HÓ HÓÓ HÓÓÓ …JAJ
Amennyire örültem néhány éve az ír hónak, annyi bosszúságot okoz most
nekem. Mert ugyan én tudok vezetni szörnyű útviszonyok között is, de itt
valóban megáll az élet. Én nem tudom, hogy mások ezt hogy oldják meg, de ha
Csabi nem lenne itthon, nem tudom hogy mit csinálnánk a gyerekekkel. Ugyanis… december elején leesett az első nagyobb hó,
Rathvillyben 40-50 cm -ami még otthon is nehézséget okozna-, bezártak az
iskolák majd két hétig, és kihaltak az utcák. Még szerencse, hogy a nagy hóesés
előtt két nappal volt Tankcsapda koncert Dublinban, amivel teljesítettem Tamás régi vágyát. A legjobb
időben, mert Tamás újra mélypontra került, olyannyira hogy most valóban
megijesztett.
Koncert… ez egy érdekes történet. Bevallom, már nem rajongom ezen
zenéért (bár szeretem jónéhány számát), de a fülhallgatós időszak előtt mégis
kénytelen kelletlen hallgattam eleget itthon. Tamás kb. 5 éves korától imádja,
amikor a „menyországturisztra” ugrált az ágyon. Aztán itt kint igazi rajongóvá
vált, szerintem az összes létező letölthető számot megszerezte. És itt meg is
állhatnánk, rendes anyuka elviszi a kisfiát koncertezni résznél… de az
érdekesség még hátra van. Szóval, amikor 16 évesen elkezdtem lázadni, sokat
jártam koncertekre, házibulikba. A Tankcsapda akkoriban kezdett el koncertezni
Debrecenen kívül. Voltam művházas olyan 300 körüli szinte baráti társaságú
buliban, meg fesztiválok esti nagykoncerjén is. Nem tudom miért, de nekem
mindig a kisközösséges koncertek vonzottak, ezért voltam állandó résztvevője az
Isaszegi Művészeti Napok Bakterházas estéinek is, amik mindig felejthetetlen élményt
jelentettek nekem. Hát… kaptam is egy pár megjegyzést, hogy úgy tomboltam, mint
a tinik… de az az igazság nem bántam, mert én tudtam ezen az estén teljesen
elengedhetem magam, mit anno amikor még csak gyerek voltam, amikor még nem
ültek a nyakamon a felnőttkorral érkező felelősségek, gondok. Szóval, mint
köztudott ezen együttes az elmúlt több mint 20 évben Magyarország első számú
rockbandájává küzdötte fel magát. Óriási tömegek előtt koncerteznek, de a
Dublini este teljesen eltért ezektől… újra kiskoncert mint a kezdetek kezdetén,
kézzelfoghatóan. Különleges alkalom volt… de igen kalandos. Ugyanis aznap este
kezdődött a havazás első hulláma, ötvennel araszoltunk az autópályán zuhogó
hóban. 2 és fél óra alatt már fel is értünk… (1 óra helyett) közben azon
aggódtam, hogy az amúgy is fékmániás írek mikor futnak belém, mikor csúsznak át
a sávomba, mikor akadnak el… szóval rendesen megizzadtam, na. Parkolót találni
a belvárosban a szombati éjszakában… hát igen nehéz ügy… mégis véletlenül
felfedeztünk egy aprócska eldugott helyet. A pubtól néhány lépésre… a metsző
hidegben és a hódaraesésben ez tökéletesnek látszott. A késés nem okozott
gondot, mert szerencsére még az előzenekar játszott, semmiről sem maradtunk le…
és a koncert… magával ragadott a hangulat, végigtáncoltam és ugráltam a két
órát. Közben néhányszor megfordult a fejemben, hogy 37 éves vagyok, és itt
sokan csak gondolatok, vagy pelenkások voltak, amikor én már Lukács hangjára az
első sorokban pogóztam… Naa jóóó most két sorral a kemény mag mögött maradtam…
na azért már már mégse könyökölök senkibe. Nagyon jó volt. Tamás elég lassan
oldódott, de végül az első sorokba került, és csaknem elkapta a bedobott
dobverők egyikét. Feldobottan mentünk vissza a kocsihoz… és… mit láttunk… 3
autó állta el a kijáratot. Próbáld megtalálni a tulajt a nagy dublini
éjszakában, amikor csak a közvetlen közelben van vagy 30 szórakozóhely. Először
dühös voltam, majd próbálkoztunk a riasztók beindításával, végül csak mulattam
az egészen szituáción, főleg mikor jött egy ír srác, aki szintén úgy járt mint
én.. neki egy kocsi állta el az útját. Már épp a rendőrség hívásán
gondolkodtunk, amikor visszatért a srác két barátjával, és kb. 1 óra húzás-vonás
után a jégnek köszönhetően arrébbtoltuk a befékezett autókat. Nagyon tetszett,
hogy ismeretlenül segítettek, úgy hogy akár ők mehetnek volna az első elmozdítása
után. Sosem fogom elfelejteni az üzenetét: a segítség a leglehetetlenebbnek
látszó helyzetekben is mindig megérkezik, főleg ha úgy gondolod, a dolgok
megoldódnak. Hazafelé kicsit rázós utunk volt, amit igazán magamnak
köszönhetek, ugyanis többszöri elhatározásom ellenére megint teljesen kimerülve
ültem a volán mögé. Ha Tamás nem kiabál rám többször, akkor valószínűleg nem
értünk volna haza egyben. De igazán jó élményekkel gazdagodtam, így egy cseppet
sem bánom az estét. El is határoztam, hogy figyelni fogom a magyar bulikat, és máskor
is megyek valamelyik nagyobb gyerekkel. Igen furcsa érzés volt itt Írországban
egy olyan helyen lenni, ahol szinte mindenki magyarul beszél körülötted.
Másnap reggelre elég rendes hótakaró fedte az utakat, hétfőn -11
foknál újra elfagyott a víz sok helyen, nagy meglepetésemre a frissen átadott
új benzinkútépületben is. Tavaly igen vicces volt víz nélkül mindent megoldani,
de ez egy sokkal nagyobb deli, rettenetesen nagy napi vízhasználattal… szóval
ez csak szenvedés volt, főleg fél dolgozói gárdával. Kedden délelőtt
hazaküldtek, miután órák óta szakadt a hó. Először mérges voltam, miért pont
én, de otthon 2 óra hólapátolás után (amit még 3-szor ismételtem meg a
következő napokban) már rájöttem.. jobban jártam így. Csütörtök reggelre a mi
környékünk teljesen megbénult. A hotel parkolójában (térdig érő hóban) csak az
én autóm árválkodott.
Igaz, a főutak 2 nap alatt tiszták lettek, viszont a mellékutakon azon
kívül hogy traktorok letömörítették (így igazi jégpályává alakították.. úr
Isten… hihetetlen) semmi sem történt. Arról ne is beszéljünk, hogy a tetőkön
nincs hófogó így hihetetlen mennyiségű fagyos hó zúdulhat az ember nyakába –a
műanyag eresszel együtt- ha nem vigyáz. Még mindig nincs hólapát, még mindig
nem takarítják a járdákat, viszont a leleményes autósboltosok (igaz hogy úgy
kell kikutatni őket) már árulnak téligumit és hóláncot is. Az pedig, hogy mi
várható olvadáskor… jobb ha bele sem gondolok. Azt már a saját bőrünkön
tapasztaltuk, hogy az utcánkban ledöngölt hó az erőteljes olvadás hatására kb
20-30 cm magas latyakká változott, fantasztikusan csúszóssá téve az amúgy is
keskeny utat… még szerencse hogy a hó rengeteg mindenkit elriasztott az
autózástól így valóban tizedére(!) csökkent a forgalom. És ezután jöhet az ár… Mivel Írország árvízvédelme az általam
látogatott területek 90%-ban a nullával egyenértékű, jobb ha felkészülök arra,
hogy ha megint becsukunk áradás miatt.
Egyébként így karácsony előtt… igen érdekesen alakul az élet a hó
nehezítettségével. Az írek komolyan gondolták a spórolást, hiszen összehasonlíthatatlan
hogy 2 évvel ezelőtt a vásárlók többsége benzin-chips-üdítő-csoki sokszor
cigaretta együttes vásárlásával 30 eut hagyott ott nálunk, most pedig sokszor
csak 10 euért tankolnak és semmit sem vásárolnak. És akkor képzeljük el a havas
időszakot… nincs iskola, mindenki ha teheti 4-5 napra előre vásárol, nem megy
dolgozni, shoppingolni… teljesen kihaltak az utcák. Hogy mi lesz a karácsonyi
nagy rohammal, nem tudom, de csak sejtem hogy idén először láthatunk az
otthonihoz hasonlító ingerült tömeget az utolsó napokban… majd kiderül.
Munka… és befejezem a sajnálkozást…
Szóval mint már említettem, új séfet kaptunk, aki napról napra
lehetetleníti el a munkánkat. Parancsolgat, beszabályozza a munkaidő összes
percét, oly módon, hogy ha megjelenik MOST csináld ezt-azt-amazt, nem
foglakozva azzal, hogy a másik feladatod befejezted-e, most menj el szünetre…
nem törődve azzal, hogy épp egy munkafolyamat kellős közepén vagy… elvárja a
rendet, de közben mosolyogva keresd a vevő tekintetét, nehogy egy pillanatig is
várjon… de közben főzzél és mosogass is… de egyszerre csak egy dologgal
foglalkozz… és mindezt azonnal ugorva, és teketóriázás nélkül teljesítve…
miközben a mosoly ne hervadjon le az arcodról… áááááááááááááááááá… na ez egy
tipikus példa arra hogy milyen logikátlanok az írek. És ha valaki azt gondolná,
hogy túlzok… annak üzenem: EZ NEM TÚLZÁS…
Szóval a séf a kezdeti „kedveljük Klárit” érzését átváltoztatta egyik
napról a másikra „utáljuk Klárit”-ra. Hogy mi történt, nem tudom, valószínű
közbejátszott a kis afférom a nagyfőnökkel. Ugyanis megkaptam a második
írásbeli figyelmeztetésemet, amit már a kirúgás követ. Hogy emlékeztessem
kedves olvasóim, az elsőt azért kaptam tavasszal, mert a szünetemről
visszajövet megszólalt a telefonom, ami fontos volt, én pedig kértem még 2
percet. (meg mondjuk lett volna még 10 is… ha jobban megnézzük) egyszóval a
munkahelyi telefoncsörgés miatt. (Az igazsághoz hozzátartozik hogy ez már a
sokadik eset volt, de ha a főnök ott volt sohasem válaszoltam…) Ezt meg… azért
kaptam, mert az egyik kollégámtól 50 centet kértem 1 eu helyett, egy olyan
szendvicsért, amiben egy kis paradicsomosbab volt. Én mondjuk anno az ilyesmit
ingyen adtam, vagy ettem, de ugye most sok a dolgozó és más a helyzet. Azért
előfordult már máskor is hogy délután, vagy rendszeres vásárlónak adtam néhány
centtel olcsóbban ételt, de szerintem ez teljesen belefér a jó marketingmunka…
arról nem is beszélve, hogy napi szinten a megszárad, elszakadt kenyérszeletek
és maradék bab többszörösét dobjuk ki a kukába. És… hogy mennyi lejárt
savatosságú nyersanyag végzi ugyanígy… egyszer összeadtam: heti 1000 eu volt,
mondjuk azóta ez már nem így van, de szerintem 200-500 eu körül mozoghat csak a
konyhában. Nah és ezután elkövettem azt a „hatalmas” hibát, hogy egy szünet
után beparkoltam a vásárlók parkolójába (gondoltam a maradék másfél óra nem
lesz gond) mivel a nagyfőnök keresztbeállt az utánfutójával a dolgozói résznél.
Ekkor már azt a szóbeli „fenyegetést” kaptam, hogy bármilyen probléma adódik...
kívül tágasabb. Nagyon rossz volt a pillanat, ugyanis a hormonszintem az
egekben volt (nah.. ez az ami érzek az „öregedésből” …egyelőre) és rendesen
vissza is beszéltem… Később gondoltam írok neki magánlevelet, de aztán történt
valami, ami megváltoztatta az elképzelésem: kirúgta a saját öccsét is… aki az
elmúlt másfél hónapban egyedül heti 7 napban reggel 7 től este 10-ig vitte a
Carlow-i üzletet… miután az egész dolgozói gárdát is elküldte a fent említett
„kedves” ember. Szóval… egyértelmű számomra hogy a pasi bekattant, úgyhogy
próbálom magam meghúzni, azaz nem visszadumálni. Nagyon rosszkor jött, így
karácsony előtt, de ez nem volt még minden. Egyik reggel telefonáltak: hol
vagyok, nem jövök dolgozni??? Én válaszoltam: nem, csak holnap… valaki átírta a
beosztást, és nem szólt nekem… olyannyira átírta, hogy a következő két hétben 3
napot fogok dolgozni. És ezzel idén
korábban kezdődik a szokásos elsőnegyedéves kuporgatós időszak...
Volt egy pár nehéz napom, amíg kitaláltam, hogy mit fogok csinálni ha
elvesztem a benzinkutas munkám. Azt tervem, hogy a hotelben csak 2 napot
vállalok, ekkor jár a munkanélküli segély… a lakásbérlési támogatás és
energiatámogatás, elmegyek végre valahára angoltanfolyamra, és vállalok
takarítást, főzést. Szerintem ebben teljesen egyedülálló leszek, és az írek között
-akik imádják a saját íztelen ételeiket, de utálnak főzni- biztosan akad olyan, akiknek tetszik az
ötlet. DE a munkám megvan, de mit kezdjek az egy-egy napokkal???? Így nem jár
segély… tehát járathatom a fejem… megint.
Mindjárt itt a karácsony… immár a negyedik Írországban. Nincs adventi hangulatom…
de a szokásos nagytakarítási késztetésem már előjött. Már félig kész van a
lakás.. de ha ilyen hamar nekiálltam kezdhetem elölről az egészet. Itt ugye
december 7-én állítják a karácsonyfákat (és ugyanúgy január elején bontják) bár
ez most a hó miatt sok helyen elmaradt az idén. Igaz náluk nem jön a mikulás..
de ugye mi magyarok vagyunk, szóval hozzánk csak idetalált. Egyébként a
faállítást mi is korábbra tettük már tavaly, és érdekes, sokkal jobban
ráhangolódik az ember az ünnepekre, ha minden előkészület a fa mellett
történik. Mondjuk a szeptemberben
kapható karácsonyi csomagoló és a halloweenidőszak előtti mikuláscsokik kissé
kiborítottak, de az más, mint az otthoni fények pár héttel az ünnep előtt.
Néhány éve tört meg bennem a jég és az eddig általam a kötelezően
„jólérezzükmagunkat” ünnepkörbe sorolt karácsony valódi ünnepé vált.
Élménybeszámoló később, most pedig kicsit lelkizek, ha nem baj.
Régen rettenetesen bántott ha félreértettek, ha nem vették észre, hogy
lehetőleg segítő szándékkal fordulok az emberek felé. Hogy őszinte és jó ember
szeretnék lenni. Bántott, ha vádaskodtak, ha hazugnak neveztek, bántott, ha azt
gondolták gyötörni, bántani szeretném őket. Sohasem tudtam megérteni, hogy
miért nem látják sokan a valódi énem. A változás itt kezdődött, hiszen nyelvi
és kulturális problémák miatt tényleg félreértések forrása voltam, és ha
nehezen, de eljutottam oda, hogy nem bánt a megnemértés. Persze a megmagyarázom
késztetés még mindig erősen tartja magát, de már előfordul, hogy szó nélkül
tudom hagyni a problémákat, de még mindig képtelen vagyok arra, hogy ha később
is, de elmondjam, én hogy látom az adott szituációt. És itt van a kulcs: ÉN
hogy LÁTOM. Hihetetlen, hogy a bonyolult, részletekre kiterjedő
gondolkodásomban ennyire nem vettem észre azt, ami az orrom előtt volt mindig.
Hiszen az emberek másak, máshogy gondolkodnak, máshogyan látják a dolgokat, és
természetes hogy az emlékképeik, a fejükben kialakult kép is más, ami végül más
értelmezést nyer. Sohasem gondoltam arra, hogy az én emlékképeim ugyanarról az
esetről a másik fejében akár az enyémtől ellentétesek is lehetnek (és ebben az
esetben talán jobb is ha nem is léteznek)
Milyen furcsa az élet, sokszor egyetlen apró dolog mennyire
megváltoztathat mindent. Hányszor van az, hogy félreértünk valakit, és
megszakítjuk vele a kapcsolatot, vagy legalább is onnantól másként nézünk rá,
és van, hogy ebből a skatulyából sohasem tudunk kitörni. Hogy sokan nem is
adnak esélyt a másik megismerésére, hogy sokan a maguk észjárásából kiindulva
téves következtetéseket vonnak le a másikról.
Mindenki magából indul ki, nehéz másik oldalról nézni az életet, mégis
érdemes megpróbálni. Szóval megértés, ami nagyon fontos. De miért van az, hogy
sokszor a legjobb szándék ellenére sem értjük meg a másikat??? Na ez az ami
szintén mindig előttem volt, mégsem láttam meg. Néhány hónapja a gyerekek
tanulásának apropóján már rájöttem arra, hogy csak akkor tudok közelebb kerülni
a gyerekeimhez, ha megtalálom hozzájuk a KULCSOT. Ha tudom, hogyan tudok rájuk
hatni, ha tudom milyen módszer a legmegfelelőbb akkor, de csak akkor tudom őket
a helyes irányba terelgetni. Igen, csak terelni… hiszen a mai napig vallom azt
a nézetet, hogy a gyerekek születésüktől magukban hordozzák habitusukat, és ezt
semmilyen eszközzel nem tudjuk megváltoztatni. Ezért vagyok én engedékeny
szülő, mert tudom, hogy bármennyire is erőltetem, nem tudom megváltoztatni
őket, és ha ideig-óráig sikerül is őket betörni, saját énjük akkor is a
felszínre tör majd.
Ahhoz pedig, hogy megismerhessük, megérthessük a másikat bizony kell
egy kulcs, ami utat nyit a kegyetlen világ ellen védő falak mögé.
Hisz mindenki védi magát valamilyen módon. Van aki bezárkózik a saját
világába, van aki hazugságokba menekül, van aki kegyetlenné, durvává válik, van
aki visszahúzódik a világ zaja elől, más pedig pont a hírnevet hajszolja. A
meglátásom szerint mindez túlélési technika a saját énünk megvédéséért. És
miért van az, hogy néhány kívülről igazán szerethetetlen embernek harmónius a családi
élete, és mégis talál őszinte társat??? És ez az, amire a napokban jöttem rá: valaki
megtalálta hozzá a kulcsot, és ideális esetben neki s van kulcsa a másik lelki
kapujához.
Egyszerű az egész: vannak emberek akik születésüktől szinte minden
zárat nyitó kulccsal élik az életük, ezért szerethetők, ezért van az hogy
magukkal ragadják mások figyelmét, hogy aprócska koruktól szavaikkal,
tetteikkel megérintik a másikat. Sajnos sokan csak néhány kulcsot kapnak, ezért
van, hogy szinte mindenki előtt érthetetlenek maradnak, csak igen kevesek felé
nyitnak, csak igen keveseket értenek meg, és az évek múlásával még több kaput
zárnak be, amiket pedig erős fallal védenek.
Mint már számtalanszor említettem: sok-sok zárkózott ember vesz körül,
akiket szeretnék megismerni. Úgy érzem, azzal, hogy leírom gondolataimat,
kinyitok egy ajtót magam előtt, és az
olvasóim felé, de sajnos ezzel még nem oldok meg semmit, hiszen a másik ajtaja
még mindig csukva van előttem. De most, hogy ez a kép összeállt (sajnos ennek
az ára több számomra igen fontos emberrel való kisebb nagyobb összetűzés volt)
igyekezni fogok figyelembe venni, hogy az emberek között mindig van egy igen
piszkos ablaküveg, és én bármennyire is fényesítem a saját felem… a másik oldal
még mindig átlátszatlan marad mindaddig amíg azt a másik el nem kezdi
tisztítani.
És itt ragadom meg az alkalmat, hogy kívánjam:
ebben a rohanó, hazug, álszent világban karácsony alkalmával legyen
néhány nap, amikor őszinte szeretetben lehetünk együtt szeretteinkkel,
személyesen, virtuálisan, telefonon, üdvözletek vagy gondolatok által. Legyen
pár nap, amikor egy picit arrébb tehetjük a gondokat és bajokat.
Kívánom, hogy az új évben még sikeresebben vegyük az akadályokat, és
mindig találjunk megoldást a felbukkanó problémákra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése