LÁTOGATÓBAN

LÁTOGATÓBAN

Mindenféle ügyes bajos dolog elintézése miatt haza kellett utaznom. Próbáltam keresni olyan időpontot, amikor olcsó a repülőjegy, de először a munkakezdés, majd a megfelelő bankkártya hiánya késleltette a vételt. Hála az öcsémnek, végül sikerült venni jegyet, igaz drágábban mint ahogy azt gondoltam. Itt kérek elnézést mindenkitől, mert szándékosan nem árultam el hogy hazamegyek, ugyanis nagyon kevés időm volt. Valamint köszönöm mindenki segítségét, és támogatását akikkel otthon találkoztam.

Az utazás fárasztó volt, bár ezt csak másnap a munkahelyemen érzékeltem, mert hihetetlenül le voltam lassulva. Érdekes érzések kerítettek hatalmukba ezekben a napokban. Az első az volt, hogy nem izgultam, hogy hazamegyek, kötelességszerűen tettem a dolgom. A repülőre ülve amikor indult a gép és végre megláttam az országot felülről is, ordítottam belülről, hogy nem akarok hazamenni, ami nagyon megijesztett. A családomon és a sógor barátain kívül még nem találkoztam magyarokkal, nem hallottam magyar beszédet, de ahogy a reptéren várakozó embereket meghallottam beszélni, egyből rámtört az az ideges feszült érzés, ami süt az egész országból.

A feszültség már az óvodában elkezdődik, amit a poroszos iskolarendszer csak fokoz, majd az fiatalok kilépve a ÉLETBE, elkezdenek foglalkozni a megélhetéssel, politikával és a kör végleg bezárul...

Írországból a nyugalom sugárzik. Itt minden és mindenki nyugodt ahol csak járunk, pedig itt is vannak szegények, is zajlik a politikai élet, itt is vannak családi viszályok.

Otthon nagyon jó volt találkozni megint a barátokkal ismerősökkel, mindent sikerült elintézni amit akartam, szerencsére minden rendben ment, vásároltam „hazait” és izgultam, hogy a reptéren ne legyen gond a túlsúllyal és ne vegyenek el tőlem semmit.

Írországban kapható minden, de vannak megszokott magyar ízek, amik hiányoznak. Más az íze pl. a a kolbászféléknek, virslinek, mustárnak, más a zsemlemorzsa, tejföl, kenyér, pirospaprika. Vannak amit csak a magyar boltokban kapni (azt hiszem Dublinba és Cork mellett van egy-egy) mint pl. a pirosarany, búzadara, szaloncukor (így karácsony előtt). Érdekes, a gyerekek még egyszer sem akartak túrórudit enni, az is van a lengyel és magyar boltokban.

Hála anyukámnak a bejgli sem fog hiányozni karácsonykor, sütött nekünk eleget, én meg vettem szaloncukrot is.

HÉTKÖZNAPOK

HÉTKÖZNAPOK

Most, hogy 3. hete dolgozom elmondhatom, hogy elkezdődtek a dolgos hétköznapok. Beállt egy új menetrend, amit már régen szerettem volna.

A munkaidőm azóta kicsit javult, van hogy csak 6 órát kell dolgozni, érkeztek ugyanis új emberek. Sajna azok, akikkel kezdtem szinte kivétel nélkül elmentek. Nagy részük vissza abba az üzletbe, ahol eddig voltak. Az újonnan érkezettek lengyelek, és egy baráti társaság. Hihetetlenül érződik, hogy vannak még akik szívesen jönnének ide, úgyhogy a már itt dolgozók ott tesznek keresztbe másoknak ahol csak lehet... megvoltak az első konfliktusok. Ennek ellenére nem lehet panaszom, mert általában türelmesek velem, ha valamit nem értek meg. Az angolom sokat fejlődött, de még mindig igen gyenge. Viszont már nem okoz gondot az, ha a vásárlóknak szendvicset kell készíteni.

Iskolai napokon reggel elkészítem a gyerekek tízóraiját, elrendezem a ruháikat, ha később megyek dolgozni a reggelijüket is, és elviszem őket a suliba. Ha  korán indulok a reggeli és a fuvar Csabi dolga, ő hozza haza is őket, ebéd, lecke, vacsora fürdés alvás, ez is mind az ő feladata lett. Ha nem túl későn érek haza -a főzés öröméért- összeütök valamit. Általában hazafelé bevásárolok, nekem útba esik a Tesco. Most már kocsival járok Kilkennybe, mert sajna a „sofőröm” is visszament dolgozni az eredeti munkahelyére, így minden nap 2 órát vezetek.(Vettünk egy 10 éves autót „fillérekért”) Most még nagyon jó relaxációs idő ez, de gondolom egy idő után elég fárasztóvá válik majd. A munkát nagyon élvezem, egyre gyorsabban telik az idő, és minden nap próbálok lehetőséget keresni arra, hogy beszélgessek az emberekkel. Ezen a héten nagyon jó alkalom volt erre a Mikulás. (Itt a Mikulás csak karácsonykor jön, ő hozza az ajándékokat, és wiskeyvel (!) várják.)

Akik otthon vannak el sem hiszik, hogy az itteni életünk nem sokban különbözik az otthonitól, így családosan. Ha jobban belegondolok az egyetlen ami igazán hiányzik az a beszélgetés. Hiába van a msn és a skype program a neten, ha én általában éjszaka jutok csak a géphez, amikor már mindenki alszik, és persze vannak sokan, akiknek nincs internet elérhetőségük.

Mostanában nagyon sokat gondolkodom azon, hogy vajon miért kellett nekem az életembe az hogy egy másik országban éljek. Én mindig is olyan voltam ebben a világban, mintha burokban élnék, és valahogy máshogy gondolkodom mint általában az emberek. Itteni életünk egy nagyon jó próbatétel... hihetetlen jellemformáló erővel bír.

Az élet engem mindig a dolgok nehezebb oldala felől tanít. Zavar hogy nem értenek meg az emberek? Most valójában nem értenek meg, hisz nem ugyanaz az anyanyelvünk. Érdekes módon most ez nem olyan nagy tragédia... úgy gondolom ezen keresztül tanulom meg a félreértések kezelését.

Nagy hibámnak tartom, de eddig nem tudtam semmit kezdeni azzal, hogy „mindenütt ott van a fülem”, azaz mindenre figyelek ami elhangzik a közelembe. Itt ez agyilag nagyon fárasztó, így rászoktattam magam arra, hogy csak akkor figyelek, ha a nevem hallom. Talán ezáltal a „fülelés” rossz szokása is megszűnik. Mivel szinte minden érdekel körülöttem, ezért eléggé szétszórt vagyok sokszor nem tudok koncentrálni a lényegre. Most ha valamit meg akarok érteni egyszerűen minden mást ki kell kapcsolni az agyamban. Rákényszerített az élet arra, hogy egy dologra fokuszáljak, aminek kezdem érezni az örömét.

Én mindig magyarázkodom mindenért, visszaszólok ha kell ha nem. Egyszerűen nem tudom elfogadni, ha nem értik meg  mit mondok, mit teszek. Na... itt ez eleve kizárt, hiszen el sem tudom elmondani amit szeretnék. Hú hányszor volt már hogy tajtékoztam magamba, és legszívesebben beolvastam volna a 20 éves lengyel tyúknak, aki okoskodott nekem, hogy mit hogy kéne... Mert ugye attól mert nem beszélni angol, hülye azért nem vagyok...

Én úgy éreztem, hogy tiszteltben tartom mások korát, iskolázottságát, és nem kezelek le senkit. Viszont ezt sokan máshogyan látták. Talán azért mert igen erős egóval bírok, és soha nem rejtem véka alá másképp gondolkozásom. Na most aztán igazán megkaptam... itt minden tekintetben én állok a legalsó szinten, mint bevándorló és mint „analfabéta”, így mindenképpen alulról nézek az emberekre. Talán így meglátom, mit csináltam eddig rosszul.

Lehet, hogy sokak számára egyértelműnek tűnnek ezek az apró változások, hiszen logikusan én is tudtam eddig is. De az ember mindig azt hiszi, hogy az amit tesz azt jól teszi, hiába figyelmeztetik arra, hogy az élet számtalan területén kellene változtatnia. De biztos vagyok abban, hogy belecsöppenve egy más világba, mindenki rádöbben saját hiányosságaira.

Nem tudom érzékeltetni mindazt amit köszönhetek ennek az útnak. Bármi is legyen a vége, bárhogyan is folytatódik az életünk már nyertünk.

MUNKA

MUNKA

Végre igazi munka! Bár nem tudom meddig, és azt sem tudom, hogy én bírni fogom-e, de a lényeg hogy valamennyi bevétel. Hihetetlen történet, magam sem hiszem még mindig.

Amióta van internetünk, naponta több kevesebb álláshirdetésre jelentkezem (hozzáteszem, még most is). 20 körül van a munkaerőközvetítő (fejvadász) cég, akikhez leadtam az önéletrajzom. (CV). Eleinte igen kevés visszajelzést kaptam, aztán egyre több érkezett. Igaz a 99% köszönöm a jelentkezésed, de.... kezdetű volt, de örültem ezeknek is, mert magyarországi tapasztalataim szerint is ez már jó jel volt. Amikor kezdtem türelmetlenné válni, annak ellenére, hogy tudtuk az elején, hogy a munka nem jön egyik napról a másikra, elkezdtem olyan helyekre is jelentkezni, ahol távolról sem feleltem meg a feltételeknek. Álláshirdetés nélkül is küldözgettem a környékbeli nagyobb cégeknek leveleket, sőt a fazekasoknak is. Gondoltam egy próbát megérnek, és talán az adatbázisba belekerülök. És... a végén már magam se tudtam kinek, milyen állásra küldtem CV-t.

Úgy gondoltam, az én nyelvtudásommal takarítónak, babysitternek, gyárba szalagmunkásnak vesznek fel... valamikor

Egyik nap kaptam egy levelet, hogy sajnos Carlow-ba nem tudnak felvenni, de Kilkenny-be igen, megfelel-e nekem. Mivel azt sem tudtam miről van szó, írtam egy válaszlevelet, hogy nagyon köszönöm, tudok menni, de sajna nem beszélek jól angolul. Másnap jött a válasz, nem probléma a nyelv hiánya, és leírta oroszul mit szeretne... hát ezen akkorát döbbentünk Csabival...

Hál Isten, itt már le volt írva a cég neve: Bagel factory, így rákerestem az interneten.

Már az hihetetlen volt hogy nyelvtudás híján foglalkoznak velem. Aztán az, hogy még arra is vették a fáradságot, hogy megpróbáljanak velem kontaktust teremteni (itt még sokan hiszik azt, hogy Magyarország is a Szovjetunió része volt, és mindenki beszél oroszul) De ami a legmegdöbbentőbb volt, az az, hogy ez egy olyasmi cég, mint a mc Donalds. Szendvicseket üdítőt süteményt lehet kapni. El sem tudtam képzelni, mi az az állás, amire én is alkalmas lehetek. Gondoltuk hátul van a pékség, és egész nap gyúrhatom a tésztát...

Természetesen nem hagytam szó nélkül az orosz szöveget, válaszoltam udvariasan, hogy tanultam, de érteni angol nyugodtan írjon, amire másnap jött a válasz, menjek interjúra pénteken.

Elmentünk, megtaláltuk, a még építés alatt álló boltot, megkerestük a managert akihez irányítottak, Ő elkérte a CV-t és mondta, majd hív holnap. (Szokásos Ír válasz, általában azt jelenti: bocs nem) Nem kérdezett semmit. Mivel másnap szombat volt, egy percig se gondoltuk komolyan, hogy valóban érdekelem őket. Kicsit csalódott voltam, de igazából nem foglalkoztam a témával tovább, éppen ezért ért váratlanul a hétfői telefon, hogy menjek szerdán.

Gondoltam, ez lesz az igazi interjú, bár gyanús volt kicsit a dolog, mégis elmentünk még egyszer. Odafele menet rossz felé kanyarodtam, és találtunk egy olyan gyönyörű várat, amit eddig csak a mesékben láttam, és végre megtaláltuk a Carlow melletti Dolment (kövek egymáson egyensúlyoznak) is.Csabi Kilkennybe érve megkérdezte, hogy mi lesz, ha ma már dolgozni kell, mondtam, hazamegy a gyerekekért, én meg maradok... és ez is lett.

Kilkenny 50 km-re van Rathvillytől. Ami nem is gond, mert kb. egy óra alatt odaérek kocsival.

A munka kapcsán a meglepetéseknek még nincs vége. Az első nap megkérdezték, melyik nap legyen a szabadnapom, és szóljak, ha valami közbejön, átírják a beosztást. Kérés nélkül megszervezték, hogy Carlow-ig hoznak visznek kocsival, így csak 15 km-t kell autózni. Rajtam kívül mindenki beszél angolul, a kisegítőt keresünk tábla még mindig ki van függesztve... ezért azt gondolom, nem volt hírtelen ember azért vettek fel... aztán majd ez is kiderül hogy így van -e. A főnök elmondta a feladataimat: Letakarítani az asztalokat, mosogatni (géppel), törölgetni, folyamatosan feltölteni a készleteket, seperni, felmosni. Ennek ellenére második nap beraktak szendvicset készíteni, ami nem is lenne gond, de nem értem pontosan mit akarnak kérni, nem tudom mit kell a szendvicsekbe rakni, és hogy melyik hogyan készül. Szóval elég nehéz órákat éltem át, volt is egy pont, amikor legszívesebben világgá futottam volna. Hál istennek az esetek többségében békén hagynak asztalt takarítani...

A munkaidő általában 11 óra(!) ebből kétszer fél órát lehet pihenni. Eddig is minden tiszteletem volt a takarítók és a kereskedők felé, na most már a vendéglátósok munkáját is megtapasztalhattam. Mivel folyamatosan jönnek a vendégek, nincs megállás... Ez egy igazán pörgős munkahely. Nem csoda, hogy egy hét alatt 3 ember esett ki...

Amúgy nagyon kedves emberek, sokat viccelődnek, sokat segítenek... és... ennél jobb helyet nem is találhattam volna arra, hogy tanuljak angolul.