KI VAGYOK ÉN?

KI VAGYOK ÉN?

Május eleje van. Hivatalosan most kezdődött az ír nyár ami hát… nem igazán látszódik. Néhány gyönyörű közel 20 fokos nap kivételével március óta jegesesők borult hűvös napok rövid szeles napsütéses időszakok váltogatják egymást. Leginkább 15 fok körülre „melegszik fel” az idő. Brrr… most rettenetesen irigylem a 25 fok körüli száraz meleget otthon.

Épp azon gondolkoztam hogy tulajdonképpen nem történt semmi az elmúlt hetekben, pedig de.

Csabi pár hetesnek indult munkája azóta is van, bár elég bizonytalanságban tart minket az, hogy nem tudjuk meddig. Az elején zavart, de most már úgy vagyok vele, hogy bármeddig is… minden nap ajándék. A kétdolgozós családba mindenki gyorsan belerázódott. Heti max 3 nap van pár óra amikor a gyerekek egyedül vannak. Csanád az egyetlen aki már most kicsit hisztizik, mert ez azt jelenti hogy pár nap egyedül indul sétálva iskolába. Igazán nem értem a problémáját, mert március körül „fogyókúra” címén ő volt az aki gyalogolni akart… de néhány esős reggel elvette a kedvét.

Családilag igen érdekes helyzetbe kerültem. Amit ugyan magamnak köszönhetek.

Az ír sógorom ősz óta fúj rám, ezért amennyire lehet kerültem eddig is a találkozást. Csabit márciusban elküldtem hozzájuk bulizni, aminek az lett a vége hogy rettenetesen megbántotta a másik sógort, így azóta mosolyszünet van. Hihetetlen, hogy végre újra együtt lehetne a 3 testvér segíthetné egymást és most nemhogy ők nem beszélnek, de így a gyerekek sem tudnak találkozni velük és a 2 éves unokatestvérükkel sem. Tettem néhány kísérletet hogy kicsit közeledjenek egymáshoz, de akkora a büszkeség és sértődöttség hogy mindent elvakít. Remélem hogy mihamarabb rendeződik.

Az elmúlt hónapok másról sem szóltak mint aggódásról. Aggódás a pénz, a vizsgák, a barátok a rokonok élete, betegsége miatt. Azt hiszem hogy az lenne a legjobb megoldás ha én a magam részéről mindent megtennék és elengedném a problémákat… de könnyű mondani, az elengedés nem az erősségem.

Azt hiszem fogalmazok néhány „kláris” levelet, úgyhogy féljetek J. Milyen furcsa az élet, hogy mindig előbb vesszük észre a külső problémákat, és oldjuk meg azokat csípőből, minthogy tudomásunk lenne a sajátjainkról.

Az idei húsvét… hüm… mondjuk úgy hogy érdektelenség hiányában elmaradt. Fura az élet. Az elmúlt 4 évben mindig hiányzott valami, tojásfesték, fonott kalács, torma, sonka… idén, amikor minden adott volt immel ámmal festettek tojást, a sonkatekercsre, kalácsra, kaszinótojásra, sonkára húzták a szájukat… hát így tartsa az ember a hagyományokat. Igaz én már otthon is lazítottam az igazi húsvéti locsolkodós rokonlátogatós ünnepen, mert ilyenkor csak a pestinagyiékhoz mentünk vagy ők jöttek, nem fogadtuk a csöngető gyerekeket, és vízpermettel locsoltunk kölni helyett. Én pedig már tinikorom óta kihúztam magam a büdösítés alól azzal az indokkal, hogy allergiás vagyok a sokféle szagra. huh… még most is az orromban érzem a sok pacsulit.

A tavaszi szünetben meglátogatott minket anyukám. Érdekes másfél hét volt az biztos. Éreztem hogy valami történni fog… hát történt is. Csabi kiborult, anyukám unatkozott mert a gyerekek élték a netéletüket, Tamás legnagyobb meglepetésemre próbálta összefogni a családot. Én pedig… nem tudtam levetkőzni a gyerekkori sértődöttségem és megfelelni vágyásom, ezért bármennyire is akartam minden újra a fordítottjára sült el. Na mindegy… ilyennek is lenni kell… majd megoldódik.

Tamás idén kisérettségizik. Eleinte folyamatosan rugdostam hogy tanuljon, vannak felkészítőfüzeteik, mondtam hogy segítek, de semmi. Szeretne elmenni egy másik iskolába szeptembertől, amihez a sikeres vizsgákat tettem feltételként. Nem tudom mi lesz, de valahol bízok abban hogy teljesíteni fog.

Sára… Sára idén élénk társadalmi életet él… virtuálisan. Tamásnak is volt ilyen időszaka ezt is túl kell élni. Biztos vagyok benne már, hogy a hisztis tinikornál nincs rosszabb, szülőnek, gyereknek egyaránt. Sára való élete is alakul azért, mert megismerkedett egy magyar lánnyal. Kiváncsi leszek mert a lány a szomszéd városban lakik, és Magyarországon is a szomszéd városból jött, és az anyukájának (aki nagyon szimpatikus volt az első pillanattól) ugyanaz a neve mint az otthoni legjobb barátnőmnek. Jah és az otthoni barátnőm lánya és Sára születésük óta elválaszthatatlanok. A csavar pedig az egészben, hogy jártak Isaszegen táncházba, egy kollégám révén, tehát már rég megismerhettem volna őket ugyanúgy ahogy a másik barátnőmet akitől Pesten is néhány utcára laktam… és… van ez a mágikus 2 év is… ami régóta kíséri az életem. Ugyanis én 2 éve hallottam róluk, csak úgy voltam vele, hogy azért mert magyar vagyok nem tukmálom magam rájuk...  Ennyit a véletlenekről J.

Idén 20 éve hogy érettségiztem. Hihetetlen belegondolni hogy azóta többet éltem mint előtte, mégis olyan élő emlék a felnőtté válásom időszaka mintha tegnap történt volna. Már tavasszal izgultam a találkozó időpontja miatt, mert ugye én egy meghatározott héten tudok otthon lenni a gyerekek vizsgái miatt. Hogy miattam-e vagy véletlenül… nem tudom… mindenesetre a buli pont arra a hétvégére esik amikor Miskolcon leszek. Az elmúlt 5 év történéseivel az iwiw majd most a facebook hódítása segítségével jobban tisztában vagyok ugyan, de személyesen találkozni az mégiscsak más. Egyszóval nagyon várom.

Ó majd elfelejtettem. A családunk az elmúlt hónapokban 3 új taggal gyarapodott. Először két kínai hörcsög foglalt helyet az előszobánkban, majd beleszerettem egy fehér törpenyusziba aki most hivatalosan az enyém. Ő kb 8 hetesen került hozzánk és nagyon szelíd, baráttságos. igaz most ő is „tinikorban” van úgyhogy morog püffög és harap ha nem tetszik neki valami, de a következő perctől érdeklődve veszi bírtokba a kanapét.  A hörik is nagyon szelídek, de azért volt már pár körünk amikor az egész család négykézláb kereste valamelyiket.

Kerülgetem kerülgetem a témát… már kétszer végigolvastam mit írtam eddig, rá kéne térni arra amit most írni szeretnék, de nagyon nehezen kezdek bele abba hogy ki vagyok én.

Jónéhányszor írtam már szösszeneteket, aki olvas engem az ismeri valamelyik oldalam, de a teljes kép még előttem is ismeretlen.

Ha néhány szóban akarnám magam jellemezni, akkor mindenkivel kedves, rettenetesen sokat üresen csacsogó, jószándékú és hihetetlenül naív, a családjáért mindenre képes makacsan a saját elveihez ragaszkodó embernek írnám le magam.

Az elmúlt években rájöttem, hogy a makacsságom mennyire hátráltat, és amióta befelé fordultam, mint egy kirakójáték, úgy kerülnek a helyére a dolgok, és találok rá tévedéseimre. Tévedések… nem is jó szó ez, inkább mellékvágánynak nevezném, ami az adott helyzetben megfelelt, de zsákutcába visz.

Néhány hete pedig azon gondolkozom, hogy mik azok a dolgok az életemben amit eddig igaznak hittem de mégsem azok. Rettenetesen nehéz feladat főleg nekem akinek mindenre van magyarázata, az egyik barátnőm megfogalmazása szerint szeretek mindenbe belemagyarázni valamit. Való igaz. Az én életemben mindig mindennek meg volt a helye. Na most pedig az a kérdés hogy mi az amit beleképzeltem és mi az amit valóban azért tettem mert én akartam úgy. ÉN. Az elvárásoktól, megfelelni akarástól mentes ÉN.

Emlékszem hogy mennyire szerettem volna a „menők” közé tartozni általános iskolában, a gimiben pedig amikor úgy alakult hogy a bulizósok táborát gyarapítottam, önmagam szálltam ki negyedik év végére. Annyira szerettem volna fesztiválozni jónéhány évet, de Tamás érkezésével ennek már a kapujában búcsút mondtam… és mint  utólag látom nagyon helyesen. Évek óta harcolok Csabival sokszor magam sem értem miért, és most amikor házastársi értelemben a legmesszebb vagyunk egymástól, most érzem magamhoz a leginkább közel. Az egyetlen ember a világon aki képes változtatni rajtam úgy hogy valószínűleg nincs is tisztában vele. Mert a direkt módon előhozott kísérletei azért mint mindenki másnak, neki is kudarcba fulladnak….

Úgy látom sosem fogom leírni ki vagyok én mert időugrás… blogírás tekintetében augusztus lett. Rengeteg minden történt az életben is és a lelkemben is de annak egy új bejegyzés jár. Úgyhogy a kérdést nyitva hagyom… nem hiába voltam képtelen májusban sem belekezdeni. Folyt köv J.