul sült el.
A családom megérkezése előtti pár nap óriási stresszben telt. Képtelen
voltam visszakattintani a fejem a nyugodt gondolkodásra, megint százfelé
szakadtam és szinte semmit sem tudtam rendesen befejezni. Nem csoda, hogy egész
úton a reptérről hazafelé azt hallgattam a gyerekeimtől, hogy milyen szar ez az
Írország… miért kellett ilyen korán visszajönni, én milyen kegyetlen vagyok
velük, és ettől kezdve addig „basztatnak” ameddig nem engedek. Erre még Csabi
is rátett egy lapáttal… nem csoda hogy kevesebb mint 24 óra elteltével
visszasírtam a nyugodt nyaramat… de mivel
anyai szív dobog bennem, nem cserélném fel azóta se a kettőt.
Az első néhány hétben a következőképpen teltek a napjaink:
Tamás és Sára mézesheteket éltek a laptopjukkal. Hajnalig mulatták az
időt a társaságában, aztán délutánig aludtak. Csanád többnyire unatkozott, hisz
hirtelen egyke gyerekké vált, és ugye én a hét 6 napján biztosan dolgozom
délelőtt. Csabi elszörnyülködött a kerten (vágtam én a füvet, de semmi egyebet
nem tettem) és 2 hétig tartott amíg mindent összerendezett, aztán ugye kezdett
mindent előről. Én ugyanúgy dolgoztam mint eddig de elég nehezemre esett
visszaszokni arra, hogy bár nekem nem gond ha összevissza dolgozom, azért az
otthoniak tudni szeretnék mikor érkezem.
Augusztus közepén a spa-ban volt egy ellenőrzés, amire a főnök ragyogó
tisztaságot várt el. Kaptam is rá extra időt, de hát az évek óta elhanyagolt
dolgokat nehéz ám rendbehozni… mindenesetre a medencén kívül az ellenőr mind a
tisztasággal mind a rendszerrel meg volt elégedve. De mielőtt még fellélegeztem
volna bejelentkezett az országos turisztikai hivatal felülvizsgálatra, aminek
igen nagy tétje volt. És bár arra gondoltam, hogy ezek után egyszerű lesz..
nagyot tévedtem. A 10 oldalas kérdőív alapján rengeteg munkám lett. De meg is
lett az eredménye… mert az ellenőr külön személyesen megköszönte nekem hogy
ilyen tisztán tartom a spa-t.
Munka. Augusztus elején kaptam egy felmondólevelet június végi
dátumozással a benzinkúttól. Érdekes volt az érzés, mert még sohasem rúgtak ki.
Bár egy porcikám sem kívánja a mostani Fraser-t munkahelyemül, azért csak benne
van a szívemben az első 2 év, amikor nagyon jól éreztem ott magam.
EGYSZER MINDENT EL KELL ENGEDNÜNK.
Nyár elején új munkahelyen törtem a fejem, majd tanfolyamon, Aztán
nyár végére rájöttem, hogy mindig vannak extra kiadásaim, kell valami
biztosíték, átbillentem anyukaaggyá és rögtön azon gondolkoztam, hogy a
tanfolyampénzem mennyit vesz el a gyerekektől. Szóval a mai J
felállás: Keresek egy másik takarítást, azaz kétszer 4 órát dolgozom extra. MA J.
Az első pár hétben a gyerekek folyamatosan támadtak. Aztán szép lassan
lecsendesült, bár nem tünt el teljesen. Zavarta őket, hogy mosolygok… aztán
eltűnt a mosoly mert felborult az életem. Vissza kell hoznom magamba, tudom.
Mert akkor megint rátalálok a helyes útra.
Tankönyvek, füzetek, iskolakezdés… szokások szeptember eleje. jaj de
útálom ezt.
Csabi még augusztus elején szólt, hogy jönne hozzánk az egyik volt
kollégája látogatóba. Azon aggódtam, hogy nem tudom kellőképpen vendégül látni,
mert az iskolakezdéssel járó költségek alaposan megzilálták az amúgy sem épp
stabil anyagi helyzetünket, de nem is tudom miért végül igent mondtam, és
megvettem a repülőjegyet. Kellett venni jegyet Tamásnak is, mert úgy terveztem,
hogy az októbert otthon tölti kéttannyelvű iskolában. Az időpont pontosítása
sokáig húzódott, mert több függvénye volt, többek között az öcsém fiának újabb
pár hetes látogatása szintén tanulás céljából. Sajnálom, hogy idén végül ez elmaradt,
bár bízom abban, hogy februárban mégis eljön. Jót tesz a gyerekeknek, és
Ábelnek is. Végül sikerült olcsó jegyet találnom, így megvan Tamás utazásának
az időpontja, és az én egy hetes szabadságomé is, amit alig várok már.
Elérkezett a vendégség napja. Munka után ellenőriztem a bankszámlám és
igencsak meglepődtem, amikor megláttam a számlaegyenlegem. Kiderült, a hotelből
érkezett egy nagyobb összeg, és az első gondolatom az volt, hogy biztos az
adóvisszatérítésem, mégis bementem megkérdezni, nem hiba-e, mielőtt elköltöm.
Nem hiba volt. A lehető legjobbkor.
A vendégeskedés így gondtalanul telt. Elmehettünk ide-oda, csináltam
néhány ír ételt, és mivel „véletlenül” vasárnap csak késő délután kellett
bemennem dolgozni, ezért én is el tudtam menni a Kilkenny piacra velük. És… még
cipőt is tudtam venni magamnak- ami rettenetesen nehéz ügy egyébként.
Az adóvisszatérítés megoldotta az égető problémáinkat, és kicsit fellélegezhettünk.
Sára idén kezdte a szakközépiskolát. Nagyon sokat vártam tőle, és az
az igazság hogy így nagyot is csalódtam. Sára pont ugyanúgy viselkedik mint
Tamás. Elkezdett mindenre útálkozni, neki semmihez sincs kedve, de mindig
unatkozik, itt nem tud semmit csinálni, de nincs ötlete se. Jah… tinikor.
Franciát tanul most az iskolába, de a gitártanulást abbahagyta, pedig volna
lehetősége az ebben az iskolában is folytatni. Az egyetlen pozitívum a művészet
és a háztartástan óra, amikkel látható érdeklődéssel foglalkozik.
Tamás idén kisérettségizik. Nagyon remélem, hogy összeszedi magát
végre az iskolában.
Csanád egyedül maradt az általános iskolában, de ő remekül érzi magát.
Haverozik, és mint minden évben első félévében úszik is. Jaj nekem ha nála is
beindulnak az unatkozós tiniévek.
Emberek jönnek mennek az életünkben. A gyerekeink gyorsabban felnőnek
mint ahogy gondolnánk. Az idő egyszer csak olyan sebesen kezd száguldani, hogy
képtelenek vagyunk lassítani. Egyszer mindenkinél elérkezik az a pont, hogy
máshogyan gondol dolgokat mint előtte.
Négy éve élünk Írországban és 4 éve úgy gondoltam, hogy a gyerekeim
járhatnak otthon is középiskolába. De ez a 4 év rádöbbentett arra, hogy milyen
kevés időm van velük. Igen. Pusztán egoizmus hogy nem engedem el őket magam
mellől. De az vesse rám az első követ, aki ezt máshogyan tenné.
Elengedés. Bizony nehéz feladat. Tudom, hogy meg kell tanulnom. Ennek
fontosságára akkor döbbentem rá amikor a Spa spanyol főnöke bejelentette, hogy
elmegy. (Indiában kapott egy kihagyhatatlan állásajánlatot) És miért pont ő
volt az? Sokat beszélgettem vele lelki dolgokról. Rengeteget segített abban,
hogy magabiztos legyek angolul beszélve is. És egy alkalommal megemlítette, ő
sohasem tartja a kapcsolatot senkivel „előző életeiből”. Számtalan helyen
megfordult már, számtalan emberre került kapcsolatba, mégis maroknyian vannak
akik ma is az élete részei. És tudtam, hogy ha elmegy őt valóban elveszítem.
Nagyon jó lecke volt.
Házasságomról és nyári kalandomról szándékosan nem teszek most említést.
Egyelőre csak annyit, hogy az őszinteség a másikkal szemben, olya lavinát
indíthat el amire álmaiban sem gondolt volna… pozitív irányban J.