AZ 5. NYÁR

AZ 5. NYÁR

Furcsán kurtán befejezett előző bejegyzésem gyorsan egy sebtében összekapart gyors történettel folytatom. Azaz mi is történt május és augusztus között. Lelkizésbe most azt hiszem bele se kezdek J.

Tehát… május… először is a 3 új lakóból kettő lett… sajnos az egyik höri nem bírta a kiképzést. Hogy véletlen-e vagy sem… nem tudom… de a Csanádé volt az aki jobb létre szenderült.

Iskola… jajaj május júniusban igazán nem szeretem ezt a szót. Szokásos harc a „magyartanulással”, véghajrázás, kocsiban repülőn vizsgák előtti este még utolsó összefoglalás… biztos nem voltam tisztába mire vállalkozom… amikor 5 éve ezt kitaláltam. És bár idén kifejezetten büszke voltam a gyerekek mindkét iskolában nyújtott teljesítményére… azért félve, tekintek a következő évre „magyariskola” téren, ugyanis Csanád 5, Sára 8. osztályos lesz…

Nade az iskolatéma itt nem zárul le, mert Tamásnak csak szeptember elején osszák ki a kisérettségijét, és az új Carlowi iskola is függőben van. És szeptemberben megint jön hozzánk az öcsém fia 3 hét intenzív nyelvtanulásra.

A mostani hazautunk a nyáriszünet előtt zökkenőmentes volt. Tamás vizsgázott ezért maradt, a két kicsi és én a barátnőm férjével mentünk kocsival, becsekkoltunk, várakoztunk, felszálltunk, tanultunk, leszálltunk, autótbéreltünk, vásároltunk éjfélre haza is értünk. Szerencsére másnapra Csanádnak könnyű tantárgyat kértem, Sárának meg csak megbeszélései voltak. Gyorsan megcsináltattam az új személyiket, kiderítettem hogy működik az útlevélkészítés a gyerekeknek ha a két szülő nem tud egyazon időpontba megjelenni. A hét végéig a vizsgázás volt a fő program, de legnagyobb bánatomra átcsúsztunk a következő hét elejére, így lőttek a magánprogramjaimnak.

Pénteken Miskolcra menet beugrottunk az apósomhoz a kórházba. Rákkal műtötték június elején, meg mondom őszintén, hogy nagyon tartottam a műtén kimenetelén. Meg kell mondanom… 10 évet öregedett a tavaszi látogatásunk óta. Még aznap Miskolcon felmentünk az Avasi kilátóhoz ahol egy operában az öcsém középső fia énekelt és játszott. És bár sötét, tömeg, és sár volt, mindenképp megérte elmenni, a hangulat és az öcsémék büszke tekintete miatt.

Anyám szokás szerint betáblázta a hétvégémet, és –magamról tudom, hogy aki egyedül dönt sokáig beleesik abba a hibába hogy…-elfelejtette megkérdezni kinek alkalmas. Persze kezdődött már a sértődés, de én rendes mérleg révén próbáltam egyensúlyba hozni a helyzetet (bár közben megint lemondóan vettem tudomásul, hogy a miskolci magánprogramjaimnak is lőttek).

Sárának a hétvége földrajztanulással telt. Sajnálatos félreértés (vagy más) következtében sajnos újra neki kellett futnunk… Sára természetesen nagyon megtört, de ő maga váasztotta hogy csütörtöktől hétfőig minden elmaradását behozza és újra próbálkozik. Itt ragadnám meg az alkalmat arra hogy megköszönjem Rékának az önzetlen, lelkes segítségét amit jelenleg a Sára, de az évek alatt az összes gyerekem felkészítésében nyújtott. Nem lehet kifejezni a hálám érte.

Réka földrajztanítás közben hajatkreált nekem… óóó és el is felejtettem merthogy időközben az évek óta egyszerű copfban hordott frizurám lépésről lépésre rövidebbre és vörösre cseréltem.

Hajkitérő: A februárban készült útlevelemből saját nagyanyám néz vissza rám, ezért a régóta tervezett hajvágási tervet tett követte március közepén. Sára mondta, hogy úgy szereté kipróbálni a hajvágást, mire én hirtelen választottam a fejemben felmerült színek között, így pár órával később megnyírva és átfestve tanulmányoztam az eredményt. Aztán persze átigazítottam kicsit, és májusban a fodrász is… de valahogy így sem tetszett az eredmény. Pár nappal a hazaút előtt vittem Sárát fodrászhoz időpontra aki megkérdezte ki az első, és bár először nevettem hogy csak a Sára, később miután találtam egy frizurát mégis szaván fogtam a fodrászt. Így lettem féloldalasanrövid J (Egyébként a lengyel fodrászlány ritka kincs)

Szóval szombat. Belőtt hajjal én az osztálytalálkozómra, a többiek a színházba az unokaöcsém következő fellépésére mentek. 20 éves osztálytalálkozó (sóhaj) majdenhogy az érdektelenség hiánya miatt elmaradt. 7! fő jött el, másik kb 10 mondta azt hogy ha ilyen kevesen leszünk akkor nem jön. Szóval majd 20-an kellett volna lennünk (a többiek „igazoltan voltak távol”). Mindenesetre mi nagyszerűen elsörözgettünk. Jókat beszélgettünk és pletykáltunk is pár sör után. J Hát aki szereti a sört annak a meggysört feltétlenül ki kell próbálnia.

Vasárnapra betábláztam magam, figyelembevéve a családi összejövetelt Sára 14. szülinapja tiszteletére, mégis sikerült még két váratlan programot besűrítenem.

Az alapterv a bátyámmal Zsarnaipiacozással egybekötött beszélgetés, majd Tokaj melletti barátnőm meglátogatása, és koradélutántól a Perecesi össznépi rendezvény volt. Időközben anyám rám gondolt sofőrként, én meg kitaláltam hogy villámlátogassuk meg a bátyámmal apám a kórházban, úgysem látta egyszerre egymás mellett ezen két gyermekét már vagy 20 éve. ÉÉÉÉs… minden belefért.

Hétfő vissza Isaszegre, vizsgák, kedd vizsgák, két gyors találka és már indulhattam is a reptérre. Én visszarepültem Írországba, a gyerekeim pedig több mint 10 hétig nyaralnak otthon, Tamás a visszautam másnapján csatlakozott a bandához.

Miután Tamás felszállt-leszállt-Isaszegre ért, megkönnyebbülten vettem a csendet a házban… talán 2-3 napig. Hihetetlenül hamar tört rám a hiányuk, és legalább 2 hét volt míg belerázódtam a nyárba (igaz utána vissza sem jött a kínlódás, hál istennek tényleg kezdek belejönni).

Csabi és én is dolgoztunk, szinte alig találkoztunk, így az amúgy is ritkuló veszekedéseink minimálissá és gyors lefolyásúvá szelídültek. Egyedüli komoly vitatémánk a főzés volt. Én ugyanis a hotelben ebédeltem a hét öt napján a másik kettőn megvoltam főtt étel nélkül… így kijelentettem: én biza nem főzök… így rámaradt. Egyébként én élénk társasági életet éltem a neten, ő pedig minden hétvégén piacra járt, de néha elmentünk mind a ketten is, es vendégeink is voltak hébehóba.

Rögtön az első hétvégén voltam buliba Csanád barátjának az anyukája névnapján, aztán pár héttel később egy metálbulin Dublinba. Júliusban életem első manikűrözésén „estem túl” a druszám gyakorolt rajtam Carlowban. Hát… jó volt és szép lett, de asszem továbbra is maradok a körömcsipesznél.

A nyár döbbenete kicsi kedvenc kollégám esküvője volt.

Nyár elején bejelentette, hogy megy haza 6 hétre (már ez is.. nyári szabi a hotelben?). Kérdezem,, hogy otthon töltöd a ramadánt (muszlim böjti hónap). Mondja igen… de előtte megnősül. Azt tudni kell hogy másfél éve nem járt otthon és a lánnyal évek óta nem találkozott… hát ezért jó külföldön élni mindenféle nemzetiség között hogy az ilyen furcsaságok közé kerülhessünk.

A nyár nagy kérdése az autóm volt.

Imádott kicsi ütött kopott kék rönyómat bizony nyugdíjazni kellett. Sokáig húztam halasztottam mindenféle kifogásokkal tologattam az új autó vásárlását (még az is megfordult a fejemben hogy inkább mégiscsak megpróbálom megjavíttatni) amíg már tovább nem lehetett. Nem tudtam kimozdulni a két falun kívülre mert minden papírom lejárt. Nagyon lassan kristályosodott ki mit akarok, de annál gyorsabban gyúlt a mit nem akarok oldala. Végül kicsit feladva elképzeléseimből de szerelem első látásra egy szintén kék SEAT Ibizának lettem büszke tulajdonosa. Az autó pont hozzám illik…. kicsit ütöttkopott és van néhány hibája is, de nagyon lehet szeretni és a renszáma megegyezik a vásárlás napjával….

Az autó után –mivel olcsóbban szerztem be a vártnál- megrendeltem az új telefonomat is. Ugyanolyan fájó szívvel búcsúztam majd 5 éves mobilomtól mint a kocsimtól.

Az apósom sajnos július elején végleg elaludt. Alig egy hónappal élte túl a műtétet. Szerencsére két hét volt nehezebb időszak. Remélem békében nyugszik.

A temetésre nem mentünk Csabival., egyikünk sem tudott szabadságot kivenni -igazán nem is bántam- de elbúcsúztunk tőle, beszélgettünk róla. A családunkat Tamás képviselte,  én rendeltem koszorút. A mamát próbálom email-eken és smseken keresztűl vígasztalni, sajnos igen kevés sikerrel. Minden nehézség és a válásuk ellenére azért több mint 40 évet éltek együtt.

Huh… gyors váltásként… meglátogatott a barátnőm!!!!

Emesével 20 éve vagyunk barátok… ő a legrégebbi barátnőm akivel tartom is a kapcsolatot. Nagyon örültem neki, nagyrészt jó időnk is volt, és nagyon jól éreztem magam a társaságában. Csabi is segítségemre volt akkor amikor én dolgoztam. Az első kirándulásra még én kértem fel, de a többieket önmagától ajánlotta fel… nagyon jól esett.

Sajna egy kis hiba azért csúszott a számításokba, mégpedig az hogy sajnos letelt a nyár és a szabadságolások, így lejárt Csabi szerződése. Első napokban nagyon megviselte a hír, de az utolsó napra amikor kis ünnepség keretében elbúcsúztak tőle, átbillent. Így most örül a plusz másfél hét szabadságnak, és teljesen tudatában és akaratában van hogy szeptembertől újra dolgozni fog… vagyis szeptember közepétől… ugyanis szeptember elején hazalátogat egyedül.

Az élménybeszámolóból biztosan feltűnt hogy idén kimaradt a „jaj de hiányoznak a gyerekek” kezdetű mondatok. Az első két hét eltelte után teljesen nyugodt voltam, és mint a beszélgetésekből kiderült meg is volt rá az okom.

Sára nagyrészt a barátnőm lányával volt összenőve (nameg egy ismerősével találkozgatott), egy hetet nosztalgiáztak is a Létrástetői táborban. Csanád táborról táborra járt… bár az utolsó hetet kicsit nyögvenyelősen, Tamás meg persze csajok és bulik, ahogy ebben a korban szokás J. Két dologért nyávogtak csak.. vagy a nagy meleg vagy a hírtelen sok eső volt a bajuk, mondjuk nem tudom melyikünk járt jobban, ugyanis itt a nyár idén egyszerűen elmaradt… na jóóó mondjuk 5 napos 20 fok feletti napra korlátozódott. A többi napra leginkább az volt a jellemző hogy esett-fújt. Hideg nem volt ugyan éjjel nappal 17 fok körül nade ennyi esőtől még a harcedzett öregek is kiborultak. Számos kinti rendezvény vált sárcsatává (a fiatalság legnagyobb örömére) vagy egyszerűen elmaradt a vizenyősre ázott talajviszonyok miatt.     

Már csak pár nap… és végre megyek a gyerekekért. Furcsa, hogy amikor velem vannak néhány nap szusszanásra vágyom, de ha nincsenek itt jólesne ha néha megint mindhárman egyszerre beszélnének hozzám.

Azért hogy belerázódjak a következő évbe az utolsó napokra rengeteg intézni kérelmezni és pakolászni való maradt, így azt hiszem edzésben leszek J.

KI VAGYOK ÉN?

KI VAGYOK ÉN?

Május eleje van. Hivatalosan most kezdődött az ír nyár ami hát… nem igazán látszódik. Néhány gyönyörű közel 20 fokos nap kivételével március óta jegesesők borult hűvös napok rövid szeles napsütéses időszakok váltogatják egymást. Leginkább 15 fok körülre „melegszik fel” az idő. Brrr… most rettenetesen irigylem a 25 fok körüli száraz meleget otthon.

Épp azon gondolkoztam hogy tulajdonképpen nem történt semmi az elmúlt hetekben, pedig de.

Csabi pár hetesnek indult munkája azóta is van, bár elég bizonytalanságban tart minket az, hogy nem tudjuk meddig. Az elején zavart, de most már úgy vagyok vele, hogy bármeddig is… minden nap ajándék. A kétdolgozós családba mindenki gyorsan belerázódott. Heti max 3 nap van pár óra amikor a gyerekek egyedül vannak. Csanád az egyetlen aki már most kicsit hisztizik, mert ez azt jelenti hogy pár nap egyedül indul sétálva iskolába. Igazán nem értem a problémáját, mert március körül „fogyókúra” címén ő volt az aki gyalogolni akart… de néhány esős reggel elvette a kedvét.

Családilag igen érdekes helyzetbe kerültem. Amit ugyan magamnak köszönhetek.

Az ír sógorom ősz óta fúj rám, ezért amennyire lehet kerültem eddig is a találkozást. Csabit márciusban elküldtem hozzájuk bulizni, aminek az lett a vége hogy rettenetesen megbántotta a másik sógort, így azóta mosolyszünet van. Hihetetlen, hogy végre újra együtt lehetne a 3 testvér segíthetné egymást és most nemhogy ők nem beszélnek, de így a gyerekek sem tudnak találkozni velük és a 2 éves unokatestvérükkel sem. Tettem néhány kísérletet hogy kicsit közeledjenek egymáshoz, de akkora a büszkeség és sértődöttség hogy mindent elvakít. Remélem hogy mihamarabb rendeződik.

Az elmúlt hónapok másról sem szóltak mint aggódásról. Aggódás a pénz, a vizsgák, a barátok a rokonok élete, betegsége miatt. Azt hiszem hogy az lenne a legjobb megoldás ha én a magam részéről mindent megtennék és elengedném a problémákat… de könnyű mondani, az elengedés nem az erősségem.

Azt hiszem fogalmazok néhány „kláris” levelet, úgyhogy féljetek J. Milyen furcsa az élet, hogy mindig előbb vesszük észre a külső problémákat, és oldjuk meg azokat csípőből, minthogy tudomásunk lenne a sajátjainkról.

Az idei húsvét… hüm… mondjuk úgy hogy érdektelenség hiányában elmaradt. Fura az élet. Az elmúlt 4 évben mindig hiányzott valami, tojásfesték, fonott kalács, torma, sonka… idén, amikor minden adott volt immel ámmal festettek tojást, a sonkatekercsre, kalácsra, kaszinótojásra, sonkára húzták a szájukat… hát így tartsa az ember a hagyományokat. Igaz én már otthon is lazítottam az igazi húsvéti locsolkodós rokonlátogatós ünnepen, mert ilyenkor csak a pestinagyiékhoz mentünk vagy ők jöttek, nem fogadtuk a csöngető gyerekeket, és vízpermettel locsoltunk kölni helyett. Én pedig már tinikorom óta kihúztam magam a büdösítés alól azzal az indokkal, hogy allergiás vagyok a sokféle szagra. huh… még most is az orromban érzem a sok pacsulit.

A tavaszi szünetben meglátogatott minket anyukám. Érdekes másfél hét volt az biztos. Éreztem hogy valami történni fog… hát történt is. Csabi kiborult, anyukám unatkozott mert a gyerekek élték a netéletüket, Tamás legnagyobb meglepetésemre próbálta összefogni a családot. Én pedig… nem tudtam levetkőzni a gyerekkori sértődöttségem és megfelelni vágyásom, ezért bármennyire is akartam minden újra a fordítottjára sült el. Na mindegy… ilyennek is lenni kell… majd megoldódik.

Tamás idén kisérettségizik. Eleinte folyamatosan rugdostam hogy tanuljon, vannak felkészítőfüzeteik, mondtam hogy segítek, de semmi. Szeretne elmenni egy másik iskolába szeptembertől, amihez a sikeres vizsgákat tettem feltételként. Nem tudom mi lesz, de valahol bízok abban hogy teljesíteni fog.

Sára… Sára idén élénk társadalmi életet él… virtuálisan. Tamásnak is volt ilyen időszaka ezt is túl kell élni. Biztos vagyok benne már, hogy a hisztis tinikornál nincs rosszabb, szülőnek, gyereknek egyaránt. Sára való élete is alakul azért, mert megismerkedett egy magyar lánnyal. Kiváncsi leszek mert a lány a szomszéd városban lakik, és Magyarországon is a szomszéd városból jött, és az anyukájának (aki nagyon szimpatikus volt az első pillanattól) ugyanaz a neve mint az otthoni legjobb barátnőmnek. Jah és az otthoni barátnőm lánya és Sára születésük óta elválaszthatatlanok. A csavar pedig az egészben, hogy jártak Isaszegen táncházba, egy kollégám révén, tehát már rég megismerhettem volna őket ugyanúgy ahogy a másik barátnőmet akitől Pesten is néhány utcára laktam… és… van ez a mágikus 2 év is… ami régóta kíséri az életem. Ugyanis én 2 éve hallottam róluk, csak úgy voltam vele, hogy azért mert magyar vagyok nem tukmálom magam rájuk...  Ennyit a véletlenekről J.

Idén 20 éve hogy érettségiztem. Hihetetlen belegondolni hogy azóta többet éltem mint előtte, mégis olyan élő emlék a felnőtté válásom időszaka mintha tegnap történt volna. Már tavasszal izgultam a találkozó időpontja miatt, mert ugye én egy meghatározott héten tudok otthon lenni a gyerekek vizsgái miatt. Hogy miattam-e vagy véletlenül… nem tudom… mindenesetre a buli pont arra a hétvégére esik amikor Miskolcon leszek. Az elmúlt 5 év történéseivel az iwiw majd most a facebook hódítása segítségével jobban tisztában vagyok ugyan, de személyesen találkozni az mégiscsak más. Egyszóval nagyon várom.

Ó majd elfelejtettem. A családunk az elmúlt hónapokban 3 új taggal gyarapodott. Először két kínai hörcsög foglalt helyet az előszobánkban, majd beleszerettem egy fehér törpenyusziba aki most hivatalosan az enyém. Ő kb 8 hetesen került hozzánk és nagyon szelíd, baráttságos. igaz most ő is „tinikorban” van úgyhogy morog püffög és harap ha nem tetszik neki valami, de a következő perctől érdeklődve veszi bírtokba a kanapét.  A hörik is nagyon szelídek, de azért volt már pár körünk amikor az egész család négykézláb kereste valamelyiket.

Kerülgetem kerülgetem a témát… már kétszer végigolvastam mit írtam eddig, rá kéne térni arra amit most írni szeretnék, de nagyon nehezen kezdek bele abba hogy ki vagyok én.

Jónéhányszor írtam már szösszeneteket, aki olvas engem az ismeri valamelyik oldalam, de a teljes kép még előttem is ismeretlen.

Ha néhány szóban akarnám magam jellemezni, akkor mindenkivel kedves, rettenetesen sokat üresen csacsogó, jószándékú és hihetetlenül naív, a családjáért mindenre képes makacsan a saját elveihez ragaszkodó embernek írnám le magam.

Az elmúlt években rájöttem, hogy a makacsságom mennyire hátráltat, és amióta befelé fordultam, mint egy kirakójáték, úgy kerülnek a helyére a dolgok, és találok rá tévedéseimre. Tévedések… nem is jó szó ez, inkább mellékvágánynak nevezném, ami az adott helyzetben megfelelt, de zsákutcába visz.

Néhány hete pedig azon gondolkozom, hogy mik azok a dolgok az életemben amit eddig igaznak hittem de mégsem azok. Rettenetesen nehéz feladat főleg nekem akinek mindenre van magyarázata, az egyik barátnőm megfogalmazása szerint szeretek mindenbe belemagyarázni valamit. Való igaz. Az én életemben mindig mindennek meg volt a helye. Na most pedig az a kérdés hogy mi az amit beleképzeltem és mi az amit valóban azért tettem mert én akartam úgy. ÉN. Az elvárásoktól, megfelelni akarástól mentes ÉN.

Emlékszem hogy mennyire szerettem volna a „menők” közé tartozni általános iskolában, a gimiben pedig amikor úgy alakult hogy a bulizósok táborát gyarapítottam, önmagam szálltam ki negyedik év végére. Annyira szerettem volna fesztiválozni jónéhány évet, de Tamás érkezésével ennek már a kapujában búcsút mondtam… és mint  utólag látom nagyon helyesen. Évek óta harcolok Csabival sokszor magam sem értem miért, és most amikor házastársi értelemben a legmesszebb vagyunk egymástól, most érzem magamhoz a leginkább közel. Az egyetlen ember a világon aki képes változtatni rajtam úgy hogy valószínűleg nincs is tisztában vele. Mert a direkt módon előhozott kísérletei azért mint mindenki másnak, neki is kudarcba fulladnak….

Úgy látom sosem fogom leírni ki vagyok én mert időugrás… blogírás tekintetében augusztus lett. Rengeteg minden történt az életben is és a lelkemben is de annak egy új bejegyzés jár. Úgyhogy a kérdést nyitva hagyom… nem hiába voltam képtelen májusban sem belekezdeni. Folyt köv J.