HOL A NYÁR?
Sose hittem volna, hogy ennyire
hozzászokik az ember természete a hosszú nyári napsütéses napokhoz. Érdekes,
hogy eddig nem nagyon zavart az eső, most mégis volt egy hét, egész napos
esőkkel, ami rendesen megtépázott. Azért ezeken a napokon a természet
tartogatott meglepetéseket (csak elég későre halasztotta) hiszen este 9-10
körül (!!) kisütött a nap, és csodaszép naplementékben gyönyörködhettünk. Igen,
itt este 10-kor még süt a nap, és 11 körül lesz sötét. Új házunk óriási
konyhaablakából, a konyha mögötti kiskertből (és a saját hálószobaablakomból) minden
este (amikor nem ájulok be a hajnali kelések miatt az ágyba) szinte családi
programmá vált a naplemente. Csanád és Tamás pedig egész fotósorozatot
készített, ami sajnos nem adja vissza igazán a valóságot. A minap fogalmazódott
meg bennem az a gondolat, hogy már csak ezért is érdemes volt kiköltözni, mert
ilyen csodaszép természeti jelenségeket én nem láttam otthon. (Pedig jártam
eleget az országot)
Szóval az ír nyár… esős (jaj de
meglepő) és hűvös. Azt olvastam, hogy 25 fok körül szokott lenni a hőmérséklet,
na de azt sehol se, hogy van, hogy csak 15 fok a maximum. Érdekes is volt
hazamenni a 15-ből a 30 fokba. A szokásos egynaposra tervezett utazásom most
elég kalandosra sikeredett. Addig minden simán ment hogy hazaértem, ügyet
intéztem… minden túl simán. A tervezett dolgaim közül most szinte mindent
sikerült megoldani, amit nem, az is csak idő kérdése és elintézhető. Sajnáltam
ugyan, hogy a tervezett baráti találkozók rövidre sikeredtek, így nem nagyon
tudtam senkivel sem igazán „lelkizni”. Visszafelé időben kiértem a reptérre,
simán átmentem a vámvizsgálaton, pedig most is több cigaretta volt nálam a
megengedettnél. Gondoltam is magamba, valami történni fog, mert minden nagyon
jól megy. Hát… történt, azaz történtek is érdekes, de végül szerencsés
kimenetelű dolgok. A mese indul:
Az első az volt, hogy késve
érkezett a gépem (így természetesen késve is indult) na de milyen késve… Éppen
ott tartottunk volna, hogy beszállhatunk, amikor óriási zivatar szakadt a
reptérre. Ki is írták hogy a gép a
tervezett 20.25 helyett 21.00, 21.30, majd végül már 22.00-kor indul. Érdekes
volt, hogy rengeteg ember gyűlt össze az átalakítás miatt az egyébként is kicsi
helytől kisebb területen, -hiszen az este folyamán még számos gép készült
felszállni- mégsem volt a magyar mentalitásra jellemző hőbörgés, veszekedés,
kiabálás, pedig ez idő alatt a monitoron kiírt módosított indulási időn túl
semmilyen információt nem kaptunk. Egészen meghatott, -valóban- hogy az emberek
kínjukban viccelődtek, így bármilyen hosszú volt is a várakozás, vidáman telt.
Azért megjegyzem, hogy a reptéri árak biza igencsak húzósak (mert ugye az ember
ennyi idő alatt megéhezik, megszomjazik). A szendvicsek 700 Ft-tól kezdődtek,
üdítő 500, meleg étel gulyásleves 800, sültcsirke 2200 Ft. Fél 11-kor végre
megkezdődött a beszállás, ami egészen a reptéri buszig tartott, amiről is 10
perc várakozás után visszatereltek
mindenkit a váróba, nem sokkal később pedig újra a buszba, ami egy nagy kanyart
téve a repülő körül egészen elvitt minket a váró ajtajától 20 m-re az épület
érkezési bejáratához. Fél füllel még hallottuk azt az információt, hogy
kényelmesebb várakozni az előcsarnokba (ami való igaz) mert bizonytalan a gép
indulása, ugyanis egész Európa felett viharok tombolnak. Na ekkor azért már
voltak berzenkedő utasok – biza közöttük én is- hiszen én reggel 6-tól dolgozni
készültem, és a másnapi munkakezdéssel nem voltam egyedül. Kezdték kiírni a
törölt járatokat, hozták kifelé a poggyászokat a hoppon maradt utasoknak,
szóval egyre inkább azon gondolkodtunk (többen is) hogy hogyan értesítsük éjjel
a főnökeinket, hogyan szervezzük meg a magyarországi éjszakát- hihetetlen, de
még mindig viccelődve téve ezt-. Aztán éjfélhez közeledve felgyorsultak az
események, a mi gépünk utasait a kapuhoz hívták (hogy hogy sikerült mindenkit
összeszedni azt nem tudom) és negyed egy után, 4 óra késéssel végre
felszálltunk. Előtte persze újra átestünk a vámvizsgálaton, ahol az vámmentes
területen az útra vásárolt összes italt el akarták venni (végül belátták, hogy
nincs igazuk) újra útlevél ellenőrzés (kétszer), újra fel a buszra-le a buszról
talán 50-70 m (!) út miatt, csata a helyekért, értetlen kóválygó utasok tömege,
akik tizedszerre sem értették meg, hogy ha perceken belül nem indulunk, akkor
legalább 10 órára (ennyit kell pihenni a pilótának kötelezően) Magyarországon
ragadunk. Huuu… mindez kb. 20-25 perc alatt. Felszáltunk, leszálltunk, és
rekord idő alatt hazaérve, még 50 percem maradt is az alvásra. Munka 5-től
3-ig, végre otthon és alvás, már kora délután.
Gondoltam, végre jól kipihenem
magam, hiszen vasárnap reggeltől kedd délutánig sikerült 5 egész órát aludnom. Természetesen nem így lett. Most
hogy a gyerekek otthon vannak, és „szinglik” lettünk, Csabi átment a
barátainkhoz, és úgy beszéltük meg, hogy hajnalban, ha kidőlnek én fuvarozok
haza mindenkit. Ezzel nem is volt semmi gond, felkeltem éjfélkor (újabb 5 órát
aludtam, hurrá!) elmentem, sofőrködtem, csak haza nem sikerült érni… ugyanis az
éjszaka közepén, egy elhagyott úton megállt a KIA. Mivel előtte néhány perccel
tankoltam az első gondolatom az volt, hogy ilyen „frissen és üdén” valszeg
dizelt tankoltam benzin helyett. Szerencsére nem hagytak aznap tovább gondolkodni,
mert véletlenül arra tévedt egy jótét lélek, aki megállt, hazafuvarozott, pedig
éppen az ellenkező irány felé tartott. (Fél négykor már ágyban is voltam
megint, úgy hogy reggel fél 6-kor keltem) Viszont mindent összevetve igencsak
szerencsésnek éreztem magam, hiszen megérkeztem Írországba, beértem dolgozni,
és a kocsi is csak pár km-re robbant le
a házunktól, akkor amikor éppen nem siettem se a reptérre (na az lett volna
szép 3 gyerekkel lekésni a gépet) se dolgozni, se sehová. Az alvást meg „elintéztem”
a hétvégén, két napig csak feküdtem, aludtam, angoloztam.
Az idő is kiderült, végre nem
esik csak hébe-hóba kicsikét, és kellemes 20-25 fok van. Esténként pedig
feltöltődöm a naplemente csodaszép látványával. A gyerekek megkapták az ír
bizonyítványokat (hihetetlen, de fénymásolt lapok kitöltve, lepecsételve… mint
megtudtam, itt ilyen… minden évben egy újabb fénymásolt lapocska…) és… és… és…
nagyon jók lettek. Mind a szöveges értékelés, mind az osztályzatok
(magyarosítva: négyes-ötös, egy két hármas). Az örömben az ürömben csak az,
hogy még mindig nem engedtek el szabadságra, és Csabi 4.hete nem dolgozik a
hotelben.
