ÁPRILIS 6.

ÁPRILIS 6.

Az első nap, hogy hazavágyom a régi életembe… Isaszegre, hogy része legyek megint a Csatának. Milyen jó lenne, most egy webkamera, hogy nem csak Én, hanem azok is láthassák az Isaszegi Csatát, akik, messze élnek, vagy épp egyszerűen nem áll módjukban elmenni. Tegnap megkérdezte a főnököm, szeretem-e a lóversenyt, ma én meséltem neki a csatáról, hiszen a lóverseny elbújhat a Tavaszi Hadjárat látványa mellett.

Egyébként az április itt is olyan szeszélyes, mint otthon. A napokban 15 fok körüli meleg, és napsütés volt, esőnek még a nyomát sem láttuk, a szél is csak elvétve fújt. Tegnap kissé lehűlt az idő, és két napsütés között többször jégeső esett néhány percig. Reggelre hóesésre ébredtünk, egy órával később már ragyogó napsütés volt, igaz már hűvösebb levegővel. A sógor szerint Írország  időjárása mindig ilyen szeszélyes… amit hogy őszinte legyek, igazán élvezek.

Szerencsére nem szürkülnek el a hétköznapok, mert két héten belül érkeznek a barátaink, én meg megyek haza újabb egy napra, hogy beírassam Csanádot az iskolába. Remélem sikerül majd, mivel idén nem járt óvodába, így nincs óvodalátogatási papírunk. Bár csak elfogadják az iskolalátogatási papírt innen…

Mostanában sokat gondolok Magyarországra, hiszen attól, mert távol vagyok engem is megérintenek a politikai viharok. Nem szeretem a politikát, már írtam arról, hogy mennyire le tudja nyomni az emberek hangulatát, a hétköznapokban is. Az első nagy tüntetés után egyszerűen nézni kellett a híradókat. Fájdalmas volt látni az elkeseredett embereket, és a „balé” vonzotta fiatal bajkeverők tömegét. Itt valahogy nem lehet átérezni azt az érzést, ami otthon kerített hatalmába, amikor sztrájkokkal, tüntetésekkel, politikai csatározásokkal volt tele az ország. Hiányzik Magyarország, természetesen, de egy cseppet sem hiányzik az, hogy megint a feszültségektől töltött légkörben éljek. Itt nem tudom elégszer elmondani, mennyire nyugodt minden.

Közben eltelt egy hét….

Megint érkeztek hozzám féltő gondolatok, ezért tartottam fontosnak, hogy újra írjak ittlétünk miértjéről.

Az hogy megtanuljanak a gyerekek egy nyelvet anyanyelvi szinten, és mi is tudjunk angolul, annak hasznát senki sem vitatja. Nem kis befektetésbe került eddig, de ugye, mint ahogy mondani szokták, a gyerek a legjobb befektetés. Az, hogy néha a gyerekek is visszavágynak a régi életükbe, az néha honvágyuk van, és hisztisebbek a kelleténél, ennek velejárója, de ugye iskolába sem szeretnek járni sokan, tisztelet a kivételnek. Egyébként a hetekben érezhetően nyugodtabbak lettek ők is, amihez az is hozzájárult hogy a szomszédba újra két ló érkezett, akiket kézből lehet etetni. (Szomszédoló, kutya, macskák, kertszomszéd lovacskák, tehenek, és közelben bárányok is… mi kell még?)

Otthon mind a ketten dolgoztunk, és én főállású anya voltam, tehát mondhatjuk, hogy mindketten teljes állásban voltunk. A bevételeink, -ami nem a minimálbér volt- fedezték ugyan mindennapjainkat, de nagyobb plusz kiadások bizony komoly problémákat okoztak. És ezzel nem vagyunk egyedül, sokan vannak így, még ha nem is vallják be. Szerencsés helyzetben vagyok, mert van egy anyukám, és van egy családom, akikre tudom, ha bármi problémám adódik, számíthatok. Mégis hihetetlennek tartom, hogy rendes munkával évek óta csak vegetálunk. És Írország esély arra, hogy továbbléphessünk.

Itt ha valaki minimálbért keres (ami adózástól függően havi 220-270.000 Ft) és az elég arra, hogy egy szobát béreljen (vagy vidéken egy szoba-konyha-nappalis lakást) és ha nem is nagy lábon, de megél. És ha ezt a munkát nem hétfőtől péntekig, reggel 8 és délután 6 között teszi, kötelező plusz juttatásokban részesül, ami adott esetben akár majd duplafizetést is eredményezhet. És ne feledkezzünk meg arról, hogy itt ritka az, ha nem jelentik be az embert.

Én heti 27 órát dolgozom, de ebből két napot hétvégén, így én is ebbe a kategóriába esem. Így hogy ketten béreljük a házunkat vidéken, ez szűken nekünk is elég. És csak én dolgozom, részmunkaidőben. Ha végre adódna Csabinak valami éjszakai munka meg lennék elégedve. Akkor akár önállóan is tudnánk 3-4 szobás lakást bérelni, és szabadidőnkben beutazni az országot, elmenni nyaralni, vagy nagyobb ütemben törleszteni adósságainkat.

Érlelgettem sokáig a gondolatot, hogy meddig húzzuk a kinttartózkodásunk. Még mindig nem tudom a választ, de az valószínű, hogy még maradunk egy darabig, ezért Csanádot is magántanulónak iratom be az iskolába.

Jelenleg az Ír családi pótlék igényléséhez szedjük össze a dokumentumokat. Az itteni családi pótlék ugyanis többszöröse az otthoniénak, igaz, hogy legalább fél év, amíg megkapjuk… Valószínűleg szűrő ez, ugyanis s PPS szám (itteni személyi azonosító) egy hét alatt megérkezik, elképzelhetetlen számomra, mi tarthat ezen olyan sokáig. De mit észrevettem az Írek egyáltalán nem hülyék, nagyon okosan csinálják a dolgaikat, hogy az emberek is jól érezzék magukat, és az ország is fejlődjön.

Mivel semmi sem tökéletes, és bármikor előfordulhat, pl. hogy megszűnik a munkám, vagy egy nagyobb kiadás elé nézünk, még mindig naponta nézem az álláshirdetéseket, mert nem szeretnék újra segítségre szorulni, vagy „padlóra” kerülni. 

TAVASZ VAN… MILYEN SZÉP TAVASZ!

TAVASZ VAN… MILYEN SZÉP TAVASZ!

Ahogy a természet ébredezik, úgy javul a kedvem. Na azért az is hozzájárul a dolgaimhoz, hogy dolgozom, és hogy itt járt az anyukám.

Nem tudom, mennyire jött át az előző írásaimból, hogy mennyire leeresztettem. Most, hogy újra jobban alakulnak az életünk, csak most érzem, milyen nehéz is volt ez a két hónap. Sokszor volt, hogy legszívesebben az ágyból sem keltem volna ki. Azért mindennek van jó oldala, egy-egy ilyen gödör, és az ember rájön, hogy bizony sokszor nem úgy alakul az élete, ahogy tervezi. Ezért most pl. tényleg nem tervezek.

Azt is megtanultam egy életre, hogy a gyerekek mennyire átérzik a szüleik hangulatát…

Na akkor ugrás a jóra.

Dolgozom, írek között, ami nagyon jó tanulási lehetőség. Sajnos eleinte nem sokat érintkeztem a munkatársaimmal, de most már megpróbálok nyitni, beszélgetni. A kosz jelentős részét a saját környezetemben szépen kezdem eltüntetni, és napról napra szépítik az üzletet is. Csak remélni tudom, hogy, itt tovább leszek, mint az előző helyen.

A tavaszi szünet itt két hét. A gyerekek feltöltődtek, főleg hogy jött a nagyi. Itt a szünet magában foglalja a Szent Patrik ünnepkört, ami az írek legnagyobb ünnepe, hasonlítatjuk a mi augusztus 20-i ünnepeinkhez, azzal a különbséggel, hogy itt semmi szomorkás megemlékezés, minden és mindenki vidám. Mivel épp nem dolgoztam, ezért végre újra elmentünk kirándulni. A sógorral előző nap sárkányt eregettünk a kertben, így a tengerparti szélben kívántuk ezt folytatni. Gyönyörű idő volt, felpakoltunk kajával és irány a tengerpart. Megérkezésünk után 20 perccel Csanád elcsúszott egy sziklán, és szépen széthasadt az álla, kb. 2-3 öltésnyi sebből vérzett. Hála testvérei előző harci sérüléseinek, és az otthoni doktornéninknek, most én voltam az „orvos”. Kapott egy tapaszt, (amit aznap még kétszer cseréltük), és folytattuk a pikniket. Hazaérve -a már kétszer látott módon- én húztam össze a sebét erős ragtapasz csíkocskákkal, fertőtlenítés, és kész. Minden nap cseréltük a kötést, most két hét múlva csak egy vékony heg árulkodik csak a történtekről.

A nagyi egy hétig vendégeskedett nálunk, és mivel szünet volt elvittem a gyerekeket is a reptérre, előtte pedig sétáltunk egyet a Dublini éjszakában. Igaz, hogy egy órát késett a gép, és 2 után értünk haza hajnalban, de megérte. Szerencsére nagyon jól jöttek ki a szabadnapjaim, így sokfelé eljutottunk. Voltunk a már sokszor látott helyeken, mint a várunk, a játszótér, a Carlow-i Dolmen, a Wicklow-i hegyek. Elmentünk a Blessingtoni tavakhoz, amit többször is megcsodáltunk távolról, de most közelről is. Újra voltunk tengerparton, most Wicklow környékén, ahol felfedeztük két gyönyörű tengerparti részt, ahol eddig még nem jártunk. Brittas Bay például egy több kilométernyi homokos partrész, állítólag nyáron a legjobb fürdőhelyek egyike. A part mentén számtalan homokbucka van, olyan hangulata van az egésznek, mintha egy forró tengerparton sétálnánk. A gyengéim a várak, és felfedeztünk egy újat 40 km-re tőlük, útközben pedig egy olyan játszótérre bukkantunk, amit még Tamás is élvezett (na meg én is… mivel este volt és csak mi voltunk ott). Voltunk Kilkenny-ben is, ahol régen dolgoztam, meg akartuk nézni a kastélyt. Az ugyan nem sikerült, de sétáltunk egy nagy kört a magas várfal körül, és találkoztunk magyarokkal is. Húsvétkor természetesen sonkát ettünk, volt tojásfestés is, és a nagyi locsolása is. Itt a Micimackóból ismert tojásvadászat a szokás, így nálunk is volt, amit Csanád élvezett a legjobban. Elmentünk a helyi pub-ba is eredetileg biliárdozni, csak az asztal foglalt volt, így megkóstoltuk a csapolt guinness-t. Az utolsó nap -útban a reptérre- anyukámat is elvittem az O’Connel Street-re a TŰ-höz, (valóban egy óriási tű) -ami Dublin jelképe- és ajándékot vásárolni. Írországban számtalan üzlet van ország szerte, ahol csak ír ajándéktárgyakat kapni, szerencselóherés, törpés, guinness-szes, zöld-fehér-narancs stb. dolgokat. Van itt minden a körömnyi kitűzőtől a ruhákig, édességekig. A reptér után végre sikerült találkozni személyesen egy családdal Csanád-Tamás korú gyerekekkel, akik anyukájával lassan másfél éve Interneten beszélgetek. Szóval nem unatkoztunk.

Közben pedig csodáltuk a mindenfelé még most is sárgálló bokrokat, a rengeteg náciszt az út szélén, a rügyező, a virágzó természetet, a kisbárányokat a legelőkön... Szerencsére ír viszonylatban szép időnk volt, ellenben az otthoni havazással… igaz egy nap itt is esett egy kicsi pár percig, két nasütés között…

Azt azért megjegyzem a sok szép és jó mellett, hogy itt nagyon kevés a gyümölcsfa, így egészen más, mint a magyarországi tavasz. Igen, a virágzó gyümölcsfák tömege, a tavaszillat, az nagyon hiányzik…

A szomszédba újra tartanak teheneket, így a gyerekek megint többet vannak levegőn. Pár hét múlva érkeznek a barátaink, akik szintén szerencsét próbálnak itt.  Az élet zajlik…