GONDOLATOK
Mostanában sokat tűnődöm azon,
miért is élünk 2500 km-re az otthonunktól. Az ír életnek sok előnye és hátránya
is van.
Az előnyöket sokan nem értik…
de azért vannak. Az elsődleges szempont az, hogy mindenki megtanuljon angolul,
nem iskolai szinten, hanem hétköznapi használati szinten. Itt természetesen a
legfontosabb az, hogy a gyerekek jól tudják beszélni az angolt, még ha az ír
kiejtéssel is. A másodlagos, de az élethez elengedhetetlen a továbblépés
lehetősége. Sajnos az otthoni élet annyira kilátástalan most, hogy ott szinte
mindenki csak vegetál legjobb esetben. És még nem említettem azt, hogy új
kultúrát, új embereket, új dolgokat ismerhetünk meg. Nap mint nap tanulunk, jár
az agyunk folyamatosan. Természetesen mindez nem lehetséges befektetés nélkül,
és természetes velejárója az, hogy néha nehezebb az élet mint otthon. És akkor
el is érkeztünk a hátrányokhoz.
Bizony nehéz dolog új életet
kezdeni, mert a kezdeti lendület, az újdonság varázsa hamar elvész a
hétköznapokon. Sajnos mostanában kevesebbet tudunk kirándulni, mert eleinte az
iskola, majd a munkám, aztán az időjárás hátráltatott minket. Bizony az ír
időjárást néha nehéz szeretni. Mivel alapvetően lakásban élők vagyunk, és
keveset szoktunk a kertben lenni, ez általában nem okoz gondot. A nagy szél
általában este jön, és éjjel kitombolja magát. De a szél és az eső, a sötét
borús napok sokszor elkedvetlenítik az embert, de a hihetetlen gyorsasággal
változó idő azért sokszor kárpótol. Volt, hogy a szivárvány a kertünkből indult
az ég felé, és láttunk olyan gyönyörűséges dupla szivárványokat, amit eddig még
sohasem. Volt hogy a szikrázó napsütésből percek alatt vihar, jégeső, hózivatar
lett, majd rövidesen újra napsütés.
Nekem hiányzik a beszélgetés,
bár az is igaz, hogy nem hiányzik az, hogy, átvegyem a beszélgetőtárs
hangulatát. Az utóbbi időben otthon annyi szomorúságot és keserűséget éltem át
így, hogy eleinte még a beszélgetések sem hiányoztak. Hiányoznak a hozzám
közeli emberek, és szomorúan veszem tudomásul, hogy egyre ritkábban írnak,
sokszor nem is válaszolnak a leveleimre. Talán el kellene engednem a múltat, és
csak a mára, a jövőre koncentrálni… Szerencsére megismertem már itt élő
magyarokat, és remélem hogy idővel egyre több ismerősöm, talán barátaim is
lesznek. A gyerekeknek magyar gyerektársaság hiányzik, és magyar mesék. Hiába
hoztuk el a 100-nál is több DVD gyűjteményünket, mára bizony megunták az
összeset.
A bizonytalanság, ami elől
mindig menekültem, itt egyelőre sajnos folyamatos. Természetesen ezt tudtuk, és
vállaltuk, de nekem nehéz. Az meg csak nehezíti hogy mivel én találtam előbb
munkát, így a családfenntartás felelőssége is rám hárul. Bizony, nem
csodálkozom már a családapák feszültségén…
De tavasz van, melegszik az
idő, az itteni zöld táj még zöldebb lesz. Nyílnak a virágok, megújul a
természet, és talán mi is előre mozdulunk. Jó volt újra látni a barátainkat,
találkozni ír magyar családokkal, jó hogy jön a húsvét és vele a 2 hetes
iskolaszünet, és az anyukám. Sok volt a hideg, amit tetézett, hogy a szeles idő
a házunkból is kifújta sokszor a meleget (a legendásan rossz ír szigetelésnek,
és szimpla üvegeknek köszönhetően) Sok volt a munkám „elvesztése”, a család
megbetegedése, és a hétköznapokba süllyedés érzése, a gyerekek honvágya;
együtt.
Mostanában nem gondolok bele a
jövőbe, keveset álmodozom. Egyetlen álomképem van csupán az, hogy néhány évig
itt éljünk a saját házunkba, és olyan tudással menjünk majd valamikor haza,
amit majd otthon is kamatoztatni tudjunk.