ÁMULAT

ÁMULAT

Előző bejegyzésem pont azt a hatást érte el amit vártam tőle: a semmit. Az emberek nem képesek kezelni az őszinteséget. Az a néhány reakció amit kaptam, pedig igazolta számomra azt hogy jó embereket fogadtam a bizalmamba.

Néhány hónappal ezelőtt megjegyeztem, milyen nehéz úgy beszélni valamiről, hogy bizonyos részleteket kihagyok, de mindig hagytam magamnak burkolt megjegyzéseket, amik később emlékeztetnek a valóságra. Innentől is ezt fogom tenni, bár sokszor gondolkodom egy napló újrakezdésén is… mindegy… a lényeg, hogy a bejegyzéseimből a közeli barátaim is tudhatják mi történik velem „mélyebb rétegekben” anélkül, hogy mindent közszemlére tegyek.

Az írás rettenetesen megnyugtat, felszabadít, az erre fordított idő százszorosan, ezerszeresen visszajön azáltal, hogy energiával tölt fel.

Ámulat. Azért adtam ezt a címet, mert néhány hete egyik ámulatból esek a másikba. Azt eddig is tudtam, hogy ha az ember a helyes úton jár az élet magától sodorja felék a következő lépéseket, melynek helyességén el sem kell gondolkodnunk, mert úgy illeszkednek egymásba mint a kirakójáték darabjai.

Ha kinyílik a szemed, hirtelen észreveszed, mi az ami már évek óta előtted volt, és visított hogy vedd észre. És bár természetes emberi reakció ilyenkor a sajnálat, hogy elvesztegettem az időmet, én úgy gondolom, a helyes az, ha nem rágódunk azon mi történt. Mert ami történt, megtörtént, a múltat nem változtathatod meg, akkor minek keseregni. Az viszont fontos, hogy a hibáinkból tanuljunk. Nem kell más emberré válnunk, csak önmagunkká.

Ha valamit annak ellenére is fenn akarunk tartani, hogy az nem működik, annak mindig meg van az oka. És az élet majd visszaigazolja, hogy miért.

Őszinteség. Nézz rá egy néhány éves gyerekre, és… AZT HISZED tudod mit jelent. Mindigis őszinte embernek vallottam magam, mert azt hittem az vagyok. És őszinte vagyok, hisz úgy gondolom, hogy őszinte az ahogy élek.

DE

Már a néhány éves gyerekek is sok mindent az édesanyjuk kedvéért tesznek meg, nem azért mert meg akarják enni az utolsó falat spenótot. A keménykezű apuka sem azért nem enged, mert kevésbé szereti a fiát mint az engedékeny anya… hanem mert a fiának szán jobb életet.

Apró hazugságok az őszinteségen belül… pont elég ahhoz, hogy kellőképpen összezavarjuk önmagunk és mások fejét is. És ha a teljes őszinteséget várjuk el… hogyan is lehetne ennek megfelelni. Én maradok annál, amit eddig is tettem. Úgy gondolom, hogy megpróbálok a legőszintébb lenni. És bár sokszor magamtól nem mondom el a teljes igazságot, a feltett kérdésre akkor is válaszolok, ha az rettenetesmód kínos számomra. ÉS AKKOR LEHET NYUGODTAN KÉRDEZNI. (bár eddigi tapasztalatom az, hogy az emberek többsége a kérdéseket is fél feltenni)

Őszinteség. Bárhonnan is nézem, mindig a legjobb megoldás. Amikor álmodozol valamiről és saját magad sem akarod elhinni, és folyamatosan elhesegeted a visszatérő gondolatokat. Amikor „véletlenül” megtörténik, sokszor belezuhansz egy szakadékba. Amikor felvállalod és a lenézés, sajnálkozás a jutalma. Igen ilyenkor az ember úgy érzi nem érdemes őszintének lenni. DE

Ha egyszer, egyetlen egyszer a hited erősebb annál a lavinánál amit az őszinteség elindít, rájössz, csakis ez a legjobb megoldás. Ha van hited túlélni a rosszat, mindig megkapod a jutalmad. MERD ÉLNI AZ ÁLMAIDAT, DE LEGINKÁBB MERD FELVÁLALNI ŐKET!!! És a jutalmad az lesz hogy egyik ámulatból esel a másikba J.

A rettenetesen fellengzősnek, okoskodónak és lenézőnek tűnő, bár számomra rengeteg tanulsággal járó „rébuszok” után akkor térjünk rá a hétköznapi életre. Mi is történt az elmúlt pár hétben.

A nyár utolsó pár hete, az elvártnak megfelelően alakult. Hiányzott a családom, és lépésről lépésre változtam vissza önmagamból édesanyává (amit sokan megkérdőjeleznek bennem… bár ezen már szerencsére csak nevetni tudok) A háztakarítás apró lépései mögött egyből átláttam, hogy nem tudom befejezni amit elterveztem, rögtön aggódni kezdtem a gyerekekért, a hazautazás körülményeiért… és hogy mi lesz azután ha újra együtt lesz a család. Az aggódás, félelem pedig mindig rossz tanácsokat súg a fülünkbe… de ezt bármennyire a tudatában vagyok, akkor is mindig a csapdájába esem.

Jaj csak kész legyen a takarítás… aggódtam… persze hogy nem lett

Jaj csak jó legyen a vacsora… persze hogy odakozmált

Jaj csak időben megérkezzek… persze, hogy rohannom kellett…

jaj csak jól sikerüljön az újratalálkozás… persze hogy a lehető legrosszabbul sült el.

A családom megérkezése előtti pár nap óriási stresszben telt. Képtelen voltam visszakattintani a fejem a nyugodt gondolkodásra, megint százfelé szakadtam és szinte semmit sem tudtam rendesen befejezni. Nem csoda, hogy egész úton a reptérről hazafelé azt hallgattam a gyerekeimtől, hogy milyen szar ez az Írország… miért kellett ilyen korán visszajönni, én milyen kegyetlen vagyok velük, és ettől kezdve addig „basztatnak” ameddig nem engedek. Erre még Csabi is rátett egy lapáttal… nem csoda hogy kevesebb mint 24 óra elteltével visszasírtam a nyugodt nyaramat… de  mivel anyai szív dobog bennem, nem cserélném fel azóta se a kettőt.

Az első néhány hétben a következőképpen teltek a napjaink:

Tamás és Sára mézesheteket éltek a laptopjukkal. Hajnalig mulatták az időt a társaságában, aztán délutánig aludtak. Csanád többnyire unatkozott, hisz hirtelen egyke gyerekké vált, és ugye én a hét 6 napján biztosan dolgozom délelőtt. Csabi elszörnyülködött a kerten (vágtam én a füvet, de semmi egyebet nem tettem) és 2 hétig tartott amíg mindent összerendezett, aztán ugye kezdett mindent előről. Én ugyanúgy dolgoztam mint eddig de elég nehezemre esett visszaszokni arra, hogy bár nekem nem gond ha összevissza dolgozom, azért az otthoniak tudni szeretnék mikor érkezem.

Augusztus közepén a spa-ban volt egy ellenőrzés, amire a főnök ragyogó tisztaságot várt el. Kaptam is rá extra időt, de hát az évek óta elhanyagolt dolgokat nehéz ám rendbehozni… mindenesetre a medencén kívül az ellenőr mind a tisztasággal mind a rendszerrel meg volt elégedve. De mielőtt még fellélegeztem volna bejelentkezett az országos turisztikai hivatal felülvizsgálatra, aminek igen nagy tétje volt. És bár arra gondoltam, hogy ezek után egyszerű lesz.. nagyot tévedtem. A 10 oldalas kérdőív alapján rengeteg munkám lett. De meg is lett az eredménye… mert az ellenőr külön személyesen megköszönte nekem hogy ilyen tisztán tartom a spa-t.

Munka. Augusztus elején kaptam egy felmondólevelet június végi dátumozással a benzinkúttól. Érdekes volt az érzés, mert még sohasem rúgtak ki. Bár egy porcikám sem kívánja a mostani Fraser-t munkahelyemül, azért csak benne van a szívemben az első 2 év, amikor nagyon jól éreztem ott magam. 

EGYSZER MINDENT EL KELL ENGEDNÜNK.         

Nyár elején új munkahelyen törtem a fejem, majd tanfolyamon, Aztán nyár végére rájöttem, hogy mindig vannak extra kiadásaim, kell valami biztosíték, átbillentem anyukaaggyá és rögtön azon gondolkoztam, hogy a tanfolyampénzem mennyit vesz el a gyerekektől. Szóval a mai J felállás: Keresek egy másik takarítást, azaz kétszer 4 órát dolgozom extra. MA J.

Az első pár hétben a gyerekek folyamatosan támadtak. Aztán szép lassan lecsendesült, bár nem tünt el teljesen. Zavarta őket, hogy mosolygok… aztán eltűnt a mosoly mert felborult az életem. Vissza kell hoznom magamba, tudom. Mert akkor megint rátalálok a helyes útra.

Tankönyvek, füzetek, iskolakezdés… szokások szeptember eleje. jaj de útálom ezt.

Csabi még augusztus elején szólt, hogy jönne hozzánk az egyik volt kollégája látogatóba. Azon aggódtam, hogy nem tudom kellőképpen vendégül látni, mert az iskolakezdéssel járó költségek alaposan megzilálták az amúgy sem épp stabil anyagi helyzetünket, de nem is tudom miért végül igent mondtam, és megvettem a repülőjegyet. Kellett venni jegyet Tamásnak is, mert úgy terveztem, hogy az októbert otthon tölti kéttannyelvű iskolában. Az időpont pontosítása sokáig húzódott, mert több függvénye volt, többek között az öcsém fiának újabb pár hetes látogatása szintén tanulás céljából. Sajnálom, hogy idén végül ez elmaradt, bár bízom abban, hogy februárban mégis eljön. Jót tesz a gyerekeknek, és Ábelnek is. Végül sikerült olcsó jegyet találnom, így megvan Tamás utazásának az időpontja, és az én egy hetes szabadságomé is, amit alig várok már.

Elérkezett a vendégség napja. Munka után ellenőriztem a bankszámlám és igencsak meglepődtem, amikor megláttam a számlaegyenlegem. Kiderült, a hotelből érkezett egy nagyobb összeg, és az első gondolatom az volt, hogy biztos az adóvisszatérítésem, mégis bementem megkérdezni, nem hiba-e, mielőtt elköltöm. Nem hiba volt. A lehető legjobbkor.

A vendégeskedés így gondtalanul telt. Elmehettünk ide-oda, csináltam néhány ír ételt, és mivel „véletlenül” vasárnap csak késő délután kellett bemennem dolgozni, ezért én is el tudtam menni a Kilkenny piacra velük. És… még cipőt is tudtam venni magamnak- ami rettenetesen nehéz ügy egyébként.

Az adóvisszatérítés megoldotta az égető problémáinkat, és kicsit fellélegezhettünk.

Sára idén kezdte a szakközépiskolát. Nagyon sokat vártam tőle, és az az igazság hogy így nagyot is csalódtam. Sára pont ugyanúgy viselkedik mint Tamás. Elkezdett mindenre útálkozni, neki semmihez sincs kedve, de mindig unatkozik, itt nem tud semmit csinálni, de nincs ötlete se. Jah… tinikor. Franciát tanul most az iskolába, de a gitártanulást abbahagyta, pedig volna lehetősége az ebben az iskolában is folytatni. Az egyetlen pozitívum a művészet és a háztartástan óra, amikkel látható érdeklődéssel foglalkozik.

Tamás idén kisérettségizik. Nagyon remélem, hogy összeszedi magát végre az iskolában.

Csanád egyedül maradt az általános iskolában, de ő remekül érzi magát. Haverozik, és mint minden évben első félévében úszik is. Jaj nekem ha nála is beindulnak az unatkozós tiniévek.

Emberek jönnek mennek az életünkben. A gyerekeink gyorsabban felnőnek mint ahogy gondolnánk. Az idő egyszer csak olyan sebesen kezd száguldani, hogy képtelenek vagyunk lassítani. Egyszer mindenkinél elérkezik az a pont, hogy máshogyan gondol dolgokat mint előtte.

Négy éve élünk Írországban és 4 éve úgy gondoltam, hogy a gyerekeim járhatnak otthon is középiskolába. De ez a 4 év rádöbbentett arra, hogy milyen kevés időm van velük. Igen. Pusztán egoizmus hogy nem engedem el őket magam mellől. De az vesse rám az első követ, aki ezt máshogyan tenné.

Elengedés. Bizony nehéz feladat. Tudom, hogy meg kell tanulnom. Ennek fontosságára akkor döbbentem rá amikor a Spa spanyol főnöke bejelentette, hogy elmegy. (Indiában kapott egy kihagyhatatlan állásajánlatot) És miért pont ő volt az? Sokat beszélgettem vele lelki dolgokról. Rengeteget segített abban, hogy magabiztos legyek angolul beszélve is. És egy alkalommal megemlítette, ő sohasem tartja a kapcsolatot senkivel „előző életeiből”. Számtalan helyen megfordult már, számtalan emberre került kapcsolatba, mégis maroknyian vannak akik ma is az élete részei. És tudtam, hogy ha elmegy őt valóban elveszítem. Nagyon jó lecke volt.

Házasságomról és nyári kalandomról szándékosan nem teszek most említést. Egyelőre csak annyit, hogy az őszinteség a másikkal szemben, olya lavinát indíthat el amire álmaiban sem gondolt volna… pozitív irányban J.