SÁRA NYERTES FOGALMAZÁSA

SÁRA NYERTES FOGALMAZÁSA

Dear Grace,

            My name is Sára, and I’m so sorry that a so terrible thing happened to you. I’m 11 years old and I hope you’ll like my story about what’s happened in my life this year. There are loads and loads of things that had changed during the year 2009. I got a pet, a musc equiment and lots of other things.

            I’m not from reland but I learned enough english to get along in school. I’m from Hungary. Hungary is about 2500 kms away from Ireland and it has the biggest lake in Europe called the Balaton. Hungary is the size of Ireland.

            My hoby is music, and I play the flute and keyboard. I have my flute since 2005 and I got the keyboard this year. I think I’d like to play the guitar after a few years. I wonder what your hobby is in heaven.

            I visit my frends an family in Hungary every summer, and this year we visited Disneyland in Paris which is a very big funfair and it’s like a Disney cartoon world. It has a town called Disney village and there are loads of shops as well.

            I don’t know what it is like  to be in heaven with all the other people. I dont’t have any idea about whwt people are spending the whole day doing up there. If you could answer my questions somehow PLEASE do. My greatgranddad died about 2 months after I was born. I never saw him or even a picture of him. You probably feel lonely up there if you don’t know anyone. You probably don’t have any friends from your school who died, but did you make new friends or do you still feel like you’re alone?

            If you are, then I know what it feels like. When I came to Ireland, I never had anyone to talk to. Those days, weeks, even months, I thought it would be even better to be dead than being in a country I never lived in before the thoughts of living there when I didn’t even speak one word of english. Well, not the best and happiest months anyway. The main problem was that I didn’t even try to make friends with anyone and in the first few months I wasn’t even able to because of the language but you shouldn’t make that mistake in heaven.

            Do you like horses Grace? I do. I go horseriding every Saturday. I usually ride on a pony called Jordan but once I rode on a horse called Ruby. I didn’t really like her because she never did what I wanted her to do and she was always going as slow as she could. I’m not really good at is yet, but I’m getting lessons every Saturday.

I love all the other animals in the world besides horses. My favourite animal is the tiger. My second favourite animal is every person’s best friend, the dog of course. We had a dog called Jimmy, but he died when I was 7 years old. We bought a new one which became one of the most important things in my life. I was really sad when my mother told me that we couldn’t bring him with us to Ireland and we would have to sell him. When I heard the bad news, I ran into my bedroom and cried on my bed for about half an hour. While we had dogs we had a cats as well. We had one cat that had babies 3 times. (5 babies each time) I have 2 brothers and each of us had a baby cat. We never kept the kittens. When they were ready to leave their mother, we always asked people if they want kittens and gave them to the people who wanted them for free.

I got a new pet this year. My third favourite animal, a bunny rabbit. My younger brother has a guinea pig and my older brother has a hamster. It is like a little zoo at home. The animal I least like in the house is the hamster because he bites like a little dog. If you put your hand into his cage, your fingers wont come out without being bitten. If you to take him out of his cage you need to use gloves. I like the guinea pig but sometimes he can be really annoying when he’s hungry when he is, he make a squeeky sound when he hears the door open or close. Well I’m happy about that, there’s nothing wrong with my bunny, and hopefully there won’t be in future.

Christmas is coming Grace. What would you write on your Christmas list if you were me? I want to write someting like this:

I don’t really want anything else for Christmas because you gave me so many things so that I have everything I need. Even things I don’t need

                                                           Yours Sára

I’m really looking forward to Christmas and Halloween as well. It’s not hard think about your own Christmas list but it’s really, really, really hard to think of what to give your family. What I’m saying is that it’s easy to get, and hard to give. There’s only one thing that is hard at Halloween. It’s that you have to think of what to dress up as.

            Well Grace, I’m really afraid that I have to say goodbye to you now. You know this is a competition where you can only use one thousand words so I could only write the most important things but if I can I’ll enter next year as well and tell you about all the missing facts that I didn’t write down this year. I hope you loved my story and will be interested about the next one as well. You’re not the only one who is looking forward to my next letter, I am too! So goodbye Grace. I hope I’ll meet you later.

                                                           Yours Sára

Kedves Grace!

Sárának hívnak, és nagyon sajnálom hogy ilyen szörnyű dolog történt veled. Én 11 éves vagyok, és remélem hogy tetszeni fog az ami az elmúlt évben történt velem. Sok sok dolog megváltozott 2009-ben, és kaptam egy kisállatot, hangszert és más egyebet.

            Én nem vagyok Ír, de elég angolt tanultam hogy mindent megértsek az iskolában. Magyar vagyok. Magyarország kb. 2500 kilométerre van Írországtól és itt található Európa legnagyobb tava, a Balaton. Magyarország kb. akkora mint Írország.

            A hobbim a zene, egy kicsit játszom furulyán és zongorán. A furulyám 2005-óta van meg és a szintetizátort idén kaptam. Azt hiszem egy pár év múlva kipróbálom a gitárt is. Kíváncsi vagyok, hogy mivel foglalkozol a Mennyországban a szabadidődben.

            Minden nyáron hazamegyek látogatóba, és meglátogatom a családom, és a barátaim. Idén a Disneyland-be is voltunk Párizsban, ami egy óriási vidámpark, és olyan mint egy mesevilág. Van benne egy falu amit Disney village-nek (falunak) hívnak, és tele van boltokkal.

Nem tudom, hogy milyen lehet a Mennyországban lenni, gőzöm sincs, hogy mivel töltitek az időtöket. Ha tudnál erre válaszolni, léééégggyszi tedd meg valahogy. A dédnagyapám kb. 2 hónappal azután halt meg hogy én megszülettem, soha nem láttam még képem sem. Valószínűleg te magányos vagy, nincs ismerősöd, nincs senki aki meghalt az régi iskoládból. Vannak új barátaid, vagy még mindig egyedül érzed magad?

Ha igen, akkor tudom hogy mit érzel. Amikor Írországba jöttem, akkor nem volt senki akivel beszélhettem volna. Azokban az első napokban, hetekben még hónapokban is azt gondoltam, hogy jobb volna meghalni, mit hogy egy olyan országban éljek, amit még soha nem láttam azelőtt, és nem beszélem a nyelvet sem. Hát… nem ez volt a legjobb és legboldogabb időszak, az biztos. A legnagyobb baj az volt, hogy nem is próbáltam barátokat szerezni, de eleinte nem is tudtam a nyelv miatt. Neked nem szabad elkövetned ezt a hibát a Mennyországban.

            Szereted a lovakat Grace? Mert én igen. Járok lovagolni minden szombaton. Általában egy pónin lovagolok, akit Jordannak hívnak. De egyszer egy nagyobb lovat kaptam, akinek a neve Ruby (Gyémánt). Nem nagyon szerettem őt, mert soha nem azt csinálta, amit akartam, és mindig olyan lassan ment, ahogyan csak tudott. Nem vagyok még túl jó lovas, de folyamatosan tanulok.

A lovak mellett minden más állatot is szeretek a világon. A kedvencem a tigris, utána pedig az ember legjobb barátja, természetesen a kutya. Volt otthon egy kutyánk, akit Jimmynek hívtak, de sajnos meghalt amikor én 7 éves voltam. Később lett egy új kutyánk, Öcsi, aki az egyik legfontosabb dolog lett az életemben. Nagyon szomorú voltam, amikor az anyukám elmondta, hogy nem tudjuk elvinni magunkkal Írországba, és el kell ajándékoznunk. Amikor meghallottam a rossz hírt befutottam a szobámba és kb. fél óráig sírtam az ágyamon.

A kutyák mellett voltak macskáink is. Egy macskánknak háromszor is voltak kölykei, kb. 5 egyszerre. Két testvérem van és mindenkinek volt saját kismacskája, de soha nem tartottunk meg a kicsiket. Amikor készen álltak, hogy elhagyják az anyjukat, mindig kérdezgettük az embereket, hogy ki az aki befogadná őket, és odaadtuk őket ingyen.

Idén kaptam egy új kisállatot. A harmadik kedvencemet, egy nyulat. Az öcsémnek tengerimalaca van, a bátyámnak meg egy hörcsöge. Otthon olyan, mintha kisállatkertben lennél. Akit közülük legkevésbé szeretek az a hörcsög, mert úgy harap mint egy kiskutya. Ha berakod a kezed a ketrecébe az ujjaid nem kerülnek ki onnan harapás nélkül. Ha ki akarod venni a helyéről kesztyűt kell használnod. A tengerimalacot szeretem, de néha nagyon idegesítő tud lenni, amikor éhes. Ugyanis éles sikító hangot hallat amikor ajtónyitódást vagy zacskócsörgetést hall. De nagyon örülök, hogy a nyulammal semmi gond nincs és remélem nem is lesz.

            Közeleg a karácsony Grace. Te mit írnál a listára a helyemben? Én valami ilyesmit akarok írni:

Valóban nem szeretnék semmit se kapni idén karácsonyra, mert mindenem megvan amire szükségem van, még az is amire nincs.

Szeretettel: Sára    

Tényleg várom a Karácsonyt és a Halloweent is. Nem nehéz a saját karácsonyi listámról gondolkodni, de arról igen, hogy mit adjak a családtagjaimnak. Hát én azt mondom: könnyű kapni, de nehéz adni. Egy nehéz dolog van Halloweenkor is: hogy mi legyen a jelmezem.

Nos Grace, attól félek hogy most el kell köszönnöm tőled. Tudod, ebben a versenyben csak 1000 szót használhatok, ami csak a legfontosabb gondolataimra volt elég. Ha tudok, a következő évben is írok neked, azokról a dolgokról is ami idén kimaradt. Remélem tetszett a történetem, és érdeklődsz a következő után is. Nem csak téged érdekel a következő levelem, hanem engem is!

Tehát viszlát Grace, remélem később majd találkozunk a mennyben.

                                                                                  Szeretettel: Sára 

A HARMADIK ŐSZ

A HARMADIK ŐSZ

Nagyon fáradt vagyok. Jó lenne egy kis pihenés, és kis szerencsével meg is kapom: ha minden igaz november első hetében szabadságon leszek. Nagyon sűrűre sikeredett ez az év valahogy sohasem volt időm pihenni. Jó régen nem volt szabadnapom, és annak ellenére hogy az esetek többségében minden hétvégén 11 után már szabad vagyok, és hét közben is 2 után, ez nem pótolja a teljes pihenést. A szabad délutánok nagyon jól hangzanak, de tegyük hozzá a fél 4 és fél 7 közötti ébredéseket… és mondjuk heti 2-3 alkalommal néhány túlórát… akkor már nem olyan kellemes. Na mindegy nem panaszkodom, mert van munkám, rendesen megélünk abból a pénzből amit keresek, egy óriási modern házban lakunk, a gyerekek különórákra is járnak. Mi kell még? Mindenem megvan amire szükségem van. Egy kis házastársi boldogság hiányzik csak nekem, de ugye… minden nem lehet tökéletes, ez van.

Szeptember végén sikerült benyalnunk valami csúnya vírust, és megint mindenki beleesett. Nem volt nagyon veszélyes, de minden tünete erre a fránya új influenzára emlékeztetett. Elég sokat böngésztem a netet, mert orvoshoz járni még mindig nem szeretünk, és sok rémes hírt hallani mostanság. Nem tudom, hogy végül mi volt, de igen sokára sikerült kilábalni belőle. Még hetekkel a lázas időszak után is mindenki fáradt és kimerült volt. Remélem senkinek nem lett semmi szövődménye, és sikerült védettséget szereznünk.

Fogorvoshoz sem ártana elmenni. Sajnos mióta itt vagyunk, otthon nem volt időm elmenni ellenőrzésre, és kilyukadt a bölcsességfogam. Kamillával és egy szuperjó kínai balzsammal sikerült a gyulladást kikezelni, de azért a fogorvost ugye ez nem pótolja. Csanádnak is volt egy rossz napja, neki egy tejfogát kellett betömni. Ez az eredménye annak, hogy sokszor elbricceli az esti fogmosást azzal hogy beájul TVnézés közben.

            Annak ellenére, hogy sok a munkám, azért jut idő szórakozásra is. Csabi kitalálta, hogy menjünk el néha bowlingozni, úgyhogy ez az új program néhány hete hétvégenként. Az állatokkal való foglalatosság is jó. (bár jó lenne ha végre a takarítást más is vállalná) Sokszor járunk Carlowba, és a vásárlás (mint az íreknek… óóó tényleg íresedünk???) is jó szórakozás, még akkor is ha sokszor nem veszünk az ételen kívül mást. Én mondjuk nagyon szeretek nézelődni.

Sikerült beszerezni az utóbbi időben néhány nagyon hasznos dolgot, mint pl. grill és szendvicssütő, kenyérsütő, goffrisütő, gőzölős pingvin, lassan teljes lesz a konyha.

Az iskolában is folyamatosan történik valami. Csanád mindig szeretne a barátaihoz menni, de a lecke miatt, erre csak pénteken lenne lehetősége. Sára megnyert egy fogalmazásversenyt. Ez egy országos pályázat elődöntője volt. Ennek nagyon érdekes de egyben szomorú története van. Néhány éve egy 9 éves kislány meghalt leukémiában, és a szülei létrehoztak egy alapítványt a leukémiások megsegítésére. Minden évben kiadnak egy könyvet, amiben az ország 10-14 éveseinek fogalmazásai kerülnek (54 db) Levelekkel kell pályázni, amiben az elmúlt év történéseiről írnak. Nagyon szép kezdeményezés és nagyon büszke vagyok már akkor is, ha Sára végül nem lesz a végső nyertesek között. (a fogalmazás lesz a következő bejegyzés angolul és magyarul is).

            Mostanában megint próbálok időt szakítani az itt élő magyar ismerőseimre is, ami elég nehéz, az időpont egyeztetések miatt. Itt kérek ezért elnézést mindazoktól, akik esetleg hiányolnának (remélem van ilyen). Sajnos a Magyarországon maradtakkal való kapcsolat valahogy ellaposodott. Tudom ennek az idő a valódi oka, de én még mindig fenntartom: aki számomra bármikor is fontos volt az mindig fontos marad. Akkor is ha csak egy évben egyszer, vagy több évente sikerül beszélnünk. Mindenkinek megvan a saját élete, a saját problémáival. És az aki távol van az egyre kevésbé lesz fontos. Nekem nagyon nehéz ezt elfogadni, de tudom hogy az emberek többsége képes túllépni a múlton.

Ó majd el felejtettem azt ami mostanában foglalkoztat. Arra már régen rájöttem, hogy aminek meg kell történnie úgy is megtörténik, akármennyire is próbálja az ember kikerülni a sorsát. Arra is, hogy soha nem szabad azt mondani hogy soha. Velem az utóbbi időben annyi érdekes dolog történt hogy rájöttem, az ember képes irányítani a sorsát, de vannak dolgok amit soha nem tud megkerülni. A múltat is meg kell tanulni elengedni (nekem e sajnos még nem megy) hogy továbbléphessünk. Amit viszont mostanában sehogy sem értek az a halállal kapcsolatos.

Azt tudni kell rólam, hogy eddigi életemben a sors nagyon kegyes volt hozzám, nem sok az akit elvesztettem. A dédnagymamám megérte Tamás születését, és nagyszüleim közül is mindenki. Szerencsére él a nagymamám, ami nagy kincs. Nagyon szeretem hallgatni a történeteit. A szüleim és testvérei is élnek még, bár az ő generációjukból sajnos korán elvesztettem a nagybátyámat, aki nagyon fontos volt nekem, mert szüleim válása után apám helyett apám volt. A saját generációmból egy-két kétes életet élő távoli ismerősöm ment el, akik, sajnos nem vigyáztak az életükre. Mégis, mióta a gyerekeim megszülettek, az álmaimban folyamatosan elvesztem őket. Anno egy pszichológus segítségével sikerült ezeket megfejteni, mint kiderült, ezt a gyerekneveléssel járó stressz okozta, és miután erre rájöttem, szerencsére az ilyen témájú rémálmaim megritkultak. De a gondolataimnak nem tudok parancsolni. Nem tudom felfogni, hogy az apró balesetek az agyamban a legrosszabbig továbbtörténnek, az apró gondok óriássá duzzadnak. Nagyon ijesztő ez, de annak ellenére, hogy ezek a dolgok nem valóságosak, (de az érzések sajnos azok) tudom, hogy a valóságban ezáltal válok erőssé. De miért éppen ezáltal? A „sors keze rejtelem” de érzem, mindennek van célja, és az egyik az, hogy a saját sorsukat megértsük.

DISNEYLAND-BEN JÁRTUNK

DISNEYLAND-BEN JÁRTUNK

Sokak álma eljutni Disneyland-be, a miénk is az volt és végre teljesült. Igaz, hogy kissé csalódottak is voltunk, mert az egész parkban nem a szórakozás, hanem az üzlet volt a legfontosabb, de ennek ellenére jól éreztük magunkat és szeretnénk újra elmenni, persze egy távolabbi időpontban.

Na de először a történet. Ott fejeztem be, hogy visszaérkeztünk Magyarországról az anyósommal együtt. Már rég óta kértük, hogy jöjjenek el hozzánk, mivel Csabi egészen egyszerűen nem akar hazamenni, nem hiányzik neki az ország az emberek, a keserűség és az idegesen vibráló légkör. Hát, van benne igazság, de az embernek néha meg kell tennie olyan lépéseket is amihez nincs kedve, de erről ennyit. Arról beszélgettünk már korábban is, hogy anyósom (mert az apósom nem mer már vállalkozni egy ekkora útra) majd valamikor ősszel jön el hozzánk, amikor a sógorommal összeegyeztetjük, hogy ki kíséri ki ide és ki viszi vissza. Erre azért van szükség, mert azon kívül hogy nem beszél angolul, még Pesten sem mer mászkálni, mert fél hogy eltéved. A sógor közben gondolt egyet, és úgy alakította, hogy majd én a gyerekekkel elhozom, és ő később visszakíséri. Nem rossz ötlet volt, bár én jobban örültem volna egy későbbi időpontnak, mert ugye jó rég nem láttam a „kölkeimet”.  Mindent összevetve azért jól sikerült. Most is kirándulgattunk, virágokat ültettek az ablakokba, ami igen jól mutat. Volt néhány alkalmunk beszélgetni is, aminek nagyon örültem, tényleg szívesen látom majd újra, mint ahogy azokat is, akik már meglátogattak, vagy csak meghívtam hozzánk. Valóban nagyon örülünk a vendégeknek, és még vendégszobánk is van most már a fogadásukra.

 Közben elindult az iskola is, előbb Tamásnak majd a két kicsinek is. (Itt a tanév augusztus utolsó hetétől június utolsó hetéig tart.) Az első arconcsapás akkor ért bennünket, amikor Tamás iskolájában a használtkönyv vásáron másfél óra várakozás után, pont amikor mi következtünk, közölték, az összes könyv elfogyott, de ne aggódjuk, másnap korlátlan mennyiségben lesz új könyv. Ami persze nem gond, csak az, hogy összességében 300 eu.-ba került, és nem is volt meg az összes. Az egyenruhák, füzetek, könyvek is kész vagyon, de mint ahogy otthonról hallottam ott mennyi volt, bizony itt a fizetésekhez képest arányaiban még mindig fele annyi se. Szóval új tanév, új tanárok, új arcok, de idén mindenkinek könnyebben ment mint az előzőekben, aminek nagyon örültem.

A nyáron megint Kalandtáborban és Lovastáborban voltak a gyerekek, és ahogy tavaly is, idén is szóba került a lovaglás folytatása. A tavaly talált lovarda nem csak hogy drága volt, még felszerelést is nekünk kellett volna biztosítanunk, így elvetettük a dolgot. Na, idén már csak Sára akart menni. Tudtuk, hogy itt a közelben is van lovasiskola, és hála a házunk tulajának aki jóban van velük, megtaláltuk, és … és csak kb 1 km-re van a házunktól, akár át is lehet oda sétálni. Jóval olcsóbb, felszerelés sem kell, és Sára nagyon élvezi. Csanád is kedvet kapott, de ezzel még várunk egy kicsit. Sára annyira fellelkesült, hogy az iskolában franciául is tanul, és nagyon élvezi a tanár sztorijait, amit a tanítás mellett (néha helyett) mesél. Mindenesetre nagyon hasznos dolog. Csanád kézzel lábban tiltakozott, húzta az időt, de végül csak sikerült beíratni úszásra. Óvodában járt már egy kicsit, próbálták tanítani, de nem nagy sikerrel, bizakodva várom, hogy ez alkalommal megjön-e hozzá a kedve. Tamás talált magának egy magyar fiút az iskolában, aminek meg ő örül. Szóval minden nagyon „happy”.

És Disneyland… régi vágyunk volt már. Először akkor vetődött fel az ötlet, amikor a kiköltöztünk Írországba, mert ha autóval mentünk volna pont útbaesett volna, és akkor a belépőjegyek sem voltak elérhetetlen áron. Mivel repülővel jöttünk, ezért sokszor felemlegetődött hogy „anya, megígérted a Disneyland-det…” és bizony én tényleg komolyan gondoltam. Elég közel vagyunk ahhoz, hogy elmehessünk, és az itteni fizetésekhez képest a belépő nem egy horrorisztikus összeg. A nyár folyamán amikor nézegettem a repülőjegy árakat, kiderült, hogy a ryanair légitársaság szinte ingyen adja a jegyeket Párizsba, ugyanúgy mint Londonba, Glasgow-ba, és még néhány olyan helyre ahová naponta több járatot is indít. Mivel megkaptuk az itteni családi pótlékot, úgy döntöttem, ha Tamás vizsgái sikerülnek, elmegyünk. A legközelebbi olyan időpont ami péntekre esett (hogy a gyerekek a hétvégén ki tudják magukat pihenni) szeptember 4. volt. Gondoltuk iskolakezdés… hétköznap… nem lesz olyan tömeg… hát… tévedtünk.

Az indulás előtt, természetesen az utolsó pillanatban törölték a szabim a hotelben, de hosszas könyörgés után „megengedte” a főnök hogy előző este takarítsak. 11-re végeztem, még némi pakolás, éjfél is elmúlt mire ágyba kerültem és fél 4-kor kelni kellett. A repülő reggel fél 7-kor indult másfél órás út, így az időeltolódás miatt 9-re már a Párizs melletti reptéren voltunk. Kocsit béreltünk, és elindultunk. Az aprócska gond csak az volt hogy Párizst meg kellett kerülni, így 100 km-t kellett utaznunk. De megérte a sok utazás, mivel fantasztikus élmény felnőttnek gyereknek egyaránt. Úgy kell elképzelni, mint egy mesebeli várost. Kezdődik egy óriási bevásárlóközponttal, éttermekkel, mozikkal, majd elérkezünk a két park bejáratához. Mindkét park egy mesevárossal kezdődik, és rengeteg üzlettel és vidámparki játékokkal folytatódik. Kisvonattal mindkét parkot körbe lehet utazni, van kis Titanic is, amivel a parkon belül lehet hajózni. A dolog szépséghibája csak az arányok. Kb. 30 játék lehet, és vagy 200 kiszolgálóegység (bolt, étterem, büfé stb.) Ami nem is lenne baj, ha nem lenne akkora tömeg. Iskolaidő, borult nap, és záporok ellenére a minimális várakozási idő minden játékra fél óra volt. Biztosak voltunk benne, hogy ettől jóval nagyobb forgalomra is fel vannak készülve, mert a várakozási utak bizony jó hosszúra voltak tervezve, és sokszor még a felét sem kellett végigaraszolnunk. Mivel legelső alkalommal voltunk itt, sokszor nehéz volt eldönteni, mi a játék és mi az üzlet. Rengeteg időt vesztettünk ezzel is. Sajnos a második parkra összesen 1 óránk maradt, amibe 2 azaz 2 játék fért bele, mert a park 7 órakor zárt. Mondjuk az a kettő volt a legjobb… szóval azért megérte. Visszafelé egy óra autót, aztán keringés hogy tankoljunk, hogy vacsorázzunk, hogy leadjuk az autót… éppen csak hogy beestünk az utolsó pillanatban a reptérre. Ó a reptér megér még egy pár szót. Aki volt már a Pesten a Deák téri autóbusz pályaudvaron… hát képzelje el, hogy akkor ez a reptér is. Mondjuk úgy tudom Párizs körül kb. 10 reptér található, úgyhogy természetes, hogy vannak kicsik is.. de a fene se gondolta hogy ennyire. Hát a Keleti pályaudvar Pesten mindenesetre többszöröse annak. Egyébként nagyon tetszet, mert sokkal rövidebb időbe került felszállni a repülőre. Visszafelé újabb másfél óra (mindenki aludt), hazavezetni (hál… most Csabi vezetett…) megint másfél, aztán pár óra alvás és már megint a Hotelben találtam magam… Jó sűrű nap volt mindenesetre. De megérte. Néhány nap múlva a neten találtam egy összesítést a világ 10 legjobb vidámparkjáról, és kiderült hogy Angliában Manchester mellett Blackpool-ban van egy hiperszuper park, sokkal több játékkal, sokkal nagyobb hullámvasutakkal, kb. harmadáron. Szóval a következő ez lesz, remélem erre nem kell várnunk 2 évet. Ugyanis... bizony elérkeztünk itteni életünk 2. évfordulójához. De hogy mi történt körülötte… azt később mondom el.