GONDOLATOK

GONDOLATOK

Mostanában sokat tűnődöm azon, miért is élünk 2500 km-re az otthonunktól. Az ír életnek sok előnye és hátránya is van.

Az előnyöket sokan nem értik… de azért vannak. Az elsődleges szempont az, hogy mindenki megtanuljon angolul, nem iskolai szinten, hanem hétköznapi használati szinten. Itt természetesen a legfontosabb az, hogy a gyerekek jól tudják beszélni az angolt, még ha az ír kiejtéssel is. A másodlagos, de az élethez elengedhetetlen a továbblépés lehetősége. Sajnos az otthoni élet annyira kilátástalan most, hogy ott szinte mindenki csak vegetál legjobb esetben. És még nem említettem azt, hogy új kultúrát, új embereket, új dolgokat ismerhetünk meg. Nap mint nap tanulunk, jár az agyunk folyamatosan. Természetesen mindez nem lehetséges befektetés nélkül, és természetes velejárója az, hogy néha nehezebb az élet mint otthon. És akkor el is érkeztünk a hátrányokhoz.

Bizony nehéz dolog új életet kezdeni, mert a kezdeti lendület, az újdonság varázsa hamar elvész a hétköznapokon. Sajnos mostanában kevesebbet tudunk kirándulni, mert eleinte az iskola, majd a munkám, aztán az időjárás hátráltatott minket. Bizony az ír időjárást néha nehéz szeretni. Mivel alapvetően lakásban élők vagyunk, és keveset szoktunk a kertben lenni, ez általában nem okoz gondot. A nagy szél általában este jön, és éjjel kitombolja magát. De a szél és az eső, a sötét borús napok sokszor elkedvetlenítik az embert, de a hihetetlen gyorsasággal változó idő azért sokszor kárpótol. Volt, hogy a szivárvány a kertünkből indult az ég felé, és láttunk olyan gyönyörűséges dupla szivárványokat, amit eddig még sohasem. Volt hogy a szikrázó napsütésből percek alatt vihar, jégeső, hózivatar lett, majd rövidesen újra napsütés.

Nekem hiányzik a beszélgetés, bár az is igaz, hogy nem hiányzik az, hogy, átvegyem a beszélgetőtárs hangulatát. Az utóbbi időben otthon annyi szomorúságot és keserűséget éltem át így, hogy eleinte még a beszélgetések sem hiányoztak. Hiányoznak a hozzám közeli emberek, és szomorúan veszem tudomásul, hogy egyre ritkábban írnak, sokszor nem is válaszolnak a leveleimre. Talán el kellene engednem a múltat, és csak a mára, a jövőre koncentrálni… Szerencsére megismertem már itt élő magyarokat, és remélem hogy idővel egyre több ismerősöm, talán barátaim is lesznek. A gyerekeknek magyar gyerektársaság hiányzik, és magyar mesék. Hiába hoztuk el a 100-nál is több DVD gyűjteményünket, mára bizony megunták az összeset.

A bizonytalanság, ami elől mindig menekültem, itt egyelőre sajnos folyamatos. Természetesen ezt tudtuk, és vállaltuk, de nekem nehéz. Az meg csak nehezíti hogy mivel én találtam előbb munkát, így a családfenntartás felelőssége is rám hárul. Bizony, nem csodálkozom már a családapák feszültségén…

De tavasz van, melegszik az idő, az itteni zöld táj még zöldebb lesz. Nyílnak a virágok, megújul a természet, és talán mi is előre mozdulunk. Jó volt újra látni a barátainkat, találkozni ír magyar családokkal, jó hogy jön a húsvét és vele a 2 hetes iskolaszünet, és az anyukám. Sok volt a hideg, amit tetézett, hogy a szeles idő a házunkból is kifújta sokszor a meleget (a legendásan rossz ír szigetelésnek, és szimpla üvegeknek köszönhetően) Sok volt a munkám „elvesztése”, a család megbetegedése, és a hétköznapokba süllyedés érzése, a gyerekek honvágya; együtt.

Mostanában nem gondolok bele a jövőbe, keveset álmodozom. Egyetlen álomképem van csupán az, hogy néhány évig itt éljünk a saját házunkba, és olyan tudással menjünk majd valamikor haza, amit majd otthon is kamatoztatni tudjunk. 

VÁLTOZATOS FEBRUÁR

VÁLTOZATOS FEBRUÁR

Megint régen írtam... de most valóban nem értem rá. A február úgy is gyorsan elszaladt, hogy az idei szökőévvel megtoldódott egy nappal. A munkakeresés kitöltötte minden időmet, állásinterjúk, telefonok, böngészés a neten... Közben meglepetést szerveztem a gyerekeknek. Még év elején sikerült olcsó repülőjegyet vennem és titokban tartottam mindenki előtt hogy hazamegyünk. A sors fintora, hogy amikor a jegyet vettem, még minden nap dolgoztam, így csak 24 órás látogatást mertem megreszkírozni, és néhány nappal később küldtek fizetés nélküli szabira. Nem akartam, hogy a gyerekek sokat hiányozzanak a suliból, de maradhattunk volna még, mert pont az utazás után 4 napos hosszú hétvége következett.

Látogatásunk igen vegyesre sikeredett. Szerencsére sok mindent sikerült elintézni, találkoztunk barátokkal, családdal, iskola és óvodatársakkal, viszont sikerült megbántanom szeretteimet, amit nagyon bánok akkor is ha nem volt szándékos. Természetesen hihetetlen fárasztó volt az utazás, ezért nem is csodálkoztam egy percig sem, hogy a következő héten ágynak esett az egész család. Valószínűleg sikerült innen is, onnan is mindenféle gonosz vírusokat összeszedni, mert ilyen beteg én szerintem egész életemben nem voltam.

Betegségünket én kezdtem 39 fokos lázzal az ágyból se tudtam kikelni, mert szédültem, és semmi erőm nem volt. Egész nap semmit sem tudtam enni, inni is csak nagyon keveset. Éjszaka szakadt rólam a víz, de másnapra elmúlt a láz, hőemelkedés, gyengeség, az ízérzékelés hiánya, orrfolyás és köhögés, torokfájás következett, éjszakai izzadással. Még egy napra visszajött a 39 fokos láz, aminek sikerült még jobban legyengíteni a szervezetemet, így alig életem, egész nap csak feküdtem, a legszükségesebb napi teendőket végeztem (amibe természetesen az állásvadászat is beletartozott)  és aludtam. Mindenkin hasonló tünetek jelentkeztek a családba, mindenki szó szerint ágynak esett. Sára és Csanád úszta meg a legjobban, Tamás a legrosszabbul, mert 4 napig volt lázas. Ezalatt a hét alatt 3 interjúra kellett mennem, az egyik Dublinba volt, és mivel igen gyenge voltam nem mertem autóba ülni, a sógorral mentem, így az egész napom ráment.

Szerencsére mindenki meggyógyult csak kis köhögés maradt, éppen jókor, mert látogatóba jöttek barátaink Magyarországról egy hosszú hétvégére. Természetesen a vendégség sem telt el bonyodalmak nélkül. Először az Csabi autóján romlott el sokadszorra a fék, majd az enyém robbant le az úton éjszaka a sógorral egy sikertelen vizsga után. Másnap generátor után szaladgáltak a fiúk, szerencsére meg is tudták szerelni mindkét autót, így délután sikerült eljutni a közeli látványosságokhoz. Másnap nagyobb kirándulást terveztünk, gyönyörű napsütéses, ám igen hideg, szeles időben. Gyönyörű helyeken voltunk, ám hazafelé Csalikocsi fékét többször is kellett légteleníteni (sötétben, út szélén a kocsiban 3 gyerekkel jó móka!) így ők jó későn értek haza.   A következő nap a fiúk alkatrész után szaladgáltak (szerencsére az 5. kör után sikeresen), mert ahhoz hogy ki tudjuk vinni a a vendégeket a reptérre, az iskola miatt mindkét autóra szükség volt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ezalatt zuhogott a HÓ  a gyerekek legnagyobb örömére, amihez az is hozzá tartozott hogy aznap iskolaszünet volt. Havazás harmadszorra volt ezen a télen, de természetesen most sem látszott belőle semmi 20 perccel később, a ragyogó napsütésnek köszönhetően.

A búcsúestére befutottak hozzánk barátaink Írországi ismerősei, sikerült hajnal négyig fent lenni.

Ez csak azért volt érdekes, mert én aznap 2 óra alvás után reggel 7-kor kezdtem egy új munkát, mindenki más is ment dolgozni, Csabi pedig a vendégeket szállította a reptérre, akik ugye késő estére értek csak haza.

Új munkámról még annyit, hogy betegen voltam interjún. Első nap félreértettem a telefont, így egy nappal korábban mentem, természetesen rossz helyre. Az interjún, miután kiderült, hogy aznap még 10 embert hallgat meg a főnök, és mindez délután négykor volt, nem figyeltem igazán az órabérre, a munkaidőre, csak bólogattam bőszen hogy persze minden jó nekem akár azonnal is. Legnagyobb meglepetésemre visszahívtak a következő fordulóra, és megkaptam a munkát. A tréning Tullow-ba van egy igen hideg, igen mocskos benzinkút igen mocskos meleg étel részlegén (Deli pult). Mindenki ír rajtam kívül így nem igazán bízom abban, hogy maradok, annak ellenére, hogy eddig teljesen meg voltak velem elégedve. Még nem tudom dolgozom-e a következő héten már a Carlow-i új üzletben, vagy maradok tovább tréningen, vagy folytatom az az interjúra járást. Mindenesetre igazán jöhetne már egy kicsi szerencse, mert igencsak le vagyunk eresztve mindannyian.