LASSÚ HÉTKÖZNAPOK – ÖRÖMTELI VÁRAKOZÁSOK

LASSÚ HÉTKÖZNAPOK – ÖRÖMTELI VÁRAKOZÁSOK

Gyorsan megy az idő, újra december van. November elején összejött a szabadságom. Hááát… az azt megelőző utolsó néhány nap igencsak csigalassúsággal telt. Jó híreket is kaptam azért ekkor: mégsem vesztek el a benzinkutas szabadságaim az elmúlt évben. Rengeteg órám van (itt órában van megadva a szabadság) csak az a baj, hogy nem tudom kivenni. Remélem kifizetik, mint a szerintem elszámolt adólevonásaimat is. A szabadságom idején újra hazalátogattam, a szokásos egy napra. Elintéztem néhány dolgot, leegyeztettem néhány iskolai feladatot, és megbeszéltem Tamás osztályfőnökével, a ballagás és a fényképezés néhány részletét. Mindenkitől akikkel találkoztam annyi szeretetet és támogatást kaptam, ami rengeteg energiával töltött fel, és elmondani sem lehet, hogy milyen jól esett. Legközelebb februárban megyünk megint a félévi vizsgákra, megint nagyon izgulok, mivel ez Tamás utolsó éve (feltéve ha nem bukik meg) és ez Sára első felsős éve is egyben.

 Az iskolát éppen átépítik. Az előző tanév végén azért kellett hamarabb menni vizsgáznunk, mert a munkálatok kezdetét június elejére tervezték, azonban csak augusztus végén kezdődött meg a munka. Nagyon örülök annak, hogy itt vagyunk, mert szegény gyerekek szanaszét lettek pakolva. Van aki a Tornateremben tanul (ezt azért nehéz elképzelni), van aki a Művházban, van aki a Katolikusházban, és mások a Kisegítő iskola épületében. Az iskola építkezési terület, ezért oda senki sem mehet (annak ellenére, hogy a tervek szerint a fél iskolát lehetett volna használni) Számítástechnika, média óra így nincs, a tanárok a fenti épületek között szaladgálnak. A gyerekek szerencsére többnyire egy teremben maradnak. Egyszerűen elképzelhetetlennek tartom azt, hogy hogyan lehet ilyen körülmények között tanulni és tanítani. Tamásék osztálya a Művház színpada mögötti öltözőt kapta meg. Nem kell hozzá sok képzelőerő: óvodás színházi előadások, heti rendszerességű babaklubok, néha vásár a nagyteremben, aminek a zajait, kristálytisztán lehet hallani a „tanteremben”. Az aprócska szoba pedig nem csak hogy sötét, de hideg is. Bárhonnan is nézem a dolgot, már megint csak arra tudok gondolni, hogy mindenképpen jobb itt nekünk.

Óriási újságom van. Elkészült az utcánk aszfaltburkolata!!! Aki nem isaszegi, annak elmondanám: a faluban (óóó, nyár óta már város… bocsánat) nagyon kevés a szilárd burkolatú út, nyáron a por, esős időszakban a sár keseríti az életünket. De ezen az őszön újabb tizennéhány út készült el. Nem csak a közérzetnek jobb ez, hanem óvja az autóinkat, és házaink értékét is felemeli. (bár ezekben a nehéz recessziós időkben talán inkább azt mondanám hogy nem esik az áruk).

Recesszió. Annak ellenére, hogy Írországban mint igen szegénynek számítóként nem annyira érzem a hatását mint azt hallom otthonról; érdekel a téma. Az otthoni helyzetet innen is lehet érezni, a hírek ide is eljutnak (mondjuk könnyű ha magyar adókat nézünk…) El sem tudom képzelni, hogy családok hogyan tudnak megélni a munkanélküli segélyekből, milyen tarthatatlanná válik rengeteg ember élete. Szörnyű hogy a nagyhatalmak baklövéseit -mint a történelem során minden alkalommal- a kisembernek kell megfizetnie, aki semennyire sem tehet arról hogy a dolgok eddig fajultak. Itt is folyamatosak a sztrájkok, az elégedetlenség, de… itt a munkanélküli segélyből meg lehet élni, és a munkanélküliek számára nyújtott támogatásokkal (lakbértámogatás, tüzelőanyag támogatás stb.) akár több bevételt is kaphat az, akinek már megvan itt a 2 év munkaviszonya. A segély egy évig jár utána még fél évig biztos, amennyiben kiskorú gyerekek is vannak a családban még tovább. A körülmények sokkal emberségesebbek, nem beszélve arról, hogy az áruházak kínálnak igen olcsó ételt és ruházatot JÓ minőségben. És azért ez nagyon sokban javítja ez ember közérzetét, lelkét. (Erről jut eszembe: itt én sehol sem láttam putrikat, valódi szegénynegyedeket, bár biztos van de lényegesebben kevesebb, mint otthon)

A pihenésem után a visszatérés a dolgos hétköznapokba igen egyszerű volt. Ugyanis a hotel forgalma alaposan megcsappant, ezért az óráimat is megnyirbálták, így nagyrész 6 (ebédszünetet leszámolva 5.5 órát dolgoztam csak egy nap). Szerencsére a hotelben az első 2 hétben kiadogatták a maradék szabadságom, így még jobban is jártam anyagilag, nem beszélve arról hogy lett még egy szabad hétvégém is. De mostanra a szabadságok elfogytak és az 5 nap helyett csak hármat dolgozom. A fizetésemből még azért így is kijövünk, de azért abban reménykedek, hogy a  napokban megnyílt jégpályán kapok majd munkát. Bár a manager nem sokkal bíztatott, ugyanis nagyon sokan jelentkeztek erre a dolgozók közül. Elkeseredve nem vagyok, mert az ősszel két napot helyettesítettem egy ismerősömet a munkájában (magánházaknál takarít) és a hoteles gyakorlatommal remélem találok magamnak is pár családot ha rosszabbra fordulna a helyzet.

A benzinkutat, ahol dolgozom, átépítik. (csak nem olyan rossz a helyzet, hogy ha a megcsappant forgalom mellett is akad erre pénz) Pontosabban egy új boltot építenek a régi mellé, a régit lebontják, a helyén pedig egy nagy parkoló lesz majd. Az új üzlet megnyitását eredetileg decemberre tervezték, de az időjárás viszontagságai miatt erre valószínűleg csak februárban kerül majd sor. Lesz egy emelet is, ahol egy kis étterem és egy kis lakosztály is helyt kap. A tervek szerint sokkal nagyobb helyünk lesz majd, és az ígéretek szerint mindenkinek emelkedik majd az óraszáma, és hátha Csabinak is sikerül elhelyezkednie nálunk.

Biztosan sokan hallottak otthon arról, hogy Angliában mekkora árvizek vannak. De akiket kérdeztem, senki sem hallott arról, hogy itt nálunk is. Szerencsére itt nem történtek olyan katasztrófák, mint gátszakadás, vagy többszáz éves hidak elmosása, de nagyon sok terület került víz alá. Otthon rengeteg pénzt és energiát fordítanak az árvízvédelemre, itt azonban jártunkban keltünkben nem nagyon láttuk ennek a jelét. Dublinban van egy olyan szakasz, ahol a villamospálya egy része a folyó mellett a szint alatt fut (nehéz elképelni… és látni is ijesztő). Van, ahol a házak szinte a folyóban állnak, néhol a házak bejárata is a szint alá esik. Több mint száz éve nem volt ekkora árvíz mint most. Cork a második legnagyobb város, itt 700-nál is több házból kellett embereket kitelepíteni, Carlow, a mellettünk lévő megyeszékhely egyes részei másfél hétig voltak víz alatt. Mi is láttuk. A lengyel bolt bejáratáig tartott a víz, amikor ott vásároltunk, és kifele menet láthatóan emelkedett a víz szintje.

Ennek apropóján nézelődtem egy kicsit az Interneten a globális felemelegedés témájában. Találtam egy térképet (Google Flood Maps) ahol szimulálni lehet a tengerszínt emelkedését 17 méterig. Hála az Ír magas partvonalaknak, a számítások szerint nem olyan sok területet érint majd, ha bekövetkezik. Bár remélem addig tudósaink kitalálnak valamit az időjárás szeszélyességének kézbentartására. Soha sem értettem meg, hogy miért költenek az országok annyi pénzt fegyverkezésre, egy valódi békés időszak bizonyára fellendítené a kutatómunkákat. 

Befejezésül pedig, a legnagyobb örömömet szeretném világgá kürtölni ami mostanában ért engem. Az előző bejegyzésben közzétett- Sára által írt- fogalmazás az országos versenyen 10. helyezést ért el. Így az első 30 levéllel egyetemben belekerült egy könyvbe. Sára díja egy MP3 lejátszó volt, és az iskola is gyarapodott egy laptoppal, de számomra a büszkeség mellett az is visszaigazolásra talált, hogy van értelme az itteni életünknek. Neki kevesebb mint két év kellett ahhoz, hogy egyenrangú partnerként küzdjön egy versenyben, és nyerni is tudott. Hihetetlen… felfoghatatlan számomra a mai napig is.

Ennek ellenére a gyerekek beilleszkedése még mindig nem teljes. A nyelvi akadályok mellett Sára még mindig zárkózott az iskolában, Csanádnak -ha egyre ritkábban is- de még mindig vannak dühkitörései, Tamás meg nehezebben boldogul az iskolában mint a tesvérei (bár nem teljesít rosszul).

DE sok jele van annak, hogy napról napra javul a kedélyük. Sára lovagol, franciát tanul, és végre beszélget is már a társaival. Tamás egyre több iskolatársával barátkozik, cseveg a neten, és néhanapján előfordul hogy meghívásokat kap. A minap beiratkozott a könyvtárba is, ami elsősorban a netezés miatt történt, de bízom benne, hogy ezáltal új ismeretségekre is szert tesz. Csanád pedig… egyre népszerűbb az osztályában, az elmúlt 3 hétben 2 szülinapi buliba volt hivatalos, és a szülői értekezletén a tanárnő csupa jó dolgot tudott csak mondani róla. (Tamásén más volt a helyzet… de az ő korában -a lustaságot örökölt génjeit és ittléte elleni tiltakozásait is figyelembe véve- ez nem volt meglepő)

Várjuk a Mikulást (ami az íreknek 6-án nem, csak karácsony estén jön), készülünk a karácsonyra, és bizakodunk abban, hogy a következő év könnyebb lesz az előzőnél. Az elmúlt 5 évben -ezt is beleszámolva- különböző helyszíneken ünnepeltünk. Saját házunk Isaszegen, Csabi írországi első próbálkozása miatt Miskolcon a családom körében, majd az eső, második, és most majd a harmadik albérletünkben. Jó lenne végre huzamosabb ideig  ugyanazon helyszínen ünnepelni.

Amennyiben a következő hetekben nem sikerülne újabb bejegyzést fogalmaznom, ezúton kívánok minden szerettemnek békés, nyugalmas ünnepeket, és egy szebb, kiszámíthatóbb új évet.

SÁRA NYERTES FOGALMAZÁSA

SÁRA NYERTES FOGALMAZÁSA

Dear Grace,

            My name is Sára, and I’m so sorry that a so terrible thing happened to you. I’m 11 years old and I hope you’ll like my story about what’s happened in my life this year. There are loads and loads of things that had changed during the year 2009. I got a pet, a musc equiment and lots of other things.

            I’m not from reland but I learned enough english to get along in school. I’m from Hungary. Hungary is about 2500 kms away from Ireland and it has the biggest lake in Europe called the Balaton. Hungary is the size of Ireland.

            My hoby is music, and I play the flute and keyboard. I have my flute since 2005 and I got the keyboard this year. I think I’d like to play the guitar after a few years. I wonder what your hobby is in heaven.

            I visit my frends an family in Hungary every summer, and this year we visited Disneyland in Paris which is a very big funfair and it’s like a Disney cartoon world. It has a town called Disney village and there are loads of shops as well.

            I don’t know what it is like  to be in heaven with all the other people. I dont’t have any idea about whwt people are spending the whole day doing up there. If you could answer my questions somehow PLEASE do. My greatgranddad died about 2 months after I was born. I never saw him or even a picture of him. You probably feel lonely up there if you don’t know anyone. You probably don’t have any friends from your school who died, but did you make new friends or do you still feel like you’re alone?

            If you are, then I know what it feels like. When I came to Ireland, I never had anyone to talk to. Those days, weeks, even months, I thought it would be even better to be dead than being in a country I never lived in before the thoughts of living there when I didn’t even speak one word of english. Well, not the best and happiest months anyway. The main problem was that I didn’t even try to make friends with anyone and in the first few months I wasn’t even able to because of the language but you shouldn’t make that mistake in heaven.

            Do you like horses Grace? I do. I go horseriding every Saturday. I usually ride on a pony called Jordan but once I rode on a horse called Ruby. I didn’t really like her because she never did what I wanted her to do and she was always going as slow as she could. I’m not really good at is yet, but I’m getting lessons every Saturday.

I love all the other animals in the world besides horses. My favourite animal is the tiger. My second favourite animal is every person’s best friend, the dog of course. We had a dog called Jimmy, but he died when I was 7 years old. We bought a new one which became one of the most important things in my life. I was really sad when my mother told me that we couldn’t bring him with us to Ireland and we would have to sell him. When I heard the bad news, I ran into my bedroom and cried on my bed for about half an hour. While we had dogs we had a cats as well. We had one cat that had babies 3 times. (5 babies each time) I have 2 brothers and each of us had a baby cat. We never kept the kittens. When they were ready to leave their mother, we always asked people if they want kittens and gave them to the people who wanted them for free.

I got a new pet this year. My third favourite animal, a bunny rabbit. My younger brother has a guinea pig and my older brother has a hamster. It is like a little zoo at home. The animal I least like in the house is the hamster because he bites like a little dog. If you put your hand into his cage, your fingers wont come out without being bitten. If you to take him out of his cage you need to use gloves. I like the guinea pig but sometimes he can be really annoying when he’s hungry when he is, he make a squeeky sound when he hears the door open or close. Well I’m happy about that, there’s nothing wrong with my bunny, and hopefully there won’t be in future.

Christmas is coming Grace. What would you write on your Christmas list if you were me? I want to write someting like this:

I don’t really want anything else for Christmas because you gave me so many things so that I have everything I need. Even things I don’t need

                                                           Yours Sára

I’m really looking forward to Christmas and Halloween as well. It’s not hard think about your own Christmas list but it’s really, really, really hard to think of what to give your family. What I’m saying is that it’s easy to get, and hard to give. There’s only one thing that is hard at Halloween. It’s that you have to think of what to dress up as.

            Well Grace, I’m really afraid that I have to say goodbye to you now. You know this is a competition where you can only use one thousand words so I could only write the most important things but if I can I’ll enter next year as well and tell you about all the missing facts that I didn’t write down this year. I hope you loved my story and will be interested about the next one as well. You’re not the only one who is looking forward to my next letter, I am too! So goodbye Grace. I hope I’ll meet you later.

                                                           Yours Sára

Kedves Grace!

Sárának hívnak, és nagyon sajnálom hogy ilyen szörnyű dolog történt veled. Én 11 éves vagyok, és remélem hogy tetszeni fog az ami az elmúlt évben történt velem. Sok sok dolog megváltozott 2009-ben, és kaptam egy kisállatot, hangszert és más egyebet.

            Én nem vagyok Ír, de elég angolt tanultam hogy mindent megértsek az iskolában. Magyar vagyok. Magyarország kb. 2500 kilométerre van Írországtól és itt található Európa legnagyobb tava, a Balaton. Magyarország kb. akkora mint Írország.

            A hobbim a zene, egy kicsit játszom furulyán és zongorán. A furulyám 2005-óta van meg és a szintetizátort idén kaptam. Azt hiszem egy pár év múlva kipróbálom a gitárt is. Kíváncsi vagyok, hogy mivel foglalkozol a Mennyországban a szabadidődben.

            Minden nyáron hazamegyek látogatóba, és meglátogatom a családom, és a barátaim. Idén a Disneyland-be is voltunk Párizsban, ami egy óriási vidámpark, és olyan mint egy mesevilág. Van benne egy falu amit Disney village-nek (falunak) hívnak, és tele van boltokkal.

Nem tudom, hogy milyen lehet a Mennyországban lenni, gőzöm sincs, hogy mivel töltitek az időtöket. Ha tudnál erre válaszolni, léééégggyszi tedd meg valahogy. A dédnagyapám kb. 2 hónappal azután halt meg hogy én megszülettem, soha nem láttam még képem sem. Valószínűleg te magányos vagy, nincs ismerősöd, nincs senki aki meghalt az régi iskoládból. Vannak új barátaid, vagy még mindig egyedül érzed magad?

Ha igen, akkor tudom hogy mit érzel. Amikor Írországba jöttem, akkor nem volt senki akivel beszélhettem volna. Azokban az első napokban, hetekben még hónapokban is azt gondoltam, hogy jobb volna meghalni, mit hogy egy olyan országban éljek, amit még soha nem láttam azelőtt, és nem beszélem a nyelvet sem. Hát… nem ez volt a legjobb és legboldogabb időszak, az biztos. A legnagyobb baj az volt, hogy nem is próbáltam barátokat szerezni, de eleinte nem is tudtam a nyelv miatt. Neked nem szabad elkövetned ezt a hibát a Mennyországban.

            Szereted a lovakat Grace? Mert én igen. Járok lovagolni minden szombaton. Általában egy pónin lovagolok, akit Jordannak hívnak. De egyszer egy nagyobb lovat kaptam, akinek a neve Ruby (Gyémánt). Nem nagyon szerettem őt, mert soha nem azt csinálta, amit akartam, és mindig olyan lassan ment, ahogyan csak tudott. Nem vagyok még túl jó lovas, de folyamatosan tanulok.

A lovak mellett minden más állatot is szeretek a világon. A kedvencem a tigris, utána pedig az ember legjobb barátja, természetesen a kutya. Volt otthon egy kutyánk, akit Jimmynek hívtak, de sajnos meghalt amikor én 7 éves voltam. Később lett egy új kutyánk, Öcsi, aki az egyik legfontosabb dolog lett az életemben. Nagyon szomorú voltam, amikor az anyukám elmondta, hogy nem tudjuk elvinni magunkkal Írországba, és el kell ajándékoznunk. Amikor meghallottam a rossz hírt befutottam a szobámba és kb. fél óráig sírtam az ágyamon.

A kutyák mellett voltak macskáink is. Egy macskánknak háromszor is voltak kölykei, kb. 5 egyszerre. Két testvérem van és mindenkinek volt saját kismacskája, de soha nem tartottunk meg a kicsiket. Amikor készen álltak, hogy elhagyják az anyjukat, mindig kérdezgettük az embereket, hogy ki az aki befogadná őket, és odaadtuk őket ingyen.

Idén kaptam egy új kisállatot. A harmadik kedvencemet, egy nyulat. Az öcsémnek tengerimalaca van, a bátyámnak meg egy hörcsöge. Otthon olyan, mintha kisállatkertben lennél. Akit közülük legkevésbé szeretek az a hörcsög, mert úgy harap mint egy kiskutya. Ha berakod a kezed a ketrecébe az ujjaid nem kerülnek ki onnan harapás nélkül. Ha ki akarod venni a helyéről kesztyűt kell használnod. A tengerimalacot szeretem, de néha nagyon idegesítő tud lenni, amikor éhes. Ugyanis éles sikító hangot hallat amikor ajtónyitódást vagy zacskócsörgetést hall. De nagyon örülök, hogy a nyulammal semmi gond nincs és remélem nem is lesz.

            Közeleg a karácsony Grace. Te mit írnál a listára a helyemben? Én valami ilyesmit akarok írni:

Valóban nem szeretnék semmit se kapni idén karácsonyra, mert mindenem megvan amire szükségem van, még az is amire nincs.

Szeretettel: Sára    

Tényleg várom a Karácsonyt és a Halloweent is. Nem nehéz a saját karácsonyi listámról gondolkodni, de arról igen, hogy mit adjak a családtagjaimnak. Hát én azt mondom: könnyű kapni, de nehéz adni. Egy nehéz dolog van Halloweenkor is: hogy mi legyen a jelmezem.

Nos Grace, attól félek hogy most el kell köszönnöm tőled. Tudod, ebben a versenyben csak 1000 szót használhatok, ami csak a legfontosabb gondolataimra volt elég. Ha tudok, a következő évben is írok neked, azokról a dolgokról is ami idén kimaradt. Remélem tetszett a történetem, és érdeklődsz a következő után is. Nem csak téged érdekel a következő levelem, hanem engem is!

Tehát viszlát Grace, remélem később majd találkozunk a mennyben.

                                                                                  Szeretettel: Sára 

A HARMADIK ŐSZ

A HARMADIK ŐSZ

Nagyon fáradt vagyok. Jó lenne egy kis pihenés, és kis szerencsével meg is kapom: ha minden igaz november első hetében szabadságon leszek. Nagyon sűrűre sikeredett ez az év valahogy sohasem volt időm pihenni. Jó régen nem volt szabadnapom, és annak ellenére hogy az esetek többségében minden hétvégén 11 után már szabad vagyok, és hét közben is 2 után, ez nem pótolja a teljes pihenést. A szabad délutánok nagyon jól hangzanak, de tegyük hozzá a fél 4 és fél 7 közötti ébredéseket… és mondjuk heti 2-3 alkalommal néhány túlórát… akkor már nem olyan kellemes. Na mindegy nem panaszkodom, mert van munkám, rendesen megélünk abból a pénzből amit keresek, egy óriási modern házban lakunk, a gyerekek különórákra is járnak. Mi kell még? Mindenem megvan amire szükségem van. Egy kis házastársi boldogság hiányzik csak nekem, de ugye… minden nem lehet tökéletes, ez van.

Szeptember végén sikerült benyalnunk valami csúnya vírust, és megint mindenki beleesett. Nem volt nagyon veszélyes, de minden tünete erre a fránya új influenzára emlékeztetett. Elég sokat böngésztem a netet, mert orvoshoz járni még mindig nem szeretünk, és sok rémes hírt hallani mostanság. Nem tudom, hogy végül mi volt, de igen sokára sikerült kilábalni belőle. Még hetekkel a lázas időszak után is mindenki fáradt és kimerült volt. Remélem senkinek nem lett semmi szövődménye, és sikerült védettséget szereznünk.

Fogorvoshoz sem ártana elmenni. Sajnos mióta itt vagyunk, otthon nem volt időm elmenni ellenőrzésre, és kilyukadt a bölcsességfogam. Kamillával és egy szuperjó kínai balzsammal sikerült a gyulladást kikezelni, de azért a fogorvost ugye ez nem pótolja. Csanádnak is volt egy rossz napja, neki egy tejfogát kellett betömni. Ez az eredménye annak, hogy sokszor elbricceli az esti fogmosást azzal hogy beájul TVnézés közben.

            Annak ellenére, hogy sok a munkám, azért jut idő szórakozásra is. Csabi kitalálta, hogy menjünk el néha bowlingozni, úgyhogy ez az új program néhány hete hétvégenként. Az állatokkal való foglalatosság is jó. (bár jó lenne ha végre a takarítást más is vállalná) Sokszor járunk Carlowba, és a vásárlás (mint az íreknek… óóó tényleg íresedünk???) is jó szórakozás, még akkor is ha sokszor nem veszünk az ételen kívül mást. Én mondjuk nagyon szeretek nézelődni.

Sikerült beszerezni az utóbbi időben néhány nagyon hasznos dolgot, mint pl. grill és szendvicssütő, kenyérsütő, goffrisütő, gőzölős pingvin, lassan teljes lesz a konyha.

Az iskolában is folyamatosan történik valami. Csanád mindig szeretne a barátaihoz menni, de a lecke miatt, erre csak pénteken lenne lehetősége. Sára megnyert egy fogalmazásversenyt. Ez egy országos pályázat elődöntője volt. Ennek nagyon érdekes de egyben szomorú története van. Néhány éve egy 9 éves kislány meghalt leukémiában, és a szülei létrehoztak egy alapítványt a leukémiások megsegítésére. Minden évben kiadnak egy könyvet, amiben az ország 10-14 éveseinek fogalmazásai kerülnek (54 db) Levelekkel kell pályázni, amiben az elmúlt év történéseiről írnak. Nagyon szép kezdeményezés és nagyon büszke vagyok már akkor is, ha Sára végül nem lesz a végső nyertesek között. (a fogalmazás lesz a következő bejegyzés angolul és magyarul is).

            Mostanában megint próbálok időt szakítani az itt élő magyar ismerőseimre is, ami elég nehéz, az időpont egyeztetések miatt. Itt kérek ezért elnézést mindazoktól, akik esetleg hiányolnának (remélem van ilyen). Sajnos a Magyarországon maradtakkal való kapcsolat valahogy ellaposodott. Tudom ennek az idő a valódi oka, de én még mindig fenntartom: aki számomra bármikor is fontos volt az mindig fontos marad. Akkor is ha csak egy évben egyszer, vagy több évente sikerül beszélnünk. Mindenkinek megvan a saját élete, a saját problémáival. És az aki távol van az egyre kevésbé lesz fontos. Nekem nagyon nehéz ezt elfogadni, de tudom hogy az emberek többsége képes túllépni a múlton.

Ó majd el felejtettem azt ami mostanában foglalkoztat. Arra már régen rájöttem, hogy aminek meg kell történnie úgy is megtörténik, akármennyire is próbálja az ember kikerülni a sorsát. Arra is, hogy soha nem szabad azt mondani hogy soha. Velem az utóbbi időben annyi érdekes dolog történt hogy rájöttem, az ember képes irányítani a sorsát, de vannak dolgok amit soha nem tud megkerülni. A múltat is meg kell tanulni elengedni (nekem e sajnos még nem megy) hogy továbbléphessünk. Amit viszont mostanában sehogy sem értek az a halállal kapcsolatos.

Azt tudni kell rólam, hogy eddigi életemben a sors nagyon kegyes volt hozzám, nem sok az akit elvesztettem. A dédnagymamám megérte Tamás születését, és nagyszüleim közül is mindenki. Szerencsére él a nagymamám, ami nagy kincs. Nagyon szeretem hallgatni a történeteit. A szüleim és testvérei is élnek még, bár az ő generációjukból sajnos korán elvesztettem a nagybátyámat, aki nagyon fontos volt nekem, mert szüleim válása után apám helyett apám volt. A saját generációmból egy-két kétes életet élő távoli ismerősöm ment el, akik, sajnos nem vigyáztak az életükre. Mégis, mióta a gyerekeim megszülettek, az álmaimban folyamatosan elvesztem őket. Anno egy pszichológus segítségével sikerült ezeket megfejteni, mint kiderült, ezt a gyerekneveléssel járó stressz okozta, és miután erre rájöttem, szerencsére az ilyen témájú rémálmaim megritkultak. De a gondolataimnak nem tudok parancsolni. Nem tudom felfogni, hogy az apró balesetek az agyamban a legrosszabbig továbbtörténnek, az apró gondok óriássá duzzadnak. Nagyon ijesztő ez, de annak ellenére, hogy ezek a dolgok nem valóságosak, (de az érzések sajnos azok) tudom, hogy a valóságban ezáltal válok erőssé. De miért éppen ezáltal? A „sors keze rejtelem” de érzem, mindennek van célja, és az egyik az, hogy a saját sorsukat megértsük.

DISNEYLAND-BEN JÁRTUNK

DISNEYLAND-BEN JÁRTUNK

Sokak álma eljutni Disneyland-be, a miénk is az volt és végre teljesült. Igaz, hogy kissé csalódottak is voltunk, mert az egész parkban nem a szórakozás, hanem az üzlet volt a legfontosabb, de ennek ellenére jól éreztük magunkat és szeretnénk újra elmenni, persze egy távolabbi időpontban.

Na de először a történet. Ott fejeztem be, hogy visszaérkeztünk Magyarországról az anyósommal együtt. Már rég óta kértük, hogy jöjjenek el hozzánk, mivel Csabi egészen egyszerűen nem akar hazamenni, nem hiányzik neki az ország az emberek, a keserűség és az idegesen vibráló légkör. Hát, van benne igazság, de az embernek néha meg kell tennie olyan lépéseket is amihez nincs kedve, de erről ennyit. Arról beszélgettünk már korábban is, hogy anyósom (mert az apósom nem mer már vállalkozni egy ekkora útra) majd valamikor ősszel jön el hozzánk, amikor a sógorommal összeegyeztetjük, hogy ki kíséri ki ide és ki viszi vissza. Erre azért van szükség, mert azon kívül hogy nem beszél angolul, még Pesten sem mer mászkálni, mert fél hogy eltéved. A sógor közben gondolt egyet, és úgy alakította, hogy majd én a gyerekekkel elhozom, és ő később visszakíséri. Nem rossz ötlet volt, bár én jobban örültem volna egy későbbi időpontnak, mert ugye jó rég nem láttam a „kölkeimet”.  Mindent összevetve azért jól sikerült. Most is kirándulgattunk, virágokat ültettek az ablakokba, ami igen jól mutat. Volt néhány alkalmunk beszélgetni is, aminek nagyon örültem, tényleg szívesen látom majd újra, mint ahogy azokat is, akik már meglátogattak, vagy csak meghívtam hozzánk. Valóban nagyon örülünk a vendégeknek, és még vendégszobánk is van most már a fogadásukra.

 Közben elindult az iskola is, előbb Tamásnak majd a két kicsinek is. (Itt a tanév augusztus utolsó hetétől június utolsó hetéig tart.) Az első arconcsapás akkor ért bennünket, amikor Tamás iskolájában a használtkönyv vásáron másfél óra várakozás után, pont amikor mi következtünk, közölték, az összes könyv elfogyott, de ne aggódjuk, másnap korlátlan mennyiségben lesz új könyv. Ami persze nem gond, csak az, hogy összességében 300 eu.-ba került, és nem is volt meg az összes. Az egyenruhák, füzetek, könyvek is kész vagyon, de mint ahogy otthonról hallottam ott mennyi volt, bizony itt a fizetésekhez képest arányaiban még mindig fele annyi se. Szóval új tanév, új tanárok, új arcok, de idén mindenkinek könnyebben ment mint az előzőekben, aminek nagyon örültem.

A nyáron megint Kalandtáborban és Lovastáborban voltak a gyerekek, és ahogy tavaly is, idén is szóba került a lovaglás folytatása. A tavaly talált lovarda nem csak hogy drága volt, még felszerelést is nekünk kellett volna biztosítanunk, így elvetettük a dolgot. Na, idén már csak Sára akart menni. Tudtuk, hogy itt a közelben is van lovasiskola, és hála a házunk tulajának aki jóban van velük, megtaláltuk, és … és csak kb 1 km-re van a házunktól, akár át is lehet oda sétálni. Jóval olcsóbb, felszerelés sem kell, és Sára nagyon élvezi. Csanád is kedvet kapott, de ezzel még várunk egy kicsit. Sára annyira fellelkesült, hogy az iskolában franciául is tanul, és nagyon élvezi a tanár sztorijait, amit a tanítás mellett (néha helyett) mesél. Mindenesetre nagyon hasznos dolog. Csanád kézzel lábban tiltakozott, húzta az időt, de végül csak sikerült beíratni úszásra. Óvodában járt már egy kicsit, próbálták tanítani, de nem nagy sikerrel, bizakodva várom, hogy ez alkalommal megjön-e hozzá a kedve. Tamás talált magának egy magyar fiút az iskolában, aminek meg ő örül. Szóval minden nagyon „happy”.

És Disneyland… régi vágyunk volt már. Először akkor vetődött fel az ötlet, amikor a kiköltöztünk Írországba, mert ha autóval mentünk volna pont útbaesett volna, és akkor a belépőjegyek sem voltak elérhetetlen áron. Mivel repülővel jöttünk, ezért sokszor felemlegetődött hogy „anya, megígérted a Disneyland-det…” és bizony én tényleg komolyan gondoltam. Elég közel vagyunk ahhoz, hogy elmehessünk, és az itteni fizetésekhez képest a belépő nem egy horrorisztikus összeg. A nyár folyamán amikor nézegettem a repülőjegy árakat, kiderült, hogy a ryanair légitársaság szinte ingyen adja a jegyeket Párizsba, ugyanúgy mint Londonba, Glasgow-ba, és még néhány olyan helyre ahová naponta több járatot is indít. Mivel megkaptuk az itteni családi pótlékot, úgy döntöttem, ha Tamás vizsgái sikerülnek, elmegyünk. A legközelebbi olyan időpont ami péntekre esett (hogy a gyerekek a hétvégén ki tudják magukat pihenni) szeptember 4. volt. Gondoltuk iskolakezdés… hétköznap… nem lesz olyan tömeg… hát… tévedtünk.

Az indulás előtt, természetesen az utolsó pillanatban törölték a szabim a hotelben, de hosszas könyörgés után „megengedte” a főnök hogy előző este takarítsak. 11-re végeztem, még némi pakolás, éjfél is elmúlt mire ágyba kerültem és fél 4-kor kelni kellett. A repülő reggel fél 7-kor indult másfél órás út, így az időeltolódás miatt 9-re már a Párizs melletti reptéren voltunk. Kocsit béreltünk, és elindultunk. Az aprócska gond csak az volt hogy Párizst meg kellett kerülni, így 100 km-t kellett utaznunk. De megérte a sok utazás, mivel fantasztikus élmény felnőttnek gyereknek egyaránt. Úgy kell elképzelni, mint egy mesebeli várost. Kezdődik egy óriási bevásárlóközponttal, éttermekkel, mozikkal, majd elérkezünk a két park bejáratához. Mindkét park egy mesevárossal kezdődik, és rengeteg üzlettel és vidámparki játékokkal folytatódik. Kisvonattal mindkét parkot körbe lehet utazni, van kis Titanic is, amivel a parkon belül lehet hajózni. A dolog szépséghibája csak az arányok. Kb. 30 játék lehet, és vagy 200 kiszolgálóegység (bolt, étterem, büfé stb.) Ami nem is lenne baj, ha nem lenne akkora tömeg. Iskolaidő, borult nap, és záporok ellenére a minimális várakozási idő minden játékra fél óra volt. Biztosak voltunk benne, hogy ettől jóval nagyobb forgalomra is fel vannak készülve, mert a várakozási utak bizony jó hosszúra voltak tervezve, és sokszor még a felét sem kellett végigaraszolnunk. Mivel legelső alkalommal voltunk itt, sokszor nehéz volt eldönteni, mi a játék és mi az üzlet. Rengeteg időt vesztettünk ezzel is. Sajnos a második parkra összesen 1 óránk maradt, amibe 2 azaz 2 játék fért bele, mert a park 7 órakor zárt. Mondjuk az a kettő volt a legjobb… szóval azért megérte. Visszafelé egy óra autót, aztán keringés hogy tankoljunk, hogy vacsorázzunk, hogy leadjuk az autót… éppen csak hogy beestünk az utolsó pillanatban a reptérre. Ó a reptér megér még egy pár szót. Aki volt már a Pesten a Deák téri autóbusz pályaudvaron… hát képzelje el, hogy akkor ez a reptér is. Mondjuk úgy tudom Párizs körül kb. 10 reptér található, úgyhogy természetes, hogy vannak kicsik is.. de a fene se gondolta hogy ennyire. Hát a Keleti pályaudvar Pesten mindenesetre többszöröse annak. Egyébként nagyon tetszet, mert sokkal rövidebb időbe került felszállni a repülőre. Visszafelé újabb másfél óra (mindenki aludt), hazavezetni (hál… most Csabi vezetett…) megint másfél, aztán pár óra alvás és már megint a Hotelben találtam magam… Jó sűrű nap volt mindenesetre. De megérte. Néhány nap múlva a neten találtam egy összesítést a világ 10 legjobb vidámparkjáról, és kiderült hogy Angliában Manchester mellett Blackpool-ban van egy hiperszuper park, sokkal több játékkal, sokkal nagyobb hullámvasutakkal, kb. harmadáron. Szóval a következő ez lesz, remélem erre nem kell várnunk 2 évet. Ugyanis... bizony elérkeztünk itteni életünk 2. évfordulójához. De hogy mi történt körülötte… azt később mondom el. 

NYÁRI ÖSSZEFOGLALÓ

NYÁRI ÖSSZEFOGLALÓ

Jaj jaj szánom bánom, hogy ilyen régen nem írtam már megint, nem védekezem, ez így alakult. Aki kíváncsi rám, az nyugodtan írjon levelet, mert azt nagyon szeretem. Gyors összefoglaló következik:

A magyarországi látogatásunk (május vége) és a gyerekek nyaralása között csak 4 hét telt el.  De ez a 4 hét elég sűrűre sikeredett. Először is mindenki lenyugodott, hogy nem kell egy darabig tanulni. Az ír iskolai teszteket is megírták már a gyerekek, tehát itt sem volt túl megterhelő az iskola. Mindenki nagyon várta hogy megérkezzenek a rokonok, és én főképpen azt hogy találkozzam egy régi barátnőmmel. Természetesen mindig ilyenkor jutok eszébe a kollégáimnak, tehát sokat kellett dolgoznom is, nem is tudom, így visszagondolva, hogy is bírtam ki, hogy nagyrészt 3-4 órákat aludtam.

Időközben itt is történtek változások, a sógor elköltözött közelebb Dublinhoz, és a a barátaink is, akikkel együtt laktunk pár hétig tavaly tavasszal. Ők Dublinon túl mentek. Akivel együtt dolgoztam a hotelben, sokáig vacillált, végül Angliába próbált szerencsét. Sokan elmentek magyarok, lengyelek, és egyéb más nemzetiségűek, mert Írországban is komoly gondokat okoz a világválság. És itt is mint otthon, az igazi próbatétel a tél lesz, mivel fűteni itt is kell, és nagyon sok mindenkinek lejár a munkanélküli segélye is. Én is kaptam egy rossz hírt. A munkanélküli segélyhez itt két év folyamatos munkaviszonyt vesznek figyelembe, és az csak jövő márciusra lesz meg nekem. A két évem decemberre meglesz ugyan, de még jövő márciusig izgulhatok. Azután kicsit könnyebb lesz, mert ha történik is valami a munkahelyeimmel akkor is kapunk egy év haladékot (azaz segélyt ha nem találnánk másik helyet). Itt ugyanis munkanélkülinek lenni nem olyan nagy probléma, mert az egyéb juttatásokkal (lakbértámogatás, fűtéstámogatás, áramtámogatás stb. ami JÁR ilyenkor) együtt több mint ha dolgoznék. Természetesen nem ere hajtok, nem szeretek eltartott lenni, de mindenképpen könnyebb az ember lelkének, ha biztosabbnak látja a jövőt.

Időközben megkaptuk itt is a családi pótlékot, ami szintén többszöröse az otthoniénak, ami jókor jött, mert éppen most maradtunk egyedül a házban. Nagyon sajnálom, de valahol örülök is annak hogy újra magunk vagyunk, csak a szűk család, mert itt most lesz először hogy valóban csak magunkra számíthatunk.

Aznap, amikor a reptérre mentük a családomért, akkor tudtam csak találkozni egy régi régi barátnőmmel aki itt volt pár napig látogatóban. Igen érdekes volt, mivel ír barátja van, aki történetesen tud magyarul, és Magyarországon lakik több mint 10 éve. Amellett hogy jót beszélgettük, az első eset volt, hogy Tamást érdekelte az ír kultúra és egy ír ember. Remélem sikerül vele tartani a kapcsolatot.

A rokonlátogatás nem kezdődött simán. Ugyanis az egyik kocsink nem csak hogy nem ment át a vizsgán, de el is romlott. Így meg kellett kérnem őket, hogy béreljenek kocsit. Végül öröm az ürömben, hogy így megtudtuk, egyszerű a bérlet, és máskor ha így adódik tudjuk az útját. Miért is izgultam a rokonaim miatt? Az anyukám rendben, vele ugye sokat éltem együtt és mióta a gyerekek megvannak rendszeres „hálóvendég” nálunk. De a húga és az unokatesóm… soha nem voltam velük pár óránál hosszabb ideig egyhuzamban együtt. A nagynéném (milyen furcsa, soha nem neveztem így) pedig nagyon kritikus típus, és mindig megmondja, ha valami nem tetszik neki. Igaz, az ittlétekor kiderült, hogy mégsem mindent… de ez egy másik történet. Szóval megérkeztek, és remélem jól is érezték magukat. Sokat kirándultunk együtt, és külön is. Bejártuk a környéket, nagyszerű időnk volt, az egész nyár legszebb, legszárazabb, legmelegebb hete (25 fok körüli „hőséggel”) Egyetlen kirándulásunk volt, ami nem sikerült. Természetesen a legmesszebbi (300 km-re), Írország legszebb magas tengerszirtje a Clifss of Moher. Gyönyörű verőfényes nap, és 2 km-re az óceánparttól belefutottunk egy felhőbe, és nem láttunk semmit. A szó szoros értelmében sűrű ködben álldogáltunk. Szerencsére voltak fényképek és videók egy kiállító teremben, és még a wc-k ajtajain is végig panorámakép volt ragasztva. Éjfélre értünk haza dögfáradtan (másnap munka, suli…) és pár nap múlva kaptam egy szerelmes levelet is a rendőrségtől gyorshajtás miatt…   

A látogatás végén a gyerekek is mentek haza. Még soha nem izgultam ennyire egyetlen repülőút előtt sem, mint most. Valószínűleg pusztán önzőség az egész hiszen ha lezuhantak volna én ittmaradok nélkülük.

És akkor elérkeztünk a címben említett témához, azaz hogy így is egyedül maradtam, mondjuk hál istennek sokkal egyszerűbb okból, miszerint ugye, minden gyerek a jól megérdemelt nyaralását töltötte. Most nem volt olyan vészes. Megint sokat dolgoztam, de rengeteget pihentem, és aludtam. Egyetlen egyszer sem főztem a nyáron, mivel eszek meleg ételt a munkahelyemen. Még olyan is megesett hogy Csabi úgy főzött magának, hogy én is kaptam belőle… Egyébként Csabival keveset beszéltünk, keveset veszekedtünk, de sokat jártunk együtt vásárolni ezt azt, apróságokat, nagyrészt összekötve apróbb kirándulásokkal. Kaptunk egy jó hírt, mivel medical cardunk van, ezért ingyenes az iskolabusz (amúgy 300 eu egy évre, előre kellett volna kifizetni júliusig)

Terveztem hogy nyelvtanfolyamra megyek, hogy úszni fogok járni, hogy sokat kirándulok egyedül, hogy meglátogatom az ismerőseimet, és elmegyek fogorvoshoz… hát ezekből nem lett semmi, mondjuk nem igazán bánom, mert minden megvalósítható máskor is. Viszont a pihenés 3 ugribugri gyerek mellett… nem igazán.

Természetesen most is nagyon üres volt a ház, nagy volt a csend, fél embernek éreztem magam. Számoltam vissza a napokat, mert végül úgy alakult, hogy sikerült néhány nap szabadságot kivennem, és én mentem értük. A nagy izgalomban csak a Tamás vizsgája körüli bonyodalmak zavartak bele… de nagyon.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanárokkal megbeszéltük, hogy a nyár folyamán Tamás bármikor levizsgázhat, mivel a hivatalos pótvizsgaidőszakkor neki már itt kezdődik az iskola. A baj csak az volt, hogy a költözéskor eltűntek a telefonszámok, majd mikor megkerültek, nem sikerült elérnem az érintetteket. 2 héttel az utazásom előtt végre sikerült leegyeztetem a magyart, de a földrajzot az utolsó pillanatig nem. Mivel a vizsgákhoz akartam igazítani a Miskolc-Isaszeg-Pest tartózkodásomat, ezért ugye az utolsó pillanatban, azaz az indulás előtti este döntöttem csak el, hogy bárhogy is alakul, először Miskolcra megyek, hogy láthassam végre a gyerkőcöket. Így természetesen az autóbérlés is az utolsó napra maradt, és mily meglepő, nem találtam egyetlen olcsókategóriás autót sem. (Mondjuk a normálisabb cégek irodái meg 8-kor zártak, a gép meg 8.05-kor száll le… tehát azok alapból kiestek) Végül néhány órával az érkezés előtt lett kocsi, sima repülőút és pár óra autózás után szerencsésen megérkeztem Miskolcra. Elég rendesen elfáradtam, mivel aznap hajnal 4-től 1-ig dolgoztam aztán kocsi repülő kocsi a másik oldalon…. Éjfél is volt mire megérkeztem. Mindenki nagyon barna volt és jókedvű, és nagyon nagyon örültem neki, hogy Sára és Csanád úgy döntöttek, megint érzelmesebbek lesznek, és folyamatosan hozzám bújtak. (Na szerencsére ez azóta sem változott) Tamás az utóbbi időben nagyon nagyot nőtt és férfiasodott, különösen a nyáron. Hihetetlenül megváltozott az elmúlt évben, megnövesztette a haját, szerencsére  elmúltak a pattanásai, és elhagyott engem is magasságban (mondjuk azt a 160 cm-ert nem nehéz) Persze az első utam másnap az öcsém legkisebb fiához vezetett aki június elején született, óóóó milyen drágaszág…

Péntek szombat és vasárnap voltam Miskolcon, természetesen megint nem fért bele minden ebbe a rövid időbe. Megint sikerült Vera barátnőmet meglátogatnom, még ha csak pár órára is, és rettenetesen sajnáltam hogy nem sikerült több időt együtt töltenünk.

Van néhány ember, akiknek a véleménye a tetteimről nagyon fontos számomra, mindig alaposan megrágom, hogyan is látnak ők engem kívülről. Na, ő is ide tartozik, és mivel mostanság igen sok minden foglalkoztat saját magammal kapcsolatban, ezért különösen rossz volt hogy nem volt időnk beszélni. (ÚÚÚ már megint ez a fránya egoizmus… mégis csak azoknak lesz igaza akik egy önző embernek tartanak?)

Vasárnap délutánig még mindig nem tudtam elérni a földrajztanárt, és már elég rendesen izgultam, hiszen hétfőn este repültünk vissza. Jó későn érkeztem Isaszegre, mert lassan haladtunk a Bükkön keresztülvezető úton (ami valóban csodaszép volt, de a fene se gondolta hogy eddig fog tartani) így már este nem sikerült újra a Tamás tanáraival beszélnem.

A tanulásról azért még ejtek néhány szót, mert fontosnak tartom. Már írtam róla hogy tudom, soha sem közelíti meg a magántanulóként a gyerekeim tudása azt, amit az iskolában szereznének, de ugye ők angolul is tanulnak az ír iskolában Sára, Csanád emellett még az Ír nyelvet is, ami szerintem nem kis teljesítmény tőlük. Tamás rossz korban van, erről is beszéltem már, nehéz beleverni a fejébe a tananyagot, és az év folyamán rengeteget szenvedtem vele, hogy végigvegyük vele lehetőleg minden fontosat. Hát szegény anyukám is panaszkodott eleget, hogy emberfeletti teljesítmény kellett ahhoz, hogy sikerüljön végigvenni amit kellett. A földrajzzal még nem is volt olyan nagy gond, de az irodalom… viszont anyám büszkén újságolta, hogy azt a témazáró feladatsort, amit év végén kaptunk 3. és 4. nekifutásra szinte hibátlanul sikerült Tamásnak kitöltenie, pedig évszámokból, költőink, íróink műveinek párosításából, és irodalmi műfajok meghatározásából állt. Sajnos minden verset nem sikerült megtanulni, és a kötelező olvasmány összefoglalására és elemzésére is csak az utolsó nap került sor, de szerintem akkor is szép teljesítmény volt tőle.

És akkor a visszautazásunk reggelén jött az igazán nagy probléma. Mindenféle jogszabály, és jónéhány -mások által és máshol vétett- szabálytalanság miatt az iskola vezetősége nem engedélyezte Tamás vizsgáját iskolaidőn és iskolán kívül. Persze rögtön pánikba estem, hogy szerencsétlen gyerek egész nyáron tanult, és ha most nem vizsgázik le a nehezen belevert tananyag néhány hét alatt kiesik a fejéből. Szerencsére az igazgatónő és a tanárok megértőek voltak, és sikerült megoldani a vizsgát, ami du. 3-ra már meg is lett. Igaz hogy az egész napom erre ment rá, és nem tudtunk elmenni pl. az orvosi vizsgálatra, és a házamba sem sikerült bekukkantanom, de most ez volt az első és legfontosabb. Neki már csak egy évet kell szenvednünk hogy befejezze a 8. osztályt, mert középiskolát már otthon bármikor bárhogy elvégezheti.

Bár a megkönnyebbülés még nem jöhetett el a számunkra, mert azon kívül, hogy hátra volt még egy hosszú utazás (Isaszegtől Rathvillyig kb. 7 óra) még az anyósom is jött velünk, aki 10 napig maradt.

Az izgalom oka ugyanaz volt, hogy mint a nagynénémékkel, vele sem voltam együtt néhány óránál hosszabb ideig egyhuzamban, és ezen kívül nagyon nagyon más az életformánk is. El sem tudtam képzelni milyen lesz majd ennyi ideig együtt, de nagyon bíztam benne hogy jó lesz, és sikerül kicsit közelebb kerülni hozzá, hiszen alig ismerem, és a gyerekek is így vannak vele. De az hogy milyen volt és hogy milyen volt utána a párizsi DISNEYLAND-ben azt majd legközelebb mesélem el. (Előzetesben annyit, hogy mindent összevetve azért jól sikerült az egész, és az, hogy sikerült Párizsba eljutnunk, az különösen jó érzéssel töltött el mindannyiunkat.)

MEGINT NYÁR

MEGINT NYÁR

Mivel a gyerekek magyar iskoláját átépítik, így ott hamarabb fejeződött be a tanév, és mivel nem akartam megint hogy a nyár a tanulásról szóljon, ezért úgy döntöttem május végéig felkészülünk. És akkor most kérem a képzelőerőket. Itt az iskola ugye 3-ig tart, utána ebéd és lecke, általában 5 óra mire mindenki befejezi a feladatait. Ekkor lehet nekikezdeni a magyar tananyaghoz. Elég nehéz átállni az egész napos angolozás után, és természetesen mindenki szeretne egy kicsit mással is foglalkozni, mint az iskolai dolgok. Nem is sikerült minden nap rávennem őket. Én sem vagyok már fitt 5 körül, mivel reggel 4 és 7 között kezdek minden nap (!) dolgozni (ebben az évben azt hiszem 3 szabadnapom volt). Legnagyobb sajnálatomra Csabi nem partner a magyar tanulásban, nem tartja jó ötletnek, így csak magamra számíthatok (Bár nekem az ír iskolával semmi dolgom nincs azt mind ő viszi). Sára nagyon okos, szivacsagya van, mindent megjegyez amit olvas, amit gyakorol. Az esetek többségében nem igényel segítséget, ha mégis kell valami, egy kérdés és már megy is. Ő nagyon jól haladt. Tamás nagyon nehéz eset. Serdülő korban minden ellen tiltakozik főleg a tanulás ellen. Nehéz a szájába rágni a dolgokat, sokszori elmagyarázás után is olyan, mintha soha nem hallotta volna a tanulandó dolgot. Egyszerűen nem akarja megjegyezni a tananyagot, főleg hogy a környezetében sokan nem tarják jónak a magyar tanulást így természetes hogy ő is ellenzi. Csanád, aki szintén szívja magába a tudást – korának megfelelően- viszont nagyon elfárad délutánra. Legkisebb gyermekem –aki ismeri nem kell bemutatni- felpörögve éli az életét, aztán snitt és már alszik is. Átmenet nincs. A fáradságához tegyük hozzá a magyar és az ír írás közötti óriási különbséget, az olvasási technika másságát és a követelmények eltérését (itt pl. nyomtatott betűkkel írnak, egyszerű vonalú számokat használnak, és senki sem követeli meg hogy vonalon belül maradjanak).

Nehéz egyszerre barátnak, anyának, tanárnak, családfenntartónak lenni. Mivel lehetetlen tökéletesnek lenni, nem is törekszem erre, de megpróbálom kihozni mindenből a legjobbat. Meg sem kíséreltem az egész éves tananyag teljes elsajátítását, csak a lényegre koncentráltam. Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok pedagógus és a közelébe sem kerülhetünk annak, amikor egy gyerek kétszer végighallgatja a tanár magyarázatát, sokadszor unatkozza végig mások szóbeli feleleteit, és ő is felel, kisebb nagyobb dolgozatokat ír, majd témazárókat. Otthon tanulni nem ugyanaz, főleg egyszerre elsős, negyedikes és hetedikes tananyagot, különböző korú, egyéniségű, és kézzel lábbal tiltakozó gyerekekkel. Azt hiszem minden nehézség ellenére mégis sikerült.

Hazamentünk, vizsgáztunk, maradt Tamásnak egy kis nyári feladata is. Nem árt neki. Sikerült 4 napot otthon tölteni, amikor persze megint hihetetlen elfoglalt voltam, természetesen megint volt akivel nem sikerült beszélnem, vagy találkoznom, néhány ügyet elintéznem. Nem voltam túl jó formában, nem volt túl jó kedvem, eléggé fáradt voltam, és még fáradtabban értem vissza Írországba. Az hogy hajnali hazaérkezés után reggelre menni kellett dolgozni, már megszokott volt, viszont a tervezett hétvégi pihenésből nem lett semmi, megint be kellett ugranom valaki helyett a benzinkúthoz. Viszont a jó hír, hogy a magyar tanulásnak vége, az ír iskola is mindjárt befejeződik, tehát nem komoly már az egész. Végre pihenhetek délután.

Sikerült beiktatni néhány kirándulást, szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk. Voltunk megint a kedvenc tengerpartomon a Brittas Bay nevű strandon, a gyerekek fürödtek a hideg vízben, még nézni is fázós volt, de ők nagyon élvezték, hiszti volt, amikor kb. 20 perc után kiparancsoltuk őket. Sajnos nagy csalódást okozott a part, mivel olyan iszonyatosan volt koszos, hogy az hihetetlen. Rengeteg üres flakon, sörösdoboz szemét hevert szanaszét. Megint mezítláb sétáltunk, amit gyorsan megbántunk, mert a szó szoros értelemben kerülgetni kellett a szemétkupacokat. Azt hiszem sokáig nem kívánkozom ide. Végre eljutottunk a szálloda játszóterére, mert kiderült, hogy nem csak a vendégek használhatják. Itt kosaraztunk egy mini kosárpályán, ami az eredeti méret harmada. Felfedeztem még 2 lehetséges útvonalat Tullow felé, végre nem csak a megszokott úton közlekedek, hanem ahogy a kedvem tartja. Nagy dolog ez itt, ahol még keresztutcák is csak elvétve vannak, és alig van kerülőút.

Más. Nem vagyok túl jó passzban mostanság. Csabi és én eléggé máshogyan foguk fel a dolgokat. Tudom, hogy én sem vagyok egyszerű eset, és velem együtt élni az aztán kemény dió. De ő… mintha egy kis dobozban élne, ahová nem jut be a külvilág. Lesz megoldás… azt hiszem. Főleg hogy meglepetésszerű gyorsasággal elköltözött a sógor is. Mindenképpen új periódus kezdődhet, hiszen a másfél év alatt most lesz az első eset, hogy saját magunk vagyunk és csak magunkra számíthatunk.

A gyerekek megint Magyarországon töltik a nyarat. Sokáig kétséges volt hogy hogyan jutnak vissza, de végül sikerült olcsó jegyet kapnom. A keresgélés eredménye az volt, hogy találtam Galasgowba, Bristolba és Párizsba is olcsó jegyeket, szóval most erősen gondolkozom, hogy érdemes volna átruccanni egy-egy napra. Közben voltak itt vendégeim; anyukám, a húga és az  unokatesóm. Találkoztam egy régi régi ismerősömmel, aki szintén látogatóban volt az országban az ír barátjával. Voltak iskolai kirándulások is, nem unatkoztunk megint (ezekről később bővebben írok) Sok sok mindenki kimaradt ebben az időben, rendesen elhanyagoltam az ismerőseimet rokonaimat. Nagyon sajnálom, és itt kérek bocsánatot mindenitől. Remélem senki sem bántódik meg ezért. Szeretném ha mindenki tudná, a szívemben mindenki ugyanolyan fontos marad mint akkor amikor még napi kapcsolatban álltunk. Az idő csak egy tényező a sok közül, nekem nem sokat számít. Mindegy hogy egy nap, vagy 5 év… aki fontos volt mindig is fontos marad.

VÁLTOZÁSOK

VÁLTOZÁSOK

Április szeszélyes, nem csak az időjárás, az emberek is. A természet újraéled, minden újra zöld, az emberek meg olyan arcukat mutatják, amit eddig még soha sem láttam. Hihetetlen változásokat történnek mostanában körülöttem, amiket még fel kell dolgoznom.

Csanád 8. szülinapjára bulit kért és kapott. Mivel azon a hétvégén, amikor a napja volt, dolgoztam, ezért egy héttel eltoltuk. Természetesen Csanád nem egyezett bele, és csak azért is, meghívó nélkül meghívta az egész osztályát tanárostul. Nagy bonyodalmat okozott, de szerencsére megúsztuk, senki sem vette komolyan. A teljes osztálylétszámot leredukáltuk 12 főre, amiből 9-en jöttek el, ami tekintettel a hosszú hétvégére magas létszám volt. Hááát… volt már részem bulikban, táboroztattam is gyerekeket, tehát mondhatni van elég tapasztalatom, de ez… alig vártam a végét. A két órás időtartam utolsó másfél órájában igen sűrűn nézegettük az órát. Az ír gyerekek -beleértve a lányokat is- nem szégyellősek. Elég szabadjára vannak engedve, ezért elég sok mindent megengednek maguknak. Az, hogy a kérésünk ellenére kimentek a kerten kívül az egy dolog, hogy felmásztak a kerítés tetejére és egyensúlyoztak rajta az egy másik, de hogy szándékosan szétszórták az ételt, hogy úgy tömték magukat, mint akik egész nap nem ettek, hogy üdítővel locsolgatták a kerti asztalt, az már nehezebben volt emészthető. Viszont a jóhír az volt, hogy állítólag mindenki nagyon jól érezte magát. Túl vagyunk rajta ez a lényeg. Érdekes volt az ajándékozás, amin nagyon meglepődtünk, ugyanis nagyrészt pénzt kaptunk. Mint később kiderült, ez itt szokás, és így utólag nagyon jónak tartom én is. Ugyanis a sok apró szirszar helyett egy nagyobb ajándékot is vehetnek a szülők. Szeretek itt lakni, de tudom, még sok meglepetést tartogat ez az ország nekünk.

Mint előzőleg már írtam megint költözködtünk. Nem terveztük előre, a hátunk közepére sem kívántuk, remélem azért jó döntésnek bizonyul. Egy évig laktunk a második házunkban, amit hosszabbra terveztünk. Annak ellenére, hogy a sógor nősülés előtt áll, és hónapokon belül közös külön életet kezd párjával (jaj de nagyon drukkolok neki) azon gondolkodtunk, hogy maradunk a nagy házban öten is. Ha megkapjuk a családi pótlékot, nem is lenne akadálya. És hogy miért is cseréltünk házat? A sógor nézegette a lakásokat, és rábukkant a lakópark másik üresen álló ugyanolyan lakásának hirdetésére, 200 (!) eu-val olcsóbban mint amennyiért mi béreljük. Hát… nem kis pénz. És… talált másik, nagyobb, az iskolához ugyanolyan távolságra lévő házat is, ugyanígy 200 euval olcsóbban. Felvetődött… mi legyen. Az első lépés az volt, hogy megkérdeztük a tulajt, hogy mi is fizethetnénk-e kevesebbet. A válasz késett, a megbeszélt dolgokat továbbra sem teljesítette, így úgy döntöttünk: megyünk. (A történethez hozzátartozik, hogy az év folyamán számos megígért, és nem betartott dolog keserítette az életünket). Az új ház tetszett mindenkinek, a gyerekek, -akik miatt nem szerettem volna menni-, teljesen fellelkesültek, tervezték az új szobájukat. (Milyen furcsa, hogy azt gondoltam jobb ha nem mozgatom őket, eleget voltak már rángatva) Amikor bejelentettük a költözést, a régi tulaj természetesen rögtön megsértődött, annak ellenére, hogy mi mindent betartottunk amit a szerződésben rögzítettünk, ő viszont szinte semmit. Megvártuk a kötelező egy hónapot, és újra felpakoltunk, annak ellenére hogy végül felajánlotta hogy ő is enged 200 eut. Én nem akartam költözni, de mindenki más igen.

Az új ház szép, szintén új, most fejezték be. A falak több mint fél méter vastagok, az ablakok nagyon jók, de ami jó a fűtés szempontjából nem jó a híradástechnikának. Sajna nincs Internet és telefon térerő a házban. A telefon csörög ugyan ha az ablakba rakjuk, de nem lehet hallani semmit. Ez nem túl jó hír, de ez van. Majd kialakulnak a dolgok.

Más. Sokan kérdezik, hogy a gazdasági válság hogyan hat Írországra. Néhány szót ez s megér, azt hiszem.

A szigeten a turizmus ez elsők között áll. Írország sajátos hangulata sokakat vonz. Természetesen sokan látogatnak az anyaországba a világ összes tájára vetődött írek és leszármazottaik, de valóban nagyon közkedvelt célpont másoknak is. A válság elsődlegesen érinti a turizmust, így ezt nagyon megérzi az ország. Mi, akik eddig sem éltünk ír színvonalon, nem sokat érzékelünk belőle, kivéve azok akik elveszítették a munkájukat. Nagyon nehéz most munkát találni, senki sem akar elmozdulni, ha valaki mégis úgy dönt, hazaköltözik (és ezt nagyon sokan teszik) annak helyére ritkán vesznek fel új embert. A napokban hallottam, hogy vannak olyan cégek, ahol körlevélben kérik a HR-eseket, hogy elsődlegesen íreket alkalmazzanak. Ez elsőre diszkriminációnak hangzik, de annak tudatában, hogy a legtöbb munkáltató szívesebben alkalmaz uniós országból érkező külföldieket, mint saját honfitársait, ez azért már érthető. Igen, tény, az írek között nagyon sok a link, aki csak a legszükségesebb dolgokat teszi meg, azt is immel-ámmal, és nagyon könnyedén marad otthon, ha csak egy kicsit is rosszul érzi magát. Jó hír viszont, hogy a munkanélküli segély majdnem annyi mint a minimálbér, mellette fizetik a rezsi és a lakbér nagy részét is, tehát… sokan jobban járnak mint ha dolgoznának. Igaz, kell hozzá két év ír munkaviszony. Azért lehetőleg nem szeretném kipróbálni. Egy szó mint száz, senkinek sem ajánlom hogy most induljon útnak ide, kivéve ha már megbeszélt szerződéssel megerősített munka várja.

TAVASZ A TAVASZBAN

TAVASZ A TAVASZBAN

A viszonylag egyenletes időjárás mellett természetesen itt is van tavasz, és bizony igazi. Mint ahogy azt már megtapasztaltuk, január végétől kezdtek nyílni a virágok, azok a csodaszép sárga bokrok, majd a hóvirág és a nárciszok is. Itt senki nem lopja le a kertből, és az út széléről sem, így hihetetlen mennyiség nyílik úton útfélen ezekből. Újra ellátogattunk az Altmond Gardenbe, tőlünk kb 15-20 km-re. Ez az a park, ahol a világ összes tájáról gyűjtött növényekben gyönyörködhetünk. Ha az anyukám látta volna… a nárciszok úgy nőttek a bejárat mellett, mint a fű mindenfelé, és sok sok különleges fa virágzott már.

Szent Patrik nap (március 17.) szabadnap volt nekem, és a gyerekeknek is, így elmentünk Dublinba megnézni azt a BODIES (testek) kiállítást, ami éppen Budapestről érkezett januárban. Én nem is tudtam mire vállalkozom ezen a napon. Az ír kolléganőm figyelmeztetet, hogy a közlekedés az nehéz lesz ezen a napon a parádé (azaz felvonulás) miatt de nem tudtam mibe cseppenek.

A sógorommal menünk reggel kocsival, és busszal mentünk be a belvárosba, mert a kiállítás ott volt. A busz már nem ment be az O’Connel street-re, ami nem volt gond, mert úgy is sétálni akartunk. Hihetetlen mennyiségű ember volt már egy órával a felvonulás indulása előtt. Mindenki NARANCS FEHÉR ZÖLD színben pompázott, festett arcok, zöld manókalapok, szerencselóherék, mosolygós jókedvű és nagyon fegyelmezett tömegbe próbáltunk előre jutni. A magyarok példát vehetnének más nemzetektől a gyülekezési szokásokban. Óriási tömeg volt, a felvonulás szinte teljes útvonalát bejártuk, de sehol nem hallottunk veszekedést, kiabálást, zavargást. Mindenféle náció mindenféle bőrszínű embere békésen megfért egymás mellett. És a himnusz… nagyon meghatott. Az emberek nem lesütött szemmel, szomorkásan álltak vigyázzba, hanem vidáman énekelték együtt a kórussal és utána örömújjongással és tapssal köszönték meg a kórusnak. Nem tudom, hogy ez általános e mindenesetre nagyon megérintett. Tudom, hogy sokan most meg fognak vetni, de én szívem szerint kiiínék egy újabb pályázatot az újjászülető magyar nemzet lelkesítő himnuszának megírására, amelynek éneklésével az emberek minden alkalommal erőre kapnak (ez már egy nagyon régi régi gondolatom, amit írországi életem csak azzal egészített ki, hogy az unión belül a közigazgatás és az oktatás nyelvét angolra váltanám, és csak eurót használnék fizetőeszközként).

Szóval sétáltunk az ünneplő jókedvű emberek között a kiállítás felé, és bármekkora tömeg is volt, különösebb fennakadás nélkül tudtunk előre haladni. (Eltekintve az első 20 perctől, amikor a gondosan elkordonozott felvonulási terület egyik oldaláról szerettünk volna a másokra átjutni, mert ez nehéz feladat volt. Nagyobb kereszteződéseknél voltak olyan pontok, ahol rendőri figyelem mellett lehetett átmenni a felvonulási területen. (és senki sem háborgott hogy 2-3-400 méterre voltak ezek egymástól) Pont akkor értünk a kiállításhoz, amikor a felvonulás elindult, de a gyerekek egyöntetűen a kiállítást választották. Aki hallott a BODIES-ról tudja mennyire lenyűgöző. Ez emberi preparátumok kiállítása, mindenféle kordon, üveg, és egyéb korlátozás nélkül. Egyetlen kérés volt csak: nem lehetett megérinteni a testeket. Ezek a preparátumok az emberi test valódi voltát mutatták. Csontváz, izomzat, háj, érhálózat, minden ami bennünk van. Hála a felvonulásnak rajtunk kívül talán 4-5 látogató volt bent, így minden megvolt ahhoz, hogy zavartalanul fedezhessük fel azt, amit a bőrünk eltakar előlünk. Sára már nagyon jó angolos, de volt nálunk fordítógép is, mert mondjuk ilyet, hogy agyalapi mirigy, kisagy, tüdő, vese… még nem tudja. Ami igazán megérintett azok a magzatok voltak. Természetesen ők kis üvegcsében voltak, a 6 hetes félkörömnyi életkétől a csecsemőig. Hihetetlen volt látni a 12-20 hetes babákat, tudva, hogy ekkora korban még dönthet úgy az anyuka, hogy mégsem tartja meg születendő gyermekét (természetesen nem kérdőjelezem meg senki döntését, hisz mindenki a saját belátása szerint cselekszik). Igaz vallási okokból, de itt Írországban a mai napig tilos az abortusz. Csak akkor végeznek ilyen műtétet, ha az anya élete veszélybe kerül. Ezért olyan sok itt a sérült ember, és rengeteg a nagycsalád.

A kiállítás fantasztikus, de nagyon rövidke volt, -bár utólagos számadás után több mint 30 testet számoltunk- így mikor kiértünk a felvonulás még javában tartott (a debreceni virágkarneválhoz hasonlót kell elképzelni, csak nem minden virág) Sajnos sokat nem láttunk, amivel nem csak mi voltunk így, ezért úgy döntöttünk, keresünk valami jó helyet. Ennek a gondolatnak hála végre megtaláltuk a Temple Bar elnevezésű kulturális és szórakoztató negyedet, majd nem messze egy kevésbé zsúfolt kis területet. Itt vártuk meg a menet végét, amikor az emberek csatlakoztak  a felvonulókhoz, és igazi emberfolyammá váltak. A kordonokat és a szemét nagy részét rekordsebességgel tüntették el a szervezők, és a belváros megszokott – bár színesebb és zsúfoltabb- arcát mutatta fél óra múlva. Még elmentünk a magyar boltba, majd a mekibe, sétáltunk a St. Stephen Green parkban, és már indulnunk is kellett haza.

Természetesen azóta sem unatkozunk. Visszajött egy kedves ismerősöm, a sógornak névnapja volt, voltak vendégeink is, így újra megindult az élet. A hotelben megint 5 napot dolgozok, a benzínkútnál pedig minden héten be kell mennem hosszabb rövidebb időre valaki helyett. Mivel Csabi itthon van, és 3 gyerek mellett a pénznek mindig van helye, így megyek. Nem bánom, túlságosan nem is fárasztó. Aki a pici gyerekeivel van otthon, és a párja időbeosztása, valamint nagyszülők távolsága vagy hiánya miatt gyakorlatilag magára van utalva, nehezebb munkát végez  mint az aki 10-12 órát dolgozik egy nap. Én általában 5 vagy 9 órát dolgozom  (ha behívnak valaki helyett akkor se többet 14-nél) amikor otthon voltam a gyerekekkel reggel 6-tól este 9-ig teljes készenlétben kellett lenni, éjjel pedig éberen aludni. És most sem csinálok mást mint régen: takarítok és ételt készítek, viszont a nap ezen részében nem kell egyszerre még a 3 gyerekre is figyelnem.

Állatkertünk húsvét előtt újabb jövevénnyel bővült: Csanád tengerimalacával aki a nyúllal lakik. Mióta megszaporodtunk érezhetően nyugalom lett. A hörcsög egy kis méregzsák, őt csak nézegetni lehet, de nagyon jó fej, és a fajtájához hűen éber állapotban hiperaktív és gyorsított módban él. A nyúl egy különleges fajta (Rex rabbit – extraselymes bundával és extrafinom hússal) és gyönyörű. Hamar szobatiszta lett, nyugodtan ki lehet engedni ugrálni, bár nagy bánatunkra még kézzel lábbal tiltakozik az ölbevétel ellen. A tengerimalac még nagyon kicsi(de hihetetlen sebességgel nő), sokat van kézben, ekkor nagyon nyugodt… malacszobor… szerintem még mindig nagyon fél, mert ahogy a ketrecbe kerül eltűnik villámgyorsan a házikójában.

Hopp majd el felejtettem… Csanád újabb balesetét. Ez esetben a fejbőre repedt. Az iskolában elbotlott és olyan szerencsétlen helyen, hogy a kőfalnak esett. A halántéka felett a hajas fejbőre nyílt szét másfél két centi hosszan. Még mielőtt bárki is megijedne, Csanád egy cseppet se sírt, az eset után fél órával értem az iskolához, ahonnan nevetgélve és ugrándozva jött ki. Még azt se bánta, hogy le kellett vágni a haját újra rövidre - amit éppen növesztett- mert viccesen nézett volna ki a kopasz folttal, amit azért kellett kivágni, hogy össze tudjam erősen ragasztani a sebet. Alaposan kimostam, lefertőtlenítettem, szépen meggyógyult. Csanád megnőtt az iskolatársai szemében, azóta már kétszer volt vendégségben iskola után, és láthatóan jobban érzi magát.

A húsvéti két hét(!) villámgyorsan eltelt. Sajnos az idő nem kedvezett a kirándulásnak, de azért sikerült egy tengerparti sétát beiktatnunk. Húsvét hétfőn az elmúlt évhez hasonlóan tojásvadászatot tartottunk, ami a zuhogó eső, és a lakásban lakó nyúl miatt a szobákban volt. A sonka, a tojások, a közös festegetés ezúttal sem hiányozhatott. És én, aki elég kicsi korától utálja a locsolkodást nagyon jól megvoltam nélküle is.

Csanád 8 éves lett, és szülinapjára egy renault cliot (na jó azt én), és igazi bulit kapott. Újra költözés előtt állunk, és újra stresszben vagyunk a közelgő magyar vizsgák miatt.  Szóval szerencsére nem unatkozunk.

TANULÁS, VIZSGA MAJD A HÉTKÖZNAPOK

TANULÁS, VIZSGA MAJD A HÉTKÖZNAPOK

Senki sem mondta, hogy könnyű lesz, egy percig se gondoltam, de azt se hogy ilyen nehéz. Az iskolában tanult lecke kikérdezése és egy új tananyag megtanítása mérföldekkel van egymástól. A pedagógusi munka nehézségeivel eddig is tisztában voltam, és azzal is hogy saját gyereket tanítani nagyon nehéz. Egy dologgal viszont nem számoltam: A tinik kézzel lábbal tiltakoznak a tanulás ellen. A kicsikkel haladtam, nem is volt probléma, csak Csanád írásával. Nehéz dolog kétféle betűkészletet kétféle írásmódot megtanulni, és a legfontosabb nem összekeverni. Egy hetedikes lázadó serdülővel viszont több nehézség adódik. Első: minek tanulni magyart???- nem látja a fontosságát, tehát csakazért se raktározza el az ismereteket. Pár hét távolából semmire sem emlékszik. Második: felügyelet nélkül a kapott anyagot nem hajlandó megtanulni. Harmadik: ott húzza ki magát a feladatok alól ahol csak lehet, azaz bármi mást csinál csak azt nem amit kell.

Folyamatosan emlékeztetnem kell magamat arra, hogy én is voltam ebben a korban, és arra is, hogy annak ellenére, hogy tanulni nem akar, Tamás alapvetően jó gyerek. Sok kortársa 14 évesen már túl van az első cigarettán, az első alkoholmámoron, és manapság az első füves cigin, vagy discodrogon. Csavarognak, hazudoznak, folyamatosan bajba keverednek. Azt hiszem, otthon már jelentkezne ezek közül néhány.

Otthon… érdekes ez a szó. Már használom az itteni otthonunkra is, de úgy hogy Magyarországot is otthonnak hívom. Már kezdem felfogyni, mit jelent egy másik kultúrában élni. Itt mindenkik egy másik énjét ismerik, hisz senki sem képes -még tökéletes nyelvtudással sem-ugyanaz az ember lenni mint a saját hazájában. Hiszen itt bármennyire elfogadják a külföldieket, másképpen kezelik, mint a honfitársaikat, és mi a bevándorlók is másképp állunk az őslakossághoz.

Én otthon a munkahelyemen beszédes, mindenbe belefecsegő, folyamatosan érdeklődő típus voltam. Itt a nyelvi nehézségek miatt kezdetben egyáltalán nem kerestem a társaságot, ha kérdeztek válaszoltam, csak ritkán kezdeményeztem beszélgetést. Most már nyitottabb vagyok, de távolról sem az a Klári aki voltam. Az itteni Klara egy másik. És érdekes, mennyire másképpen látom a hozzám hasonló típusokat itt. Észrevettem néhány hibáimat amiket eddig nem értettem miért probléma másoknak. Ez nagyon nagy tanulság, örülök hogy megtapasztalhatom.

Az élet ugyanúgy folyik, de most több szemszögből szemlélem. A havas napok egészen 3(!) napig tartottak, de ezalatt valóban felborult az élet. Hétfőn kezdődött, csütörtökön csak néhány nagyobb hóemberből maradt apró koszos hódombocska emlékeztetett a havazásra. A hegyekben viszont megmaradt a hó, szombati kirándulásunkkor még 50(!)cm körül volt. Nagyon élveztük, hogy a kissé megolvadt majd megkeményedett felső réteg mikor szakad be alattunk, és süllyedünk el néha akár combközépig a hóban. A táj csodaszép volt, a hegyek -melyeken itt már csak kövek vannak- teljesen fehérek voltak, akár az örök hó birodalmában. És még milyen furcsa volt a szikrázó napsütésből és 10-12 fokból fél óra autózás után a havas tájakon találni magunkat… Azt hiszem ez mindannyiunknak maradandó élmény lett.

Sára névnapjára egy elektromos zongorát kért és kapott. Azóta a család összes tagja próbálgatja tudását kisebb nagyobb sikerrel. Ami viszont tény, hogy Sárának igen jó hallása van, mert -igaz hogy csak egy újjal, de- tökéletesen megtalálja a dallamot a megfelelő helyen.

Az idő nagyon gyorsan telik, ha szorít a határidő, egykettőre elérkezett a vizsga időpontja. Sima repülőutunk volt, Csabi szüleinél aludtunk az első este Pesten. Magyarországon is friss hó fogadott minket. Másnap sikerült elintéznem néhány fontos dolgom, és találkoztam közben régi ismerőseimmel. Sajnos most is akadt néhány aki kimaradt, vagy mert nem tudtam elérni vagy mert idő szűkében voltam. Délután már Isaszegen voltunk, és a gyerekek rögtön beálltak szánkózni. Kiderült, idén ez volt az első igazi szánkózóidő, szóval nem maradtak le semmiről. Másnap végigjártuk a tanárokat, megbeszéltük a másnapi vizsgák idejét. Sajnos, nagy-nagy bánatomra Tamásnak a tanárjait meg kellett kérnem, hogy most ne vizsgázzon, mert az esti és a reggeli gyors ismétlések alkalmával derült ki számomra, hogy vajmi kevés információ maradt meg a fejében. Gondolkoztam azon, hogy ez csak a félév, akár kaphat elégtelen osztályzatot is, ami tanító jellegű lehetne a számára, de végül a kudarc elkerülése végett inkább hagytam, hagy legyen egy kicsit a régi osztályával együtt felhőtlenül. Kedd este érkeztünk, szerdától péntekig voltunk Isaszegen, szerencsére sok mindenkivel sikerült találkoznunk. Péntek este még visszamentünk Pestre, hogy összefussunk a gyerekek ottani barátaival, ha csak egy órácska erejéig is, aztán indultunk kocsival Miskolcra a szülővárosomba. Itt természetesen megint az aggódó rokonság fogadott akik még mindig nem érzik át az utunk fontosságát. Nem haragszom rájuk, hisz csak aggódnak, azt viszont nehezen viselem, hogy úgy gondolják, hogy nem vagyok önmagam, hazudok saját magamnak, és elképzelnek rólam egy képet ami semmiben sem hasonlít rám. Megértem már ezt máskor is, mégis minden alkalommal nehéz elfogadni bármennyire igyekszem is.

Nagyon szeretem a családom, minden tagja -legyen az vérszerinti, vagy azok társa- fontos a számomra, és tudom, bármikor számíthatok rájuk, ami nagy adomány az élettől. Remélem sokáig így marad.

A hétvége hamar elszállt, és hétfőn már várt minket az újabb repülőút. A gyerekek természetesen nehéz szívvel én pedig nagyon fáradtan, de mégis mindenki feltöltődve indult. Az újabb hóesés kicsit izgalmassá tette az utat, mivel ez volt az első alkalom, hogy 200 km-ről indultunk a reptérre. Véget nem érő utazó nap volt. Egyik országból a másikba, az öreg kontinensről egy kis szigetre, télből a tavaszba repültünk. Folytatódtak itteni megszokott hétköznapjaink, a már megszokott új életünk.

Szerencsére a benzinkúthoz sokszor hívtak be extra munkára, ami aztán egyszer csak sok lett. Éppen Carlowba készültünk, amikor csöngött a telefon. Úgy döntöttem azt a pénzt amit ezért a napért fogok kapni gyorsan elköltöm a gyerekekre. Csabi pókot szeretett volna venni, én meg régen gondolkodtam valami kisállaton. Másfél óra tanakodás után úgy döntöttem, hogy Sára megkapja álmai nyusziját. Eredetileg egy tengerimalacot néztünk ki, de az utolsó pillanatban kiderült, hogy az már eladták, de megbeszéltük, hogy a következő alkalommal Csanád megkapja, és elfér a nyusi mellett. A sógorom két szibériai aranyhörcsögöt vett, akik azonnal, ahogy bekerültek új helyükre, nagyon komolyan egymásnak estek. Némi internetes böngészés elég volt ahhoz, hogy kiderüljön, ezek a hörcsögök nem szeretnek osztozni a területen. Így- Tamás legnagyobb örömére- az egyik felkerült a gyerekekhez. Az udvaron álló rossz hűtő zöldséges rekesze kiváló zug lett a számára. A családunk újabb 2 fővel gyarapodott. Egy hete igen nagy a nyugalom nálunk. Elég elfoglaltság lett otthon. Viszont, hogy továbbra se legyen minden egyszerű nehezítésként egyszerre érkezett meg a kéthavi villanyszámla, a negyedéves kukadíj, fogyott el a kerozin (vasárnap reggelre, és csak kedden tudtak hozni újat) és fenyegető közelségben van az albérleti díj fizetése is. Hát… az élet úgy szép ha zajlik, de azért a nehézségeket néha szívesen elkerülném.

HÓÓ HÓÓÓÓ HÓÓÓÓÓ!!!!!!

HÓÓ HÓÓÓÓ HÓÓÓÓÓ!!!!!!

Hát ez is lehetséges.... beleestünk a száz évben egyszeri hóesésbe. Azaz minden fehér, és gyönyörű, hatalmas pelyhekben esik a hó egy egész napja.

Elég furcsa volt ez a nap, megér egy bejegyzést. Vasárnap hideg de napos idő volt, és autót vásároltunk. Ugyanis szegény KIA megadta magát szombat reggel, nem indult. A szerencse a szerencsétlenségben hogy pont most kaptunk meg egy családtámogatást visszamenőleg, és abból futotta az újra (14 éves Toyota Scarlett). A hétfőt úgy terveztem hogy elmegyek reggel dolgozni egykor végzek, megyek tovább Carlowba átiratni a biztosítást erre az autóra, és akkor már használhatom. Hihetetlen, de a KIA meggyógyult (a történetből azt szűrték le az okosok, hogy beázott a gyújtáselosztó, tehát előbb utóbb teljesen feladja) tehát azzal akartam elindulni reggel. Volt egy kicsi hó, volt ilyen már máskor is, gyorsan fel is költöttem a két nagyobb gyereket, hogy nézzék meg, mert mire ők ébrednek biztos elolvad. Háááát, nagyot tévedtem. A rádió percről percre több balesetről számolt be, aztán arról hogy nem indulnak a buszok, tehát az iskolabuszok sem. Majd sorolta az iskolákat, amelyek zárva vannak. Gyors telefon a családnak, figyeljék, hátha a miénk se nyit ki. Csabi hitetlenkedett, hogy mit akarnak 5 cm hótól. Az iskola működött, de mint később kiderült egész nap senkit sem engedtek az udvarra. (Az extra óvatosságról már írtam, de azért emlékeztetőül pl. ha jegyes a terület, azt lebólyázzák és tiltott terület, ha valaki elesik, hárman ápolgatják, meg hasonlók) A Carlow-i utamból nem lett semmi, mert egy kollégám, aki Dublinba lakott, nem mert nekiindulni az útnak (jogosan, hiszen szerintem az írek 99%-a soha nem vezetett hóban, itt téligumit sem használnak) és felajánolttam hogy maradok helyette (reggel 7 től este 10-ig 2 óra pihenővel is húzós volt) Na azért nagyon jól szórakoztam. Az írek többsége nagyon vidám volt, még a felnőttek is hógolyóztak. A huszonévesek egész nap kint voltak, akik dolgoztak azok este csatlakoztak hozzájuk, nagyon jó hangulat volt.

Furcsa az ír hóesés. Ha otthon egész nap esik 30-40 cm hó lesz. Itt esett aztán egy pillanat múlva sütött a nap, és szinte minden elolvadt, majd amilyen gyorsan jött úgy vége is lett és esett megint. Újabb napsütés, újabb hó, hol kevesebb hol több, de az 5 cm-t nem haladta meg napközben. Bár az idő lassan haladt, csak eltelt valahogy a nap. Este 8 felé aggódó kollégák jelentek meg, és mondták, hogy a Tullow egyetlen útján sokan nem tudnak felmenni, annyira csúsznak a kerekek a jegyes meredek úton. Mondták, menjek most haza, hívják a főnököt, bezárjuk a boltot. Mondtam nekik, nem kell félni, otthon nem egyszer kellett hóban, jégen autóznom (még ha nem is sokszor) De nagyon jól esett az aggodalmuk, hát még amikor felajánlották, aludjak náluk. Végül maradtam és haza is értem, az addigra 15 cm-es hóban, mivel ugye sötétben nincs napsütés...). Csak a keddi beosztásomat cseréltem el, én megyek délután, akivel ma dolgoztam, ő nyit.

Közben a gyerekek megépítették az első igazi ír hóemberjüket, és nagyon fel voltak dobódva. Keddre szabadnapot engedélyeztem nekik, hiszen tudom, sokan nem fognak elindulni reggel, úgy sem lesz igazi tanítás, és... ilyet sem csináltam még sose) Aztán ha már úgy is benne voltam a munkába, nekiesetem a kocsibeállónak, hogy ellapátoljam a havat. Csak egy apróság hiányzott... a hólapát. A seprű már a délutáni lapátolásnál eltört, nem súlytologatásra tervezték, ugye. Mi legyen.... hát fogtam a szemeteslapátot... nem kis munka volt, de igen büszke voltam magamra, és már előre sajnálom azokat, akik ezt nem tették meg, példának okáért az összes szomszédunk. 

Viszont holnap jóóóó sokáig alszunk, aztán a gyerekek csak hagy havazzanak, majd tanulunk egy kis magyart és megyek dolgozni. Délutánra már esőt mondanak ki kell élvezni ezt a ritkaságot.

2009… VAJON MIT HOZ AZ ÚJ ÉV?

2009… VAJON MIT HOZ AZ ÚJ ÉV?

Jó rég nem írtam megint, az év vége nagyon sűrűre sikeredett, de nem panaszkodom, jó volt ez így. 2009 van már… hihetetlenül gyorsan elszállt az előző év.

Munkaügyben eddig nem történt komolyabb változás, bár semmi sem biztos most sem. A hotel úgy néz ki nem zár be, de januártól kevés órában dolgozunk (én pl. heti 1-3 nap alatt összesen 4-8! órát) Sok embert elküldtek már, néhánnyal jó kapcsolatban voltam, hiányoznak.

A benzinkútnál is kicsi a forgalom, de ott azért még van heti 20 órám egyelőre.

Karácsony környékén Csabi is dolgozgatott, én meg 25-26 kivételével minden nap. Volt hogy csak 3 órát, de akkor is be kellett menni. A legrosszabb 24-én volt, (akkor este 8-ig voltam) a legnehezebb szilveszterkor, amikor 31-én 14 óra munka után (este 11-ig) reggel 6-10-ig vissza kellett mennem a hotelbe.

A nagyobb betegségek ezen a tél eddig elkerültek minket, Csabi volt december elején 2 hétig lázas, aztán karácsony előtt Tamás és Csanád is néhány napot, majd én 24-én estére, bár egy éjszaka alatt kialudtam. Januárban egy kis nátha a gyerekeknek, sose legyen nagyobb bajunk.

A Jézuska az idén nagyon nagylelkű volt a családunkkal. Nálunk az a szokás, hogy a Jézuska mindenki nevében-szülők, nagyszülők- hozza az ajándékokat. Idén közösen Laptopot, Xbox360 számítógépes játékot, TV-t, (hozzá asztalkát) Teleszkópot, könyveket hozott. Mindenki elégedett volt, azt hiszem, ez volt az első eset… a szokásos menü is megvolt, hal, töltött káposzta, beigli, szaloncukor.

Karácsony előtt kiderült, hogy nem engedik el Csanád kórházi költségeit, újabb kérvényt írtunk, ha mást nem is talán nyerünk újabb néhány hetet, és valószínűleg részletekben törleszthetünk.

Az ünnepek a sűrű beosztás ellenére jól teltek, party party hátán volt nálunk ezekben a hetekben. Szilveszterkor elég nagy társaság gyűlt össze, és eléggé sajnáltam hogy csak néhány órát lehettem a részese. Természetesen a menü elkészítése, és a takarítás csak rám maradt… Volt virsli (saláta), pezsgő, lencse, ahogy kell.

Az ír ismerőseim felfedeztek egy új magyar boltot, akik bármekkora mennyiséget házhoz szállítanak, és a hungarikumokon kívül (pl téliszalámi, túrórudi) van gesztenyepüréjük, sóskájuk is amit itt égen földön kerestem de sehol sem találtam. Sajna karácsonyra nem sikerült összehozni a rendelést, de ami késik nem múlik.

Nagy nagy bánatomra, közeli ismerőseim közül páran megint hazamentek. Nagyon fognak nekem hiányozni, most érzem én is milyen, amikor valaki aki közel áll hozzám, nem lesz napi kapcsolatban velem. Hiszen bizony más, az amikor nem én megyek, hanem tőlem mennek el.

Újra volt színházlátogatás Dublinba az iskolánkba, és idén már Csanád is mehetett. Nagyon jól érezték magukat, és most már sokat megértettek a darabból. Csanádnak különösen jól jött ki ez az időszak, mert másnap születésnapi bulira volt hivatalos, amit a Carlow-i játszóházban tartottak. A gyerekekkel készülünk a félévi vizsgákra, de nagyon nehéz, amikor közben itt is teljesíteniük kell. Sok a veszekedés emiatt, hiszen nem értik még meg, hogy mindez az ő érdekükben történik, hogy talán jobb, könnyebb jövő elé nézzenek. Sajnos még mindig napi téma a „Miért kell nekünk itt lenni?” de ennek ellenére úgy érzem, már lényegesebben könnyebb mindenkinek. Február közepén egy egész hetünk lesz ezúttal otthon, remélem most lesz alkalmam találkozni az otthoni szeretteimmel. Sajnos mostanában igen későn jutok csak gép közelébe esténként, így jó régen nem beszélgettem már online. Az emailek is elmaradtak, hiányzik egy-egy hazai baráti szó.

Lett magyar TV-nk, számtalan magyar csatornánk. Egyelőre igen vicces újra nézni a megszokott arcokat, és műsorokat másfél év kihagyás után. Mindenesetre igazán jól érezzük magunkat, amikor van egy kis időnk leülni a TV elé.

Egy kis időjárás is… hááát, most fáztunk rendesen. Az írek nagyon jól érzik magukat 10-15 fokban, de egy kicsi lehülés, és mindenki fázik, néhány fok mínusz és előkerülnek a sálak, kesztyűk, sapkák, nagykabátok. Decemberben ritka volt az a reggel, amikor nem fagyott, és volt néhány nap januárban, amikor egész nap fagypont alatt volt a hőmérséklet. Igazi káoszhelyzet volt, de érdekes módon senkit sem láttam, akik nagyon szörnyülködtek volna, csendben tűrtek. Néhány vicces dolog azért volt… A benzinkútnál elromlott a fűtés, így bizony elfagytak a vízvezetékek, pár napig nem volt vizünk, nem működött a kávé és teagép,és biza az írek az angolokhoz hasonlóan sok sok kávét, teát isznak. Elég nagy kiesés volt, sok vásárlót elvesztettünk. A nagyobb baj a Csabi kocsijával történt, mert volt egy hűtőcsere benne, de akkor nem került fagyálló bele, így nem csak a hűtő de a motor is szétfagyott…sajnos túl sok javítást igényelt volna, így a bontóba került. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a régi kocsiját sikerült megjavítani, így van mááásik. Már csak nekem kéne megoldani az autóproblémámat, mert szegénykének már alig van ép része, lassan minden tönkremegy benne. De nem mondhatok rá rosszat, igen sokat mentünk vele, jól kiszolgált minket.

Az iskolában a jeges napokon bójákkal kerítették el a síkos részeket. Ez is vicces volt számunkra, akik ahhoz vagyunk szokva, hogy a legjobb téli játék a jégen csúszkálni. A közlekedés is nagyon lassú volt, hiszen az itteni sofőrök nem nagyon ismerik a jeges utakat…

A táj elvesztette szép zöld színét, minden ugyanolyan szürke lett mint az otthoni télben. De nem baj, néhány héten belül elkezd virágozni a természet….