AMIT MINDENKI TUD CSAK NEM TUDATOSAN

AMIT MINDENKI TUD CSAK NEM TUDATOSAN

Lekizek, mert fontos lépéshez értem, tudom. Összeálltak bizonyos képkockák az életemben, és a kirakó képe kirajzolódott. Úgy érzem, hogy a teljes kép kirakása innen egyszerűbbé válik.

Húúú, de titokzatos vagyok, de ki nem az? Senki sem tud a másik fejébe látni, a másik gondolkozását megérteni, hisz mindenki egyedi, ez benne a szép. Meglátni a jót az életben, mindenki számára elérhető.

Tudatában voltam, és vagyok magam egy részével, még sem vettem észre azokat a jeleket amelyek azt mutatják, melyik a jó a helyes út. Folyamatos bizonytalanság, és kétkedés üldözött, rémképek rohanták meg az elmém olyan gyorsasággal, hogy képtelenség volt megállítani. Mindig azt mondtam -eddig-, képtelen vagyok ezt megoldani, megállítani, ezért nem sikerült. De itt a vége ennek, tudom. Mától más ember vagyok, mert felismertem, mi az ami eddig előre mozgatott:

SAJÁT TEREMTŐ ERŐM - A HITEM ABBAN HOGY A VÁGYAM MÁR VALÓSÁG

Kezdjük saját életem lépéseivel:

-Óvodás voltam, amikor azt képzeltem el magamnak, hogy az öcsém mellett vagyok. Nem tudom, hogy történt, hiszen pici voltam, de állítólag magamnak intéztem el, hogy az óvoda utolsó évében egymás melletti csoportba jártunk.

-Mindig tudatában voltam annak, hogy más vagyok mint a többiek. Azon rövid szakaszok az életemben, amikor megpróbáltam csoportokhoz csatlakozni, sohasem voltak igazán boldogok. Fájdalmak sorozatát kaptam figyelmeztető jelként, és amíg nem fedeztem fel a miérteket, boldogtalan maradtam. Miután rájöttem egyéniségem fontosságára ez megoldódott.

-Egészen kicsi koromtól álmodtam arról, hogy kertes házban élek a 3 gyermekemmel. Mindig is erre vágytam mióta az eszemet tudom, úgy hogy láttam magam benne. Emlékszem, amikor megláttam az első kicsi kertes házunk, tenyérnyi árnyas kertjével hatalmas fenyőivel. Abban a percben tudtam: ez a ház az enyém, és az is lett. Nem tudom elmondani azt a boldogságot, amikor Csanád megszületett, és ezzel teljesült a 3 gyerek vágyam is. A mai napig emlékszem a születését követő gyönyörű hónapokra, csak akkor nem voltam vele tisztában, miért. Emlékszem, hogy nem értettem, hogy miért vagyok képtelen felvenni a fekete színt és miért vonz a narancssárga… most már tudom: azért, mert a magam által teremtett kép megvalósult.

-Emlékszem amikor a második  kertes házunkba költöztünk. Ugyanúgy mint az előzőt, nem is láttam belülről, mégis éreztem, ez az enyém, nekem lett kitalálva. Lehetetlennek látszott, mégis tudtam hogy lehetséges, és az enyém lett! Nagyon szeretem a mai napig… azt sem felejtem el, hogy azt mondtam: tudom, hogy 5 év múlva megint változtatni fogok. Még nem tudom mit, de érzem. És akkor költöztem ki Írországba…

-A költözködésünk körülményei mindenki számára hatalmas tehert jelentettek volna, nekem mégis egészen könnyedén sikerült megoldanom.

Szeptember első hete volt. Tamás éppen elkezdte az első osztályt, Csanáddal pár hete próbálkoztunk a böcsivel, én meg épp a költözésünk napján kezdem az új munkahelyemet. Pénteki nap volt, szombaton mindent átpakoltunk, hétfőn pedig egy új élet kezdődött. Bölcsöde, óvoda, iskola, munkahely, táncpróbák és fellépések, üzletek, és az otthonom körül ingáztam. Nekem valahogy természetes volt, hogy képes vagyok erre, mégis tudom, hogy kivívtam a körülöttem lévők csodálatát, amit nem értettem, hiszen bennem az a kép élt hogy bármire képes vagyok.

-Mielőtt Csabi először jött Írországba, éreztem hogy valami változni fog… képek ezrei rohanták meg az agyam, amiből egyik sem teljesült akkor, de arra tökéletes lecke volt, hogy egyúttal kigondoljam a képlehetőségek megoldásait.

MEGOLDÁS… ami rettenetesen fontos… Hogy az ember lássa magát egy adott szituációban, hogy megoldotta azt a feladatot amit kapott. Tehát nem hiábavaló az esélyek latolgatása, akkor ha az a megoldással társul.

Csabi útja arculcsapásként ért. Akkor jöttem rá arra, hogy bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk kiszámítani mi fog velünk történni, de arra is, hogy a kapott nehézségeken keresztül kitörölhetetlen tudást szerezhetünk.

Furcsa, de megint csak házat említek… az első és a második bérelt házunkat. Emlékszem, Csabi barátja volt kint, és készített képeket a környékről. Amikor nézegettem a képeket, tudtam, hogy abban a házban fogunk lakni a gyerekekkel, láttam magam benne… Érdekes volt, hiszen a sógorommal laktak ott, aki nem szeretett volna velünk lakni, és Csabi nemsokkal később haza is jött, így az hogy Írországba költözzünk, és abban a házban lakjunk, igazán elérhetetlennek tűnt.

MÉGIS… napra pontosan egy évvel Csabi utazása után, fél évvel hazajövetelét követően a repülőn ültünk, abba a házba tartottunk, amiket a képen láttam… és  annak ellenére hogy rajta voltunk a lakáskeresésen, 8 hónapig ott is maradtunk. Ugyanabban az időben ábrándoztam egy sárga házról is, amit az Interneten láttam. Akkor ugyan megvételre, ami később megváltozott… de érdekes, hogy egy ugyanolyan házban laktunk a következő 1 évben..

-Tudtam, hogy fogok munkát találni, láttam magam, ahogy dolgozom amióta csak az eszemet tudom. Munkamániás vagyok, ez csak nemrégen tudatosodott, de elfogadom magam ilyennek. 19 évesen kerültem Pestre, és be akartam bizonyítani a családomnak, hogy félreismernek, nem olyan vagyok amilyennek elképzelnek. Néhány hét alatt találtam munkát, és ami a legfélelmetesebb volt az egészben… pár hét múlva kiderült, az iskolai műhelytől 10 perc sétára volt… így voltam az isaszegi munkámmal is: abban a percben tudtam, hogy ott fogok dolgozni, amikor Isaszegre költözésemkor a szakdolgozatomhoz kerestem anyagot és megkerestem a leendő főnököm a művház mögötti hátsó irodájában. Akkoriban szó sem volt munkáról, hiszen éppen akkor vártam Sárát. Furcsa volt, de Éva is tudta, hogy együtt fogunk dolgozni, hiszen bármikor találkoztunk, bármilyen rövid időre ez a téma mindig felmerült közöttünk. Írországban is így voltam ezzel, sőt azt is tudtam, hogy fel fogjuk cserélni a szerepeket itt, hiszen erre is évek óta vágytam, de ekkora kialakult bennem a szerepváltás KÉPE is.

-KÉPEK A FEJÜNKBEN álom, vagy gondolat formájában csodálatos erővel bírnak. Most, hogy életem nagy változásait, hogy azt amit eddig szerencsének gondoltam felismertem, hogy mind előre láttam őket, arra ösztönöz, hogy azokon a területeken is így gondolkozzak, amik nem úgy működnek ahogyan szeretném. Hiszen ezek a dolgok vágy képében élnek a fejemben, nem öltenek „testet” képek formájában. Akkor tehát fogalmazzuk meg a helyesen:

-Szerencsés ember vagyok, hiszen 3 csodaszép okos gyermekem, saját lakásom, és őszinte férjem van.

-Szeretek dolgozni, így nem érzem tehernek akár a 16 órát sem.

-Szerencsés alkat vagyok, vékony és sportos. Szőke és kék szemű… szépnek és boldognak kell magam látni belülről…

-Csordulásig vagyok szeretettel amit anélkül osztok, hogy azt visszavárnám, hiszen van belőle elég. Rengeteg energiát, szeretetet kapok a természet szépségeiből, a gyermeki őszinteségből.

-Fantasztikus gondolataim vannak, amit mindig arra használok hogy segíthessek.

-Nem veszem fel mások gonoszkodásait, furkálódásait, felülemelkedek rajtuk és ami fontos: NEM TARTOK HARAGOT A SZÍVEMBEN hiszen bárki hibázhat, esélyt kell adni a bizonyításra.

-Mindent ami történt velem saját magam vonzottam be magamnak. Elkerülhettem volna a saját döntéseim által kaptam fájdalmakat, amiken keresztül minden esetben olyan dolgokat tanultam amit soha sem felejtek el. Ha figyeltem volna a jeleket, máshogy alakul, de én tudatosan a hosszabb utat választottam, ezért történt mindez. Tudom, hogy ez az út kellett ahhoz, hogy azzá váljak aki vagyok.

-A múltat csak a megoldással lehet magunk mögött hagyni. Hiába építünk hatalmas falat magunk köré, a fal egyik oldala biztosan elhanyagolt, hiszen senki sem gondozza.

Azon vagyok, hogy boldognak, kiegyensúlyozottnak lássam magam, akit szerető család vesz körül. Hogy lássam a védőburkot, ami a családtagjaimat körülveszi, hogy lássam hogy sikerrel veszik az élet akadályait és előnyt kovácsolnak belőle. Látom a gyerekeimet ahogyan boldogok és sikeresek. Ezt kívánom mindenkinek.