DOLGOS IDŐSZAK
Az időjárás még mindig bolond de ez lassan már kezd megszokottá válni.
A március végi hó után jött egy nagyon száraz meleg 3 hét, ami nagyon meglepő,
hiszen rendszerint itt nem telik el hét eső nélkül, de aztán május közepén
megtört a májusi 50 éves hidegrekord mínusz 3 fokkal, és hallottam ez
megtörtént otthon is egy kb 8 fokos csúcshideggel. Itt pár nappal a hajnali
fagy után pedig szinte csúcsmeleg volt majd 30 fokos hőséggel, úgy hogy
Írországban 25 fok feketti meleg nagy ritkaságnak számít.
Tavasz-tavasz… nagyon nagyon fárasztó volt. Most valóban csak a
munkáról szólt, megint heti hét. Néha sikerült egy-két szabadnapot kapnom, de
ilyenkor hétvégén reggeltől estig dolgoztam, távol a családomtól.
Persze ennek szegény gyerekek isszák a levét, hiszen nincs nagyon
időnk egymásra. Kirándulásaink többnyire vásárlással van egybekötve, hiszen
nőnek mint a gomba. Tamás magasabb mint én, Sára is majd akkora, igazi tini
mind a kettő, Csanád „megpocakosodott”, és szinte folyamatosan bulikra jár.
De hogy az ember a hétköznapokban ne érezze jól magát, arról az élet
gondoskodik.
Amikor végre az ember kezdené rendszerben érezni magát minden
megváltozik. Jön egy vulkánkitörés, ami mindent felforgat. Ki ne hallott volna
erről, hiszen egész Európa légiközlekedését megbénította, és ráébresztett arra,
hogy egy szigeten mennyire kiszolgáltatott az ember. Az életünk függ a
természettől akármennyire is függetleníteni akarjuk magunkat tőle. A természet
erős, miért nem jönnek rá kedves irányító nagyjaink arra, hogy békésen
együttélni vele sokkal célravezetőbb, mert az ember pusztító munkája nem marad
megtorolatlanul.
Szóval a vulkán felforgatta a terveimet. Június végén van a 8.
oszályos ballagás és az év végi vizsgák
is. De a szabadságom rövidsége és esetleges géptörlések miatti pár napos
késéssel mindkettőről lemaradhatunk. Semmiképpen nem akartam hogy a gyerekek
egész nyáron tanuljanak, még se így lesz, sajnos. Nincs esély a javításra sem
az esetleges rossz teljesítménykor… ezt is tudom… de mindent mérlegre téve csak
ez a megoldás. Szóval… júniusban anyukám jön a gyerekekért, két nappal a
ballagás előtt mennek haza, így Tamás valószínűleg ott lehet a ballagásán. Az
egész nyár az övék, 11 hét, még kimondani is sok. Ők viszont nagyon boldogok
ettől, már alig várják. Én augusztus végén megyek haza, akkor vizsgáznak,
oltásokat kapnak, én meg a függő dolgaimat intézem. Reméljük minden rendben
menni fog.
Nagyon aggódom, mert amíg otthon a vulkánról szól hírek már
elszürkültek, míg itt minden héten egy-
egy-fél napot még mindig zárják a repteret teljesen, vagy részlegesen. Szóval
az utazás rizikós maradt, figyelembe véve azt is, hogy ma már gyengébb
porfelhőben indulnak járatok, tudva, hogy akár végzetes hibát is okozhat a
szennyeződés.
Az első teljes légzár utáni
első rendes léginapon érkezett hozzánk a öcsém a családjával. Mindenki nagyon
várta, és együtt izgultunk az utolsó héten, napról-napra, hogy mikor nyílnak
meg a légifolyosók. Szerencsére minden simán ment, megérkeztek, sokat
kirándultak, jól éreztük magunkat. Együtt csak egy napot töltöttünk, de jó volt
ez így hiszen akármennyire is szeretem az öcsémet, ha együtt vagyunk, mindig
összekapunk valamin. Így ez nem történt meg. Nem is tudom mikor volt, hogy
ilyen nyugisan voltunk együtt. Közben volt Csanád szülinapja amire Réka egy
csodaszép tortát készített. A gyerekek nagyon jól voltak együtt… a szépséghiba
csak az volt hogy én szinte soha sem voltam otthon, és Attiláéknak hiányzott a
legkisebb aki otthon maradt. Nagyon örülök hogy jöttek, remélem mihamarabb újra
rászánják magukat.
Más. Rettenetesen dühös vagyok a médiára mostanság. Útálatom a TV –
rádió – újságok iránt már régen kezdődött. Gyűlölöm a hírek kiforgatását, azt
hogy csűrik-csavarják a mondatokat, és az ember azt az oldalt (általában a
sötétet, félelmeteset, ijesztőt) látja meg belőle, amit láttatni akartatnak
vele.
Itt vannak a választások. A külföldi újságok tele voltak a Jobbikról
szóló rémhírekkel. Horogkeresztes kopasz fejű szavazók képe, menekült
cigánycsaládok rettegésről szóló sírámai, neonácinak titulált magyarság…
ezekről szóltak itt a hírek. Elképzelhető, hogy mit gondolnak most rólunk
világszerte, amiért a hírcsavarás a felelős.
Útálatos az, hogy mindenhol a lakosság töredékét képező gazdagokat
mutatják, mosolyogva, kizárólag egyszer hordható ruhakölteményekben, a tizedik
tengerparti nyaraláson, tökéletes testtel. Az írek élete is ugyanerről szól…
sajnos. Már az iskolában a gyerekek kérkednek a külföldi nyaralásaikkal (évi
3-4-5), egyenruha nélküli napokon pedig már a tízévesek is a legdivatosabb
cuccokban parádéznak, a lányok hajat festetnek, sminkelnek. A fiatal lányok
szinte minden alkalommal más más ruhakölteményekben csodaszép frizurával
party-znak pont mint a gazdagok a magazinokban. Hihetetlen.
Az elmúlt hetekben volt néhány alkalmam megismerkedni az ír és a
lengyel bulikultúrával. Először a kollégám kért fel arra, hogy főzzek neki a
szülinapi bulijára. A főzés abból állt, hogy elősütütt csirkefalatkákat kellett
kisütni sütőben, kolbászt és fűszeres krumplit fritőzben. Máskor is ezt teszem,
de ez most 300 főre készült. Szerencsére két fiúkollégám segített benne végül,
így készültünk el két óra alatt. Hihetetlen hajtásban. Szerencsére az étel
másodpercek alatt elfogyott, és mindenki dícsérte. Ekkora magánbulin még sose
voltam. 300 fő egy ikerpár 30. és a kollégám 21. szülinapja. A hangulat
fergeteges volt annak ellenére, hogy egész éjjel szakadt és 20 cm-s sárban
csúszkáltunk. Én félórát voltam csak ott, az is sok volt. Véletlenül úgy
adódott, hogy hazavittem egy házaspárt, amikor is arra jöttem rá, hogy egy kis
magántaxizás mennyire jövedelmező üzlet lehetne. A bulin az alkoholfogyasztási
szokások voltak a legfeltűnőbbek (miért is???) Az ír alkoholizmus simán
egyenrangú a magyarral, mégis egészen másképpen kezelik. Otthon az
alkoholistákat lenézik, hangosan pocskondiázzák azok is akik ugyanannyit isznak
titokban. Itt mindenki nyílt lapokkal játszik e téren. Reggel a még mindig sík
részeg kollégám jajgat, a vásárlók meg jókat mulatnak rajta. Semmi szégyen sem
szánalom nem érződik, hisz mindenki ezt teszi. Fájó fejjel a mindenhol kapható
másnaposság elleni gyógyszer az első amit kérnek, valamint vízet és kávét. Ha
kérdezed: hogy vagy? A válasz: jaj, de berúgtam tegnap éjjel… Morbid, de sokkal inkább tetszik mint az otthoniak
szánakozó arca, és a távozó ember kibeszélése.
Persze nem értek egyet az ívászattal, főleg hogy én soha nem iszom, de
ha már teszik akkor az nyílt és őszinte legyen.
Csanád az utóbbi időben nagyon jó barátságban van egy lengyel fiúval,
én meg jókat beszélgetek az anyukájával. Még csak a saját szokásainknál tartunk,
de sok mindent megismertem általa. Biztos nem
tipikus amit látok, de mindenesetre teljesen érezhető a két kultúra
mássága. Nagyon élvezem hogy megismerkedhetek különböző szokásokkal. Azt hiszem
nem véletlen hogy anno kulturális antropológusnak tanultam. Egyébként még
mindig szeretném ezt a munkát végezni, de csak miután a gyerekeim felnőttek.
(És a fazekassággal sem vagyok másképp.)
Az élet mindig tartogat furcsaságokat, soha sem lehet tudni mit hoz a
holnap, mi miért történt és milyen apró dolgok vállnak később fontossá. Nem
tudom, nem értem, csak abban vagyok biztos, hogy mindennek megvan az oka.
Amikor megismertem Csabit személyesen, előtte 2 évig hallgattam a barátaim róla
szóló történeteit… ismertem anélkül hogy láttam volna. Ősszel találkoztam egy kedves
magyar lánnyal, akit már azelőtt 2 évvel is megismerhettem volna, ha amikor a
fiával összefutottam (ha elkérem a telefonszámát). Nagyon jókat beszélgetünk
együtt, örülök hogy ilyen közel kerültünk egymáshoz. Talán azért csak most mert
mindketten most értünk meg arra a szinte, hogy egy hullámhosszon legyünk.
Az hogy mikor, milyen idősíkban, milyen érzelmi szinten, milyen
körülmények között történnek velünk a dolgok… soha sem tudhatjuk. Az interneten
megtaláltam valakit, akivel már majd 20 éve nem találkoztam, és érdekes, hogy
milyen furcsa érzés. Hiszen akkor még
gyerek voltam, most meg az én gyerekeim akkorák. Látom a múltat a fejemben, és
azt ami közben megváltozott bennem, azt is a mi változatlan maradt. Ilyen az én
életfilozófiám: légy jó, őszinte, segíts másoknak, hisz soha nem tudhatod mikor
lesz szükséged a másik támogatására. És ha így élsz a sorstól megkapod azokat a
jelzéseket, amik által előrébb léphetsz.
Ha már itt tartunk… sokan kérdezi tőlem, hogy honnan veszem az
energiámat. Legfőképpen a természet szépsége az ami feltölt, és itt Írországban
ez egyszerű dolog. A mások hálája és köszönete az ami még sokat ad. Nagyon
szeretem érezni a másik háláját, ha valakinek segíthetek, legyen az egy
elgurolt aprópénz felvétele, vagy akár egy igazi fájdalmas érzelmi állapotban
valaki támasza lenni. Energiát kapok a gyerekeimtől, a belőlük áradó gyeremeki
őszinteségből, ami a mai világból szinte teljesen kihalt. És természetesen nem
felejthető el az, hogy nem vagyok átlagos ember, ma valószínűleg hiperaktívnak
titulálnának, vagy bizonyos dolgaimért autista vonásokat vélnének nálam
felfedezni ha kivizsgálnának. Tisztában vagyok a hibáimmal és az esetek
többségében el is ismerem őket. Megpróbálok minél jobb életet élni, őszintének
lenni, ami tudom sokaknak fájdalmat okoz, de még mindig jobb mint az ember háta
mögötti gyűlölködés ami egyszer úgy is kirobban.
Mint látható mostanában megint a saját lelkem került előtérbe az
életemben, mert hiszem azt, hogy amíg az ember saját magában nem rak rendet,
addig nem lehet boldog, és nem teheti boldoggá a körülötte élőket.
Végezetül munkahelyzetkép.
Csabi még mindig dolgozik a disznótelepen heti egy-két napot. Emellett
a házunk melletti óriási garázs felsőszintjének lakássá átalakításában
segítkezik. Én 8- 14 órákat dolgozom, túl sokat. Változás van a levegőben,
érzem.
A benzinkúttal kezdődött. Fél évi huzavona után május 22-én végre
kinyitott az új üzlet. Tudtam, hogy más lesz a munkám, tisztában voltam azzal,
hogy soha sem lesz ugyanaz, mégis meglepet az első nap, hogy konyhalány lettem.
Először szörnyű volt, hiszen azután hogy mindent csináltam az üzletben, most
kizárólag a konyhában készítem elő az ételeket. De miután rájöttem, hogy itt
mindig van elfoglaltságom, más színben kezdtem látni a dolgokat, főleg azért, mert
a séf alá dolgozom, így alkalmam nyílik az ír életek megismerésére. A probléma
csak az, hogy szándékosan több alkalmazottat vettek fel, és a közelgő
leépítéskor bizony a régieket sem kímélik majd. És mivel Greg (a lengyel srác
aki már a boltvezető helyettes szinten van) és rajtam kívül csak két külföldit
vettek fel, azaz a 25 alkalmazottból 4… van esély arra hogy akár én is lehetek
majd az elküldöttek között.
Aztán a hotellel folytatódott, ahonnan mostanában sorra mennek el az
emberek. Én is kaptam egy új főnököt, aki 3 hét után feladta, most várjuk a
következőt. A régi közvetlen munkatársaim közül egy újabb elment szüli, egyik
visszament Lengyelországba, egy másik meg jobb
helyet talált. Először azt gondoltam, hogy ez bizony jó nekem, új
embereket nem vesznek fel, de nem így történt. Egy ír lány visszajön a
kisbabája mellől, és egy másikat meg felvettek. A benzinkút korábban nyit, így
egyre kevesebbszer tudok takarítani a rendes időben, az esetek többségében
este, vagy hajnalban megyek, amit szerintem nem sokáig néznek jó szemmel,
hiszen az egész hotelben én vagyok az egyetlen aki tulajdonképpen akkor
dolgozik, amikor ráér. Tehát ezt sem tartható fent sokáig. A gyerekek 11 hétre
mennek haza… ami nagyon sok idő és rengeteg minden megváltozhat ebben a megváltozott
helyzetben.
Hogy mit hoz a holnap??? Senki sem tudhatja. De azért a következő
írásomban beszámolok arról amit már tudni fogok.
