ÖSSZEFOGLALÓ

ÖSSZEFOGLALÓ

Azt hiszem az elmúlt 4 évben még sohasem telt el ennyi idő írás nélkül. Többször nekifogtam volna… többször volt hogy írnom kéne… mégsem tettem. Rámtelepedtek a pénzügyi problémák, bármennyire is szeretném kihúzni magam belőle. Tavaly tavasszal, amikor elmentek a lakóim sikerült kivülhelyezni magam a való világból és túlélni, aminek az lett az ára, hogy bár belül végre boldog voltam, kívülről zombinak tűntem.

Idén egészen egyszerűen leredukáltam a kiadásokat, ami kívül belül negatívvá tett. Nem megyünk sehová, spórolva a benzinnel, minimális pénzt költünk ételre, és próbáljuk tologatni azt amit lehet. 4 hónapja. Mindez azért, mert nem kapunk egy támogatást, ami jár, csak a megszorítások miatt hosszabb az elbírálási idő. Az év eleje sohasem könnyű, de idén extrán nehéz. És mindenkit lehúz a családban.

Folyamatosan forog a fejemben, hogy otthon sokkal nehezebb az élet, hogy otthon nem is lehet látni a reményt.  Itt jelenleg félállásban dolgozom. Otthon ugyanígy él rengeteg ember két teljes fizetés mellett. Igazából semmi okom nem lenne a panaszra.

A gyerekek nőnek mint a gomba. A két nagy teljesen önálló, Csanád is sokat komolyodott, bár még mindig szeretném ha kicsit komolyabban viselkedne. Úgy érzem lassan lezárul az az időszak amikor a gyerekeket helyezzük a munka elé. Lassan elkezdődhett az a korszak, amikor mindketten dolgozhatunk úgy ahogy tetszik, ahogy jól esik.

Az előző év tele volt buktatókkal, változásokkal fájdalmakkal félreértésekkel. Azt hiszem egy kicsit elfáradtam. Én aki mindig azt mondja hogy a változás, az újdonság az életeleme, most egy kis nyugodalmas időszakot szeretnék. Azt hiszem ezért élveztem a nyarat is. Nyugalom vett körül.

2011 annyira ambivalens év volt amennyire csak lehetett. Semmi sem úgy sült el mint ahogy az várható lett volna, mintha valamilyen fordítógépben ülnék tudtomon kívül. Visszatért az az időszak amikor mindenki félreértett. Bármennyire is próbáltam elmondani azt, amit érzek, mindenki az ellenkezőjét hallotta meg, az általam elképzelt reakciók helyett az ellenkezőjét értem el. Valamiféle burokban éreztem magam, mintha teljesen kívül helyezkedtem volna el a világban.

Nagyon vágyom arra, hogy végre ne keressenek az emberek hátsó szándékot a tetteim mögött.

És mi is történt velünk december óta?

Csabi autója végül készen lett, majd 4 hétig volt a szervizben. Így kénytelenek voltunk néhány programról lemondani. December végén a 3 nagyon közel álló barátnőm közül a második is elköltözött Írországból. A két nagyobb gyereket elvittem a búcsúbulijára, hát… végigunatkozták az egészet. Furcsa elválás volt ez nekem, hisz ezzel a lánnyal szinte napi telefonkapcsolatban voltam, de személyesen ritkán találkoztunk, így igazán nem érzem, hogy elutazott, mivel azóta skype-olunk helyette.  A barátnőm hazaköltözésével megörököltünk jó néhány hasznos és haszontalan dolgot, ami már kellő inspirációt adott arra, hogy összerendezzem az évek óta itt ott amott kallódó dolgainkat. Hihetetlen mennyiségű papírhulladék jött össze, és jó alkalom volt arra, hogy elkezdjem használni a konyhai kiskályhánkat. Nem is gondoltam, hogy mennyit jelent fűtéskiegészítéshez, így el is határoztam hogy a papírhulladékot innentől kezdve elégetjük. Végre befeleződött a nyári nagytakarítás, eltűntek az üvegek (itt a szelektív gyűjtés részeként tilos kukába dobni, minden üveg a helyi konténerekben szín szerint gyűjtődik), rendeződtek a levelek, rend lett a szekrényekben is, és az ablakpárkányok is üresek lettek. A karácsonyi ajándékok is a fa alatt voltak egy nappal hamarabb a vártnapnál, vendégeink jöttek és mi is vendégeskedtünk az év utolsó napjaiban. Hála a kiskályhának és a karácsonyra kapott eddzőgépek temérdek papírhulladékának az ünnepekkor kellemes meleg volt és minden kartondoboz, csomagolópapír eltünt. Szenteste hajnalig sütöttünk a gyerekekkel, Sára teljesen egyedül készítette a bejglit, Csanád a mézeskalácsban segédkezett, Tamás pedig a sós ropogtatnivaló tésztáját gyúrta, és zenét szolgáltatott. Nah… aki ismeri a ma kedvelt irányzatokat tudhatja, hogy nem 100%-ig élvezhető annak aki a rock a blues és a disco korszakában nőtt fel. Éjfél körül már igencsak kiborultam tőle, vége lett a jó karácsonyi hangulatomnak, főleg mert a sütő kapacitása miatt hajnali 2 lett mire mindennel végeztem. Az ünnepi asztalon a hagyományos édességek és a szaloncukor mellett idén töltöttkáposzta, kacsasült, pulykacomb, csülök és az elmaradhatatlan hidegtál szerepelt, úgyhogy az ősszel beindult kilóim tovább szaporodtak. Tamás születése óta először jutottam el arra a szintre, hogy a fogyókúrán gondolkodom.

Szilveszter este meglátogattuk barátainkat, ami azért különleges, mert bár több mint 2 éve ismerjük egymást ez volt talán a harmadik alkalom, hogy össze is jöttünk családosan. Tamás ott is maradt, mi pedig egész éjjel társasoztunk. Évek óta ez volt az egyetlen alkalom amikor nem főztem lencsét, de hála barátnőmnek kaptam egy adag lencselevest, így a sok sok pénz bevonzása idén sem maradt el J.

A január rettenetesen nyögvenyelős volt. Bár a hónap elején végre sikerült egy ismerősömmel találkoznom és jól kibeszélni magam, később elkezdődött az unalmasnak nem mondható de mégis „jajlegyekmártúlrajta” időszak. Csabi elkezdte a leszokást a cigarettáról (március közepe van és kisebb megingásokkal még mindig nem dohányzik). Véghajrába ért a magyar vizsgákra felkészülés, ami ugye sajna együtt jár a hisztivel, veszekedéssel, könyörgéssel. Keveset dolgoztam mégis úgy éreztem mintha 2 főállásom lenne. Mintha minden energiám elszállt volna. A repjegy vételét húztam halasztottam, bízva a jó vételben, de sajnos ez volt az első eset, hogy 100 euval többet fizettem a legkedvezőbb, de még az is igen drága ajánlatnál.(volt hogy ennyiért utaztunk haza oda vissza) Kénytelen voltam a szociális irodához fordulni némi támogatás igényléséhez, ami rettenetesen megviselt. Márciusig 5 alkalommal igényeltem segélyt. A segélyezettség tényén még az sem változtatott, hogy utánaolvastam, és kiderült, hogy olyanoknak mint nekem, akik várják a családi támogatást, ez jár. Mégis… az ücsörgés az irodában a segélyen élők között nagyon lehúzta amúgy is alacsony kedvszintemet.

Február közepén eljött az idő. Haza kellett menni vizsgázni. Hát… ez az utazás igencsak rátette a pontot a hangulatomra, bár elindított bennem egy új korszakot is.

Időben értünk a reptérre, első eset volt hogy nem Mekiztünk, hanem szenvicset csomagoltam. Odasétáltunk a kapuhoz, Tamás rögtön megtalálta azt a lányt akivel véletlenül oda és vissza is együtt utaztunk, és függetlenül tőlem talált rá a neten, pedig egy magyar ismerősöm lánya Carlowból. Mi leültünk tanulni. Pár perccel később értesítettek minket hogy a gépünk késik és fáradjuk át egy másik kapuhoz. Átcuccoltunk, újra elő a tankönyvet, újabb értesítés, miszerint legalább egy órát késünk. Igazából ez volt az első eset hogy nem aggódtam e miatt, hisz Sára végre igen készséges volt. Az örömöm nem tartott soká, mert  fél óra múlva újra egy másik kapuhoz irányítottak bennünket, ami nem volt más, mint az eredeti indulási hely. Minek is volt ez az egész??? Innentől minden simán ment, értesítettem az érintetteket a késésről, felszálltunk, leszálltunk, autóztunk, megérkeztünk Isaszegre. Nah.. és innentől kezdődtek a problémák.

Tamás apámmal a saját házunkba aludt, és bekísértem. Legnagyobb meglepetésemre anyám is ott volt. Hirtelen nem tudtam most mit csináljak. Azért, mert azt beszéltem meg már hetekkel azelőtt hogy a barátnőméknél alszom, mert nálunk nincs elég meleg takaró és nem akartam apámnak sem extra költségeket, és most ők vártak, anyám nyár óta nem látta az unokáit de közben őket már várják a barátaik. Hogy szakadjak szét? Erre a barátaim is rákérdeztek hogy akkor most miért is nem alszom otthon? Pedig tudták a választ. Nem tudom, hogy én vagyok e túlérzékeny, mindenesetre a megérkezésem majd az egész Magyarországon eltöltött idő félelmetesen hasonlított arra az érzésre, mikor Pestre költöztem, és Miskolcon már, Pesten még nem éreztem otthon magam. Olyan érzés kerített a hatalmában mintha hontalan lennék, mintha elvesztettem volna valamit, és mivel Írországot még mindig nem érzem otthonomnak, bármennyire is szeretek itt élni, nagyon érzékenyen érintett.

Az eredeti terv szerint kedden érkeztünk Isaszegre, és péntekig túl akartam esni a vizsgákon, majd a többi időt Miskolcon tölteni, utolsó nap levonatozni Pestre, meglátogatni az anyósékat vissza Írországba. Na persze a tervből semmi sem lett. Szinte minden napra esett egy vizsga, Miskolcon egy hétvégét töltöttünk, a két nagyobb már saját programjait szervezte ami szintén átalakította elképzeléseimet.

Szerdán délelőtt megbeszéltem a vizsgaidőpontokat, Csanád meg már maradt is pár tesztet írni. Délután a szakadó hóban egy órás buszmegállóban ácsorgás után elmentem útlevelet csináltatni, és OTP-s ügyeket intézni Gödöllőre, este Tamás meg az anyám visszamentek Miskolcra. Csütörtök vizsgák délelőtt, délután néhány találka. Péntek vizsgák, tüzelőpakolás, Sára Pestre ment, az unokatesóm meg értünk. Sára Isaszegen maradt szombat délutánig, Mi meg igazi téli kirándulást tettünk a lilafüredi tavon. Milyen érdekes: 38 éves vagyok és még sohasem jártam eddig a befagyott Hámori tavon.

Szombaton vendégeskedés az öcséméknél majd Sára felvétele az állomáson. Vasárnap vásárlás, további vendégség, korcsolyázás Csanáddal és Tádéval, és óriási esések, amire talán 20 éve nem volt példa a jégen. Még hetekkel később is fájt a könyököm és a térdkalácsom. Hétfőn ügyintézés, vonatozás, majd kedd, az utolsó tesztek, amikorra Sára teljesen kiborult. Mint később kiderült a hetedik osztály az ami leginkább megizzasztja még a legjobb tanulókat is. A földrajz volt az utolsó, de végül nem vizsgázott. Szegényt nagyon sajnáltam. Tudom én, hogy nagyon sokat követelek tőlük a két iskolával, de tudom mennyire fontosak az alapok, és sohasem tudhatjuk mit hoz a holnap, melyik gyerek szeretne majd mégis otthon élni.

Kedd este meglátogattuk az anyósomékat. Hihetetlen… tömegközlekedéssel 4 óra az út oda vissza, kocsival pedig csak 40 perc lenne… kész katasztrófa. Az ürömben öröm viszont, hogy Sára kiengedett mert tudott találkozni Pesten egy ismerősével, mialatt én is kiengedtem, mert én is. Tamás és Csanád társaságában egy régi régi barátommal egy keleti hangulatú kis kávézóban beszélgettem másfél órát. Igazi feltöltődés volt. Szerdán még névnapi teázásra bementem Gödöllőre a barátnőmmel, Csanád pedig elment még indulás előtt Talamba ütöskoncertre. Kicsit izgultam, mert a „sofőrünk” kicsit késett, de végül időben kiértünk a reptérre, majd haza.

És mi volt a fordulat?

December közepétől minden egyes fillért meggondoltam, szándékosan nem nyúltam a hitelkártyámhoz. Itt viszont kénytelen voltam azt használni és az első pár nap után úgy éreztem megengedhetek egy kis lazítást. Nehogy már ne ehessek egy finom péksüteményt, csokoládét, ne ihassak meg egy sört, teát valakivel. Ezen a pár ezer ft-on nem múlik semmi. És valószínű kellett ez nekem, mert a szerdai vérfagyasztóan szörnyű repülőút után pénteken már Carlowban voltam a két nagyobbal és akkor is elköltöttünk pár eurot apróságokra, majd ezt megtettük a következő hétvégéken is.

És hogy ez, vagy valami más miatt, de valahogy elindult az élet. A hotel fizetett szabadságot, majd jött a március és egy forgalmasabb hét. Az első teljes tavaszi hét végén végre megkaptuk a várt támogatást, Csabi pedig munkát talált. Ez egy süteménygyár Carlow mellett, és egyelőre 3-4 hét biztos, majd később a szabadságolások idején ő lesz a beugró ember.

Eljött újra szent Patrik ünnepe (március 17.) ami ugye szombatra esett, így hétfőn szünnap volt. Miért is? Szerintem igen jó ötelet az, ha egy ünnep hétvégére esik (ami itt csak a karácsony és szentpartik lehet) az azt követő hétfő lesz szünnap helyette. Így volt négynapos karácsonyunk és háromnapos hétvégénk. Furcsa hogy így egymás után.

Szóval mindent összevetve végre jobban vagyunk.  Tamás összeismerkedett egy Carlowi társasággal. Sára kiéli magát a sütésben, Csanád mint mindig haverozik. Csabi változatlanul szerelmes én pedig már jobban viselem a hódításait, de persze megvannak a saját kis harcaink is mint mindig J. Volt egy hetünk, amikor szídtuk az ír rendszert, mert nem kaptuk meg visszamenőlegesen a családit, de a következő héten ez korrigálva lett. Korrekt módon, levonva az eddig kapott segélyt megkaptuk a teljes összeget.

És még mielőtt bárki is milliomosnak gondolna ezután… idén teljes gőzzel az adósságaimra szeretnék koncentrálni, azaz amenyire lehet, lefaragni azokat. A cél, hogy lakáshitel kivételével a következő hónapokban az összes kintlévőségem letudjam, és elindítsam az ír állampolgársági kérelmemet.

És hogy miért? Mert sohasem lehet tudni…