TANULÁS, VIZSGA MAJD A
HÉTKÖZNAPOK
Senki sem mondta, hogy könnyű lesz, egy percig se gondoltam, de azt se
hogy ilyen nehéz. Az iskolában tanult lecke kikérdezése és egy új tananyag
megtanítása mérföldekkel van egymástól. A pedagógusi munka nehézségeivel eddig
is tisztában voltam, és azzal is hogy saját gyereket tanítani nagyon nehéz. Egy
dologgal viszont nem számoltam: A tinik kézzel lábbal tiltakoznak a tanulás
ellen. A kicsikkel haladtam, nem is volt probléma, csak Csanád írásával. Nehéz
dolog kétféle betűkészletet kétféle írásmódot megtanulni, és a legfontosabb nem
összekeverni. Egy hetedikes lázadó serdülővel viszont több nehézség adódik.
Első: minek tanulni magyart???- nem látja a fontosságát, tehát csakazért se
raktározza el az ismereteket. Pár hét távolából semmire sem emlékszik. Második:
felügyelet nélkül a kapott anyagot nem hajlandó megtanulni. Harmadik: ott húzza
ki magát a feladatok alól ahol csak lehet, azaz bármi mást csinál csak azt nem
amit kell.
Folyamatosan emlékeztetnem kell magamat arra, hogy én is voltam ebben
a korban, és arra is, hogy annak ellenére, hogy tanulni nem akar, Tamás
alapvetően jó gyerek. Sok kortársa 14 évesen már túl van az első cigarettán, az
első alkoholmámoron, és manapság az első füves cigin, vagy discodrogon.
Csavarognak, hazudoznak, folyamatosan bajba keverednek. Azt hiszem, otthon már
jelentkezne ezek közül néhány.
Otthon… érdekes ez a szó. Már használom az itteni otthonunkra is, de
úgy hogy Magyarországot is otthonnak hívom. Már kezdem felfogyni, mit jelent
egy másik kultúrában élni. Itt mindenkik egy másik énjét ismerik, hisz senki
sem képes -még tökéletes nyelvtudással sem-ugyanaz az ember lenni mint a saját
hazájában. Hiszen itt bármennyire elfogadják a külföldieket, másképpen kezelik,
mint a honfitársaikat, és mi a bevándorlók is másképp állunk az őslakossághoz.
Én otthon a munkahelyemen beszédes, mindenbe belefecsegő, folyamatosan
érdeklődő típus voltam. Itt a nyelvi nehézségek miatt kezdetben egyáltalán nem
kerestem a társaságot, ha kérdeztek válaszoltam, csak ritkán kezdeményeztem
beszélgetést. Most már nyitottabb vagyok, de távolról sem az a Klári aki
voltam. Az itteni Klara egy másik. És érdekes, mennyire másképpen látom a
hozzám hasonló típusokat itt. Észrevettem néhány hibáimat amiket eddig nem
értettem miért probléma másoknak. Ez nagyon nagy tanulság, örülök hogy
megtapasztalhatom.
Az élet ugyanúgy folyik, de most több szemszögből szemlélem. A havas
napok egészen 3(!) napig tartottak, de ezalatt valóban felborult az élet.
Hétfőn kezdődött, csütörtökön csak néhány nagyobb hóemberből maradt apró koszos
hódombocska emlékeztetett a havazásra. A hegyekben viszont megmaradt a hó,
szombati kirándulásunkkor még 50(!)cm körül volt. Nagyon élveztük, hogy a kissé
megolvadt majd megkeményedett felső réteg mikor szakad be alattunk, és
süllyedünk el néha akár combközépig a hóban. A táj csodaszép volt, a hegyek
-melyeken itt már csak kövek vannak- teljesen fehérek voltak, akár az örök hó
birodalmában. És még milyen furcsa volt a szikrázó napsütésből és 10-12 fokból
fél óra autózás után a havas tájakon találni magunkat… Azt hiszem ez
mindannyiunknak maradandó élmény lett.
Sára névnapjára egy elektromos zongorát kért és kapott. Azóta a család
összes tagja próbálgatja tudását kisebb nagyobb sikerrel. Ami viszont tény,
hogy Sárának igen jó hallása van, mert -igaz hogy csak egy újjal, de-
tökéletesen megtalálja a dallamot a megfelelő helyen.
Az idő nagyon gyorsan telik, ha szorít a határidő, egykettőre
elérkezett a vizsga időpontja. Sima repülőutunk volt, Csabi szüleinél aludtunk
az első este Pesten. Magyarországon is friss hó fogadott minket. Másnap
sikerült elintéznem néhány fontos dolgom, és találkoztam közben régi
ismerőseimmel. Sajnos most is akadt néhány aki kimaradt, vagy mert nem tudtam
elérni vagy mert idő szűkében voltam. Délután már Isaszegen voltunk, és a
gyerekek rögtön beálltak szánkózni. Kiderült, idén ez volt az első igazi
szánkózóidő, szóval nem maradtak le semmiről. Másnap végigjártuk a tanárokat,
megbeszéltük a másnapi vizsgák idejét. Sajnos, nagy-nagy bánatomra Tamásnak a
tanárjait meg kellett kérnem, hogy most ne vizsgázzon, mert az esti és a
reggeli gyors ismétlések alkalmával derült ki számomra, hogy vajmi kevés
információ maradt meg a fejében. Gondolkoztam azon, hogy ez csak a félév, akár
kaphat elégtelen osztályzatot is, ami tanító jellegű lehetne a számára, de
végül a kudarc elkerülése végett inkább hagytam, hagy legyen egy kicsit a régi
osztályával együtt felhőtlenül. Kedd este érkeztünk, szerdától péntekig voltunk
Isaszegen, szerencsére sok mindenkivel sikerült találkoznunk. Péntek este még
visszamentünk Pestre, hogy összefussunk a gyerekek ottani barátaival, ha csak
egy órácska erejéig is, aztán indultunk kocsival Miskolcra a szülővárosomba.
Itt természetesen megint az aggódó rokonság fogadott akik még mindig nem érzik
át az utunk fontosságát. Nem haragszom rájuk, hisz csak aggódnak, azt viszont
nehezen viselem, hogy úgy gondolják, hogy nem vagyok önmagam, hazudok saját
magamnak, és elképzelnek rólam egy képet ami semmiben sem hasonlít rám.
Megértem már ezt máskor is, mégis minden alkalommal nehéz elfogadni bármennyire
igyekszem is.
Nagyon szeretem a családom, minden tagja -legyen az vérszerinti, vagy
azok társa- fontos a számomra, és tudom, bármikor számíthatok rájuk, ami nagy
adomány az élettől. Remélem sokáig így marad.
A hétvége hamar elszállt, és hétfőn már várt minket az újabb repülőút.
A gyerekek természetesen nehéz szívvel én pedig nagyon fáradtan, de mégis
mindenki feltöltődve indult. Az újabb hóesés kicsit izgalmassá tette az utat,
mivel ez volt az első alkalom, hogy 200 km-ről indultunk a reptérre. Véget nem
érő utazó nap volt. Egyik országból a másikba, az öreg kontinensről egy kis
szigetre, télből a tavaszba repültünk. Folytatódtak itteni megszokott
hétköznapjaink, a már megszokott új életünk.
Szerencsére a benzinkúthoz sokszor hívtak be extra munkára, ami aztán
egyszer csak sok lett. Éppen Carlowba készültünk, amikor csöngött a telefon.
Úgy döntöttem azt a pénzt amit ezért a napért fogok kapni gyorsan elköltöm a
gyerekekre. Csabi pókot szeretett volna venni, én meg régen gondolkodtam valami
kisállaton. Másfél óra tanakodás után úgy döntöttem, hogy Sára megkapja álmai
nyusziját. Eredetileg egy tengerimalacot néztünk ki, de az utolsó pillanatban
kiderült, hogy az már eladták, de megbeszéltük, hogy a következő alkalommal
Csanád megkapja, és elfér a nyusi mellett. A sógorom két szibériai
aranyhörcsögöt vett, akik azonnal, ahogy bekerültek új helyükre, nagyon
komolyan egymásnak estek. Némi internetes böngészés elég volt ahhoz, hogy
kiderüljön, ezek a hörcsögök nem szeretnek osztozni a területen. Így- Tamás
legnagyobb örömére- az egyik felkerült a gyerekekhez. Az udvaron álló rossz
hűtő zöldséges rekesze kiváló zug lett a számára. A családunk újabb 2 fővel
gyarapodott. Egy hete igen nagy a nyugalom nálunk. Elég elfoglaltság lett
otthon. Viszont, hogy továbbra se legyen minden egyszerű nehezítésként
egyszerre érkezett meg a kéthavi villanyszámla, a negyedéves kukadíj, fogyott
el a kerozin (vasárnap reggelre, és csak kedden tudtak hozni újat) és fenyegető
közelségben van az albérleti díj fizetése is. Hát… az élet úgy szép ha zajlik,
de azért a nehézségeket néha szívesen elkerülném.
